Késhet a Lexus RZ űrhajókormánya

Eredetileg úgy volt, hogy a márka első, kifejezetten akkumulátoros elektromos modellnek szánt típusán debütál a Lexus elektronikus kormányműve. A fejlesztő mérnökök azonban haladékot kértek, mert – ilyet is ritkán hallani – túl jó lett az autó, és még dolgozni szeretnének a technológián.

A Lexus RZ 450e nem hagyatkozik arra, hogy a márka első dedikált villanyautójaként váljon keresetté: számos innovatív szolgáltatással nyűgözi le ügyfeleit, a műszerfalba épített infrafűtéstől kezdve a Direct4 összkerékhajtási rendszeren át a gombnyomásra anyagában elsötétedő panoráma üvegtetőig. A hírek szerint azonban a modell talán legkülönlegesebb újdonságára hiába várunk, legalábbis egyelőre: a sajtóértesülések szerint ugyanis a Lexus úgy döntött, bizonytalan időre elhalasztja az elektronikus kormánymű, valamint az ahhoz kapcsolódó ökörszarvkormány bevezetését.

A technológia világszinten egyedülálló, mivel mechanikus kapcsolat nélkül biztosítja a kormányzott kerekek szükséges mértékű és sebességű elforgatását (egy másik japán luxusmárkánál már korábban is létezett steer-by-wire kormánymű, ám ott a fejlesztők meghagyták a hagyományos kormányoszlopot). Az ehhez tartozó ökörszarvkormány nem csak formájában, de működésében is a repülőgépek és a Forma-1-es versenyautók hasonló megoldásait idézi, amennyiben két végállása között mindössze 300 fokot (hét órától öt óráig) fordul. A kerekek bekormányzásának sebességéről és mértékéről a vezérlő számítógép dönt számtalan feltétel és paraméter figyelembe vételével. Mindez rendkívül pontos és körültekintő hangolást igényel, részint a kormányparancs értelmezése és végrehajtása, részben a vezetőnek adott visszajelzések terén.

A technológiával már 2022-ben, a késői prototípusokon elkezdhettek ismerkedni a szakújságírók, és összességében kedvező tapasztalatokról számoltak be. A program helyettes főmérnöke, Higasijama Jusi azonban nem várt fordulatról számolt be: a sorozatgyártásra kész modellnél azt tapasztalták, hogy a menetdinamika túlságosan sokat javult a kísérleti példányokhoz képest. „A modell gyorsítóképessége, illetve fékteljesítménye olyan mértékben javult a fejlesztési szakasz során, hogy vissza kellett mennünk az alapokhoz, és újra kellett hangolnunk a kormányművet. Hiszen ennek a három jellemzőnek tökéletes összhangban kell működnie ahhoz, hogy közvetlen, kommunikatív kapcsolatot teremthessünk a vezető és a jármű között.” A helyzet annál is inkább kritikus, mivel a technológiát soron következő akkumulátoros elektromos típusaiban is alkalmazni kívánja a márka – ahogy Jusi-szan fogalmazott, „az elektronikus kormánymű a jövőben a Lexus egyik alapvető technológiája lesz.”

A Lexus RZ 450e idei évben megrendelt példányainál tehát nem fog szerepelni az elektromos kormánymű opciója, és vele együtt az innovatív ökörszarvkormány sem. Öröm az ürömben, hogy viszonylag kevés autót fog érinteni ez a korlátozás. A gyártás első évében ugyanis a tervezettnél érdemben kevesebb: összesen mintegy 30 ezer példányt készül gyártani korszakalkotó akkumulátoros újdonságából a Lexus. Ezek globális elosztása nem ismert, egyes források szerint Észak-Amerikába különösen kevés autót allokál a gyártó. Ez az európai ügyfelek számára jó hír, és mivel a Lexus készlethatékonyságát a közelmúltban független szakértő minősítette a legjobbnak, biztosak lehetünk benne, hogy a márka minden piacra pont annyi autót juttat, amennyit ott optimális ráfordítással értékesíteni lehet.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Az új BMW 5-ös limuzin már plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával is elérhető

A tisztán elektromos meghajtású BMW i5 és a mild-hibrid technológiával felvértezett belsőégésű erőforrásokkal szerelt modellváltozatok után 2023 novemberétől a portfólió az új BMW 530e limuzinnal és az új BMW 550e xDrive limuzinnal bővül. Az új BMW 5-ös limuzin modellpalettáján a hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiák immár teljes egészében megtalálhatók. 2023 novemberétől, mindössze néhány héttel a tisztán elektromos […]

Olvass tovább
Race Verdák

Jöhet a hab a tortán – Spanyolországban a Révész Racing

A hétvégén szezonbeli utolsó versenyhétvégéjét rendezik a kamion Európa-bajnokságnak Spanyolországban. Legutóbb Franciaországban a Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt által is támogatott Kiss Norbert megszerezte ötödik EB címét, a csapatversenyben pedig harmadszor diadalmaskodott a Révész Racing. Így aztán Jaramába már tét nélkül utazhat a magyar csapat. Harc már csak a második […]

Olvass tovább
Race Verdák

Megnyerte első versenyét az új Toyota GR Yaris Rally2

Japán legészakibb szigetének északi része lenyűgöző helyszín a ralizás számára. De Latvala számára az emlékek kissé fájdalmasak voltak az idei visszatérés előtt, mivel mindkét alkalommal, amikor korábban Obihiróban versenyzett, balesetet szenvedett. 2006-ban a szériaautók osztályának élén haladt, amikor felborult, és visszacsúszott a sorrendben, majd egy évvel később, már a csúcskategóriában egy Ford Focus RS WRC-vel […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom