Eltűnik a manuális váltó a Golf kínálatából

Jövőre már csak automata váltóval lehet rendelni a Volkswagen Golf modelleket, akármilyen kivitelről legyen szó. A gyártó az emissziós normákra hivatkozva kukázza a kézi váltogatás lehetőségét.

A Volkswagen alaposan átalakítja a palettáját a közeljövőben, ahogyan arról mi is beszámoltunk pár nappal ezelőtt. Most azonban egy újabb változtatás derült ki, mégpedig a Golf kínálatát illetően.

Kai Grünitz, a Volkswagen technikai fejlesztésért felelős igazgatója árulta ugyanis el egy interjúban, hogy az egyre szigorodó emissziós szabályozások betartásának érdekében most már minden eszközt be kell vetniük. Ezek között van az is, hogy bár a jelenlegi felállás szerint a Golf az utolsó generációját éli, amíg ez kifut, addig is kiveszik a kínálatból a manuális váltót és csak az automata szerkezetet tartják meg, bármilyen kivitelről és szériáról van szó.

Az automata DSG váltó ugyanis 2 g/km-el kedvezőbb károsanyag-kibocsátást tud felmutatni, mint a kézzel kapcsolgatós szerkezetek, ami első blikkre nem egy gigantikus eltérés, de sokezer autó esetében már összeadódnak a kis számok is.

Persze, nem a Volkswagen az első márka, mely hátat fordít a manuális váltóknak. Egymás után lépik ezt meg a gyártók, ráadásul nem csak azért, mert ezzel is lehet faragni a kibocsátási számokon, hanem nemes egyszerűséggel a vásárlók döntő többsége már eleve az automata lehetőséget keresi a kényelmi szempontokat szem előtt tartva.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Škoda Superb negyedik generációja is kínál limuzin változatot

Mladá Boleslav/Budapest, 2023. szeptember 4. – A Škoda AUTO rövidesen bemutatja belsőégésű motorokkal (ICE) hajtott zászlóshajója, a Superb negyedik generációját, ismét elegáns limuzin változattal egészíti ki népszerű kombi modelljét. E megújult hagyományos karosszériaváltozat hosszúságában és magasságában egyaránt növekedett, miközben még aerodinamikusabbá vált. Szintén fejlődött szoborszerűen plasztikus Škoda-formavilága, immár újratervezett, nyolcszögletű Škoda-hűtőráccsal és átdolgozott ajtókilincsekkel. Az […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

BMW M és BMW X modellek hódították meg a Balaton Park Circuit versenypályát

Szeptember 4-13. között a legújabb BMW M és BMW X modellek sorakoztak fel a Balaton Park Circuit területén, hogy versenypályán, közúton és off-road körülmények között is próbára tehesse őket a X meets M rendezvény mintegy 320 hazai és nemzetközi résztvevője. A Balatonfőkajár szomszédságában található, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) legmagasabb minősítését is elérő, idén átadott […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Az új Land Cruiser lehet a Toyota legsokoldalúbb típusa

Amikor a Toyota 2023. augusztus elején bemutatta az új generációs – piactól függően Prado vagy 250 néven is jegyzett – Land Cruisert, azzal egyben globális hajtáslánc-stratégiáját is pontosan szemléltette. Az új generációs TNGA-F platformra épülő terepjárót a különböző piacokon eltérő motorválasztékkal kínálják, igazodva a helyi sajátosságokhoz, az ügyfelek elvárásai és a versenytársaknál elérhető alternatívák függvényében. […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom