Magyar siker a Balaton Park Circuiten

Vasárnap véget ért az osztrák szervezésű Histo Cup utolsó előtti fordulója a Balaton Park Circuiten. Kovács Ádám a modern forma autók mezőnyében megnyerte a zárónapon rendezett futamot, így a címvédő magyar versenyző a bajnokság élén állva távozik a Balaton Parkból.

A Balaton mellé csaknem 200 résztvevővel érkező sorozatban a ‘60-as évek versenyautóitól a legmodernebb gépekig minden megtalálható. A Histo Cup Lakeside Race BPC legrégebbi – és talán legkülönlegesebb – veterán technikája a majdnem 50 éves Lotus 51-es forma autó volt. A Ford motoros gépből a ‘60-as évek második felében sok százat gyártottak, mára legfeljebb 15 darab maradt a tulajdonos, Peter Hinderer szerint. A Lotus 51-es annak idején belépő szintű Forma 1-es autónak számított.

“Colin Chapman, de még Adrian Newey is versenyzett ilyen autóval, mert viszonylag olcsó volt. Végtelenül egyszerű technika, szinte bármit meg tudok szerelni egyedül, pedig nem vagyok egy nagy szaki. Annyi a probléma, hogy nem egy mai darab, ezért nehéz új alkatrészeket találni. De mivel vagy 30 éve a tulajdonomban van, szinte mindenből szereztem már tartalékot” – mesélte Hinderer, aki büszke arra, hogy nem egy garázsban tartja az autót, hanem arra használja, amire annak idején tervezték.

A Histo Cupban indulók túlnyomó többsége német vagy osztrák, de néhány kategória magyar versenyzőket is felvonultat. A modern forma autók mezőnyében a Zengő Motorsport 14 éves tehetsége, Gáspár Beni gyűjtötte az értékes kilométereket a következő szezonra, de nem szállt be az élen zajló csatába. Vele ellentétben Kovács Ádám, a Kermor Motorsport versenyzője címvédőként a bajnokság élén állva távozott a Balaton Parkból.

Kovács szombaton a dobogó második fokára állhatott fel, sem az időmérőn, sem a versenyen nem találták a beállításokat a csapattal, és már akkor elmondta: vasárnapra komoly javulást vár. A második napi időmérőn pedig meg is szerezte a pole pozíciót, csaknem három tizedmásodpercet verve a szombati győztesre, Dominic Makolmra. A délutáni futam azonban nem indult tökéletesen a címvédőnek, ugyanis az első kanyarban már Makolm állt az élre. A magyar versenyző elmondta, hogy nagyon későn aludtak ki a lámpák, és ez zavarta meg. Túl korán állt a gázra, aztán gyorsan vissza is vett belőle, hogy ne büntessék meg, ezt használta ki az osztrák.

Ezután Kovács Ádám folyamatosan közeledett az élen álló Makolmra, majd egy megforgás miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, és újra összeállt a mezőny. Kovács jobb állapotú gumikon volt, mint az előtte autózó, így az újraindítást követően egy átgondolt előzéssel átvette a vezetést, majd megnyerte a futamot. A magyar pilóta így a bajnokság élén állva várja Histo Cup utolsó fordulóját.

A sorozat főszervezője, David Steffny a hétvége értékelésében kiemelte, az egész mezőny jól érezte magát a Balaton Park Circuiten, már csak azért is, mert a pálya mindenki számára új volt, ez pedig külön izgalmat jelentett a versenyzők számára. Szerinte a vonalvezetés elnyerte a pilóták tetszését, akik a hosszú, elnyújtott kanyarokat tartották különösen élvezetesnek a Gulácsi Ferenc által tervezett versenyhelyszínen.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A GR Yaris kínálata egy új, motorsport ihlette Aero Performance felszereltségi szinttel bővül

A GR Yaris kínálata tovább bővül egy különleges, motorsport ihlette modellel: megérkezett az új Aero Performance felszereltségi szint, amely hat vadonatúj aerodinamikai elemet vonultat fel a még jobb teljesítmény és hatékonyabb hűtés érdekében. Az új megoldásokat a TOYOTA GAZOO Racing versenypályán szerzett tapasztalatai és profi pilóták visszajelzései alapján fejlesztették, éles körülmények között tesztelve és finomhangolva. […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Kék villanás: a világ legkülönlegesebb Lexus LFA-ja alig futott, és egy vagyont ér

Egy Lexus LFA már önmagában legendás ritkaság, de ez a különleges példány az ötszáz darabos szériából is kilóg. Külső-belső kék színvilágával, alig 4.800 kilométeres futásteljesítményével és egyedülálló specifikációjával ez az autó valódi gyűjtői kincs. Nem csoda, hogy az RM Sotheby’s aukcióján is komoly figyelmet kapott. Amikor a Lexus bejelentette az LFA-t, sokan felkapták a fejüket […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Laller Racing: Tormáék megfűszerezték a nagyszénási motorsport kiállítást

Az elmúlt szombaton már hetedik alkalommal gyűlt össze Nagyszénáson tekintélyes mennyiségű versenyjármű, motor, oldtimer autó, szupersport verda – mindezt egy jó ügy érdekében, hagyományteremtő célzattal. A buliból természetesen a váci Laller Racing Dakar Team sem maradhatott ki! Az esemény évről évre Márta János helyi benzingőzős szenvedéllyel beoltott fiatalember álmát valósítja meg. János ugyan kerekesszékben éli […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom