A csúcson indul a Peugeot és a LEGO együttműködése

A LEGO építőrendszer, amit ma ismerünk, 1955-ben született meg a Lego System koncepció bevezetésével. Egy évvel később megjelent az első LEGO-készlet: egy autójavító műhely. Habár a 236-os sorszámú szett gépkocsit nem tartalmazott, már ez a választás előrevetítette azt a kulcsszerepet, amit a járművek, a mobilitás és azon belül az automobil a LEGO életében és fejlődésében játszott.

Az első LEGO-kerekek megjelenése (1961) óta eltelt több mint hatvan évben gépkocsik százait, ha nem ezreit tervezték meg a játékgyár mérnökei. Amikor pedig a LEGO 1977-ben bevezette a kifejezetten műszaki érdeklődésű építőknek szánt Technic-sorozatát, a legelső készletek közül az automobil sem hiányozhatott (#853). A szett stílusosan csak a mechanikus alkatrészeket tartalmazta, karosszériát nem, így az építők az autóipar hőskorában érezhették magukat, és szabadon tervezhettek felépítményt az alvázra.

A Technic-szériában egymást követték az egyre pontosabb, részletesebb kidolgozású autók, és ezzel együtt a generikus „fantáziajárművek” mellett mind nagyobb számban jelentek meg a létező, ikonikus autómodellekről mintázott készletek.

Két dologra azonban egészen mostanáig nem kerített sort a LEGO Technic tervezőgárdája. Annyi motorsportszéria mellett soha nem terveztek Le Mans-i versenyautót, és egyetlen egyszer sem merítettek ihletet a Peugeot gazdag modelltörténetéből. Ezt a két hiányt egyszerre pótolják most a dallamos nevű LEGO Technic Peugeot 9X8 24H Le Mans Hybrid Hypercar készlet megteremtésével.

A Peugeot hibrid Hypercar versenyautója az autóipar egyik legkomplexebb, legkifinomultabb alkotása; és ennek megfelelően rendkívüli kihívást jelentett még a sokat tapasztalt LEGO-mérnököknek is.

Az együttműködés 2022 januárjában – azaz a Peugeot 9X8 világpremierje előtt öt hónappal – vette kezdetét, a szett tervezése pedig egy teljes évet vett igénybe: a LEGO ugyanis nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a Le Mans-i versenyautó összes műszaki finomságát átemeljék a modellbe. A Peugeot Sport és a LEGO szakemberei számtalanszor találkoztak, és hosszasan tanácskoztak a futómű kialakításáról, a hibridrendszer felépítéséről, hogy a játék ne csak megjelenésében idézze a versenyautót.

Az előre és felfelé nyíló ajtóktól kezdve a nyitott első kerékdobokon át a Peugeot 9X8 egyedülálló aerodinamikai csomagjáig mindent hitelesen adtak vissza – a valóságban speciális LED-technológiát alkalmazó, pengeszerű lámpatesteket például fluoreszkáló elemekből építették meg, így sötétben valóban világítanak.

A legszebb részlet azonban a burkolat alatt megbúvó hajtáslánc. Nem csak a hátsó kerekeket hajtó V6-os benzinmotort és a hétfokozatú sebességváltót valósították meg, hanem az első kerekekhez kapcsolódó villanymotort is lemodellezték; még a hibridrendszer nagyfeszültségű kábelkötegeiről sem feledkeztek meg a tervezők.

A minél nagyobb részletgazdagság érdekében a LEGO tervezői 1:10 léptékben dolgoztak, így a készletet alkotó 1775 építőelem összeillesztése után egy 130 mm magas, 220 mm széles és pontosan fél méter hosszú autót kapunk. A 42156 kódjelű készletet annak komplexitása miatt felnőtt építők részére ajánlják. A LEGO Technic Peugeot 9X8 24H Le Mans Hybrid Hypercar május elsejétől megvásárolható a LEGO hálózatában, valamint a Peugeot márkakereskedéseiben; a szett ajánlott fogyasztói irányára 199 euró, azaz nagyságrendileg 75 ezer forint.

A Peugeot 9X8 versenyautó az FIA által kidolgozott, és a 2021-es hosszútávú világbajnokságban (WEC) bevezetett Le Mans Hypercar (LMH) géposztályban versenyez. Ezek az autók tetszőleges konfigurációjú, négyütemű benzinmotor köré épülő full hibrid hajtásláncot alkalmaznak; a teljes rendszerteljesítmény a futam egyetlen pillanatában sem haladhatja meg az 500 kW-ot (680 LE).

Az autók hosszát öt, szélességét két méterben maximálták. A 4995 mm hosszú Peugeot 9X8 hátsó kerekeit egy 520 kW (707 LE) csúcsteljesítményű 2,6 literes biturbo V6-os benzinmotor hajtja, míg elöl egy 200 kW-os (272 LE) villanymotor dolgozik. Utóbbi energiaellátásáról egy speciálisan erre a célra kifejlesztett, 900V-os akkumulátorcsomag gondoskodik, míg a benzinmotor egy 90 literes tartályból kapja 100%-ban megújuló forrásból származó üzemanyagát. A Peugeot 9X8 kétségtelenül legegyedibb jellemzője a mesterséges intelligencia bevonásával megtervezett aerodinamikai csomag, amely a szokásos felső légterelő helyett a fenéklemez speciális kialakítása révén gondoskodik a szükséges leszorítóerőről.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Race

Továbbra is Hyundai – Michelisz a TCR World Tourban versenyez idén is

2025. április 22-én bejelentésre került, hogy az FIA Kumho TCR World Tour sorozatban száll harcba az újabb világbajnoki elsőségért Michelisz Norbert. A címvédő magyar versenyző továbbra is a Hyundai Motorsport kötelékében, a BRC Racing Team színeiben áll rajthoz az idei szezonban. A TCR World Tour 2023-as indulása óta Michelisz Norbert mindkét idényt világbajnokként zárta, a […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

A BMW Art Cars kollekció dubaji meglepetésvendége az Andy Warhol ihlette BMW M1 modell

Az április 18-20. között nyitva álló Art Dubai művészeti kiállítás exkluzív BMW Art Talk eseménye a művészi társalkotások és megrendelések jövőbeni szerepét járja körül. A 2025-ös Art Dubai művészeti kiállítás április 18-20. között várja látogatóit az ötcsillagos Madinat Jumeirah üdülőközpontban, ahol az esemény hosszútávú partnereként a bajor prémiumgyártó a BMW Art Cars kollekció negyedik guruló […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Race

Dupla pontszerzéssel zárta az Imola 6 órást a Toyota Gazoo Racing

A 18 Hypercarból álló mezőnyben a szombati időmérőn szoros verseny alakult ki, és erős csapatmunkát igényelt a toyotásoktól, hogy mindkét GR010 Hybrid a rajtrács elejéről indulhasson. Hirakawa Rió lenyűgöző teljesítménye negyedik rajthelyet, vagyis egy második sorból való indulást hozott a 8-as autó legénysége (Hirakawa, Sébastien Buemi, Brendon Hartley) számára. Azon is látszott, hogy mindent kihoztak […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom