Ilyen lesz az új VW Passat kombi

  • MQB evo – a Moduláris keresztmotoros platform új fejlesztési lépcsője akár 100 kilométer tisztán elektromos hatótávot is lehetővé tesz a hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszerrel
  • Az igényes kialakításnak, az új ergoActive üléseknek és az új adaptív futóműszabályzásnak köszönhetően még nagyobb kényelem a hosszú utazások során
  • Új vezetőtér- és infotainment-generáció a magától értetődő és áttekinthető kezelés jegyében

Augusztus végén tartja világpremierjét az új Passat Variant, a Volkswagen márka pedig már előzetesen bemutatta az elkövetkező Passat-generáció első részleteit. Az új modell számos fejlesztéssel érkezik, köztük intuitív kijelző- és kezelési koncepciójával, igényes belterével, új adaptív futóműszabályzásával, a felsőkategóriát idéző ülésekkel és a hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszer esetében akár 100 kilométer tisztán elektromos hatótávval. Az új Passat Variant 2024 első negyedévében érkezik a piacra, mégpedig a világ egyik legsikeresebb – s bő 50 éves múltra visszatekintő és több mint 30 millió példányban értékesített – középkategóriájú modelljének immár kilencedik generációjaként.

Új Passat Variant modellje kifejlesztése során a Volkswagen teljes mértékben kiaknázta a Moduláris keresztmotoros platform új fejlesztési fázisában (MQB evo) rejlő lehetőségeket. Kai Grünitz, a márka igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja kiemelte: „Különös hangsúlyt fektettünk az új Passat magas szintű menetkényelmére, amit közvetlenül is érzékelhetnek az ügyfelek. Erről egyebek mellett hosszabb tengelytávja és új, kétszelepes lengéscsillapítókkal szerelt adaptív futóműszabályzása gondoskodik. Emellett új kijelző- és kezelési koncepciónk különösen intuitív módon használható, a légkondicionált masszázsülések pedig szintén hangsúlyozzák prémium-megközelítésünket.”

Újraalkotott beltér-architektúra – A színvonalas anyagválasztásnak és a hatékony zajszigetelésnek köszönhetően egyaránt új szintre emelkedett az igényesség és a kényelem. Extrafelszerelésként az ErgoActive első ülések is megjelennek a kínálatban, elektromos állítással (modelltől és felszereltségtől függően akár 14 irányban), valamint különbözőképpen konfigurált masszázs- és légkondicionálási funkciókkal.

Új kijelző- és kezelési koncepció – A Passat Variant új beltér-architektúrája következetesen valósítja meg a Volkswagen ügyfelei részéről érkezett különböző visszajelzéseket. A cél a lehető legintuitívebb kezelés, ennek szellemében a Passat Variant új fejlesztésű vezetőtérrel és infotainment-rendszerrel érkezik a piacra. A szériafelszereltség új infotainment-képernyőjének képátlója 32 centiméter (12,9 col), de extrafelszerelésként, illetve felszereltségtől függően egy új, 38 centiméteres (15 col) képernyő is rendelkezésre áll majd. Az infotainment-képernyő alatt háttérvilágítású érintőcsúszkák találhatók, amelyekkel olyan funkciók állíthatók, mint a belső hőmérséklet és a hangerő. Mindezeken túl a Volkswagen extrafelszereltségként új Head-up kijelzőt is kínál, amely a szélvédőre, s ezzel a jármű előtti térbe vetíti ki információit. A multifunkciós kormánykeréken ismét gombok találhatók, itt is még egyszerűbbé téve a kezelést.

Nagyobb hely hátul – Az új Passat Variant lényegesen tágasabb elődjénél. Megnövelt hosszúsága (plusz 14 centiméter) további öt centiméterrel növeli a hátsó lábteret, míg a csomagtartó térfogata 40 literrel 690 literre (a hátsó üléstámlák magasságáig pakolva), a hátsó ülést lehajtva pedig már 140 literrel 1920 literre bővül.

Új DCC Pro és integrált Menetdinamikai menedzser – Számos egyedi megoldással fejlődött az új modell futóműve. Ezek közé tartoznak például a megnövelt kerékdőlés-irányú merevség, illetve az oldalirányú erő hatására létrejövő fokozott geometriaváltozás a négylengőkaros hátsó felfüggesztéseken (stabilabb hátsó kerékvezetés, fokozott menetbiztonság), továbbá az elektromechanikus kormánymű új hangolása, az átdolgozott stabilizátorok és lengéscsillapítók, illetve az egyes keréktárcsák alkalmazásához szükséges módosítások. Mindemellett a közvetlenebb kormány-áttételezés és a hosszabb tengelytáv a Passat Variant menettulajdonságaira is kedvező hatást fejt ki.

A Volkswagen az adaptív futómű – azaz a Dinamikus-futóműszabályzás (Dynamic Chassis Control; DCC) – továbbfejlesztett generációját is kínálja „bestselleréhez”. A kétszelepes lengéscsillapítókkal működő, extrafelszerelésként rendelhető DCC Pro folyamatosan reagál az útfelület jellemzőire és a pillanatnyi menethelyzetre, olyan paramétereket is figyelembe véve, mint a kormányzási, fékezési és gyorsulási folyamatok. A rendszer a másodperc töredéke alatt mindegyik kerékre kiszámítja az ideális csillapítást, ennek megfelelően szabályozva a lengéscsillapítókat. A vezető a hangsúlyosan kényelmestől a kifejezetten sportosig egyéni igényei szerint állíthatja a DCC működését.

A Menetdinamikai menedzser (Vehicle Dynamics Manager) szintén az alapfelszereltség része. Ez az MQB-alapú rendszer a jelenlegi Golf GTI felszereltségében mutatkozott be. E technika irányítja az Elektronikus differenciálzár-hatású funkció (XDS) és a DCC Pro által szabályozott lengéscsillapítók oldalirányú dinamikai elemeinek működését. A kerekenkénti fékezési beavatkozások, illetve a csillapítás mértékének ugyancsak kerekenkénti szelektív változtatása révén a Menetdinamikai menedzsernek köszönhetően még semlegesebb, stabilabb, agilisabb és pontosabb irányíthatósági tulajdonságok jellemzik az autót.

Az út intenzív megvilágítása – A Passat Variant a csúcsfelszereltségű változataiban az IQ.LIGHT LED-Matrix fényszórók új generációjával érkezik. Az elődjéhez képest is még keskenyebb kialakítású fényszóró új, nagyteljesítményű, mintegy 500 méter hatótávú távolsági fénnyel rendelkezik. Hátulján az új modell folytonos vízszintes, LED-technikájú fénysávot hordoz.

TDI, TSI, eTSI és eHybrid – Az MQB evo platformnak köszönhetően a Passat Variant különböző hajtásrendszerekkel szerepelhet majd a kínálatban, így a turbófeltöltésű dízel- (TDI) és benzinmotorok (TSI) mellett a turbófeltöltésű mild-hibrid benzines erőforrás (eTSI) és a hálózatról tölthető hibrid (eHybrid) konstrukciók is megjelennek a palettán. Az új plug-in hibrid hajtások elektromos hatótávját a korábbiakhoz képest jelentősen, felszereltségtől függően akár 100 kilométerre sikerült növelni, emellett minden eHybrid változatot gyorsabb váltakozóáramú (AC) töltés, és most először már alapkivitelben az egyenáramú (DC) gyorstöltés lehetősége is jellemez majd.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Beyond the bike: Mitől lesz minden Hondának egyedi hangja?

A koncepcióalkotástól egészen a sorozatgyártásig az NVH-mérnökök a fejlesztés összes szakaszában részt vesznek, hogy a Honda kínálatában szereplő minden egyes motorkerékpár egyedi karakterrel és összetéveszthetetlen hangzással rendelkezzen Az egyes modellekre jellemző motorkaraktert számos paraméter alakítja, az égés időzítésétől kezdve a szívó- és kipufogórendszer kialakításáig A hagyományos módszerek és az emberi érzékelés továbbra is elsődlegesek: a […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Négyszeres világbajnokkal készülnek a magyarok az S1GP Magyar Nagydíjra

Négyszeres világbajnok sztárpilótával készülnek a magyar versenyzők a 2026. szeptember 4-6. között a Black Star Speedway Visonta versenypályán zajló MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíjra: a BSSW új kezdeményezésének és a Team Undici együttműködésének köszönhetően a supermoto-legenda, Marc-Reiner Schmidt 2026. augusztus 30-án tréninget tart a visontai pályán, amelyen a magyar mezőny több kiválósága is részt […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom