Megnyitott az első magyarországi CUPRA Garage

Magyarországon jelenleg 12 SEAT kereskedés található, amelyek fele már CUPRA-val is foglalkozik. Az ország második legnagyobb városában, Debrecenben az elmúlt hét évben nem volt SEAT kereskedés, ezzel egy régi űrt sikerült betölteni, mivel a CUPRA Garage-ban egy SEAT sarok is megtalálható. A Porsche Hungaria, mint importőr hálózatstratégiája, hogy 2025-ig teljes országos lefedettséget biztosítson a CUPRA-nak is hazánkban.

CUPRA-sztori

Intenzív négy évet tudhat maga mögött a Volkswagen Csoport legfiatalabb márkája, a SEAT-ból 2018-ban kivált, és azóta is önálló, sikeres brandként létező CUPRA. Az elmúlt években a márka zászlóshajójává lépett elő a Formentor, a Bornnal pedig feltette magát a tisztán elektromos autók térképére. A spanyolok ráfordultak a következő négy évre, jelentősen bővítik portfóliójukat.

A stílusos beltér jól jelképezi a CUPRA tulajdonságait: modern, vagány, sportos, ugyanakkor letisztult, hívogató és urbánus. A két lépcsőben megvalósult beruházás következtében a Debrecen Autóháznál öt új munkahely létesült, így a tulajdonos, Nagy Attila elmondása szerint immár 65 főt foglalkoztat a Volkswagen konszern több márkáját is forgalmazó kereskedés.

A CUPRA gyártósorairól 2021-ben 79.000 autó gördült le, idén ennek duplája az ambiciózus kitűzött cél. A SEAT gyártói kapacitása összesen mintegy 400.000 autó évente, ami a CUPRA előbb említett célkitűzését figyelembe véve jól mutatja az új márka előretörését.

„Az immár négyéves CUPRA erőssége, hogy a sportossága, modern dinamizmusa teljesen egyedivé teszi, nem összehasonlítható semmivel. Presztízsmárkát építünk, és úgy gondolom, hogy ebben jó úton haladunk” – mondta Rozgonyi Ádám, a SEAT|CUPRA magyarországi márkaigazgatója.

A márka dinamikus fejlődését jól mutatja, hogy a gyári bejelentések szerint a következő években jelentős modelloffenzíva vár a márkára. 2024-ig, vagyis a következő két évben a jelenlegi választékból 4 modell megújul, 2025-ig pedig 3 új modell is érkezik. Az ígéretek szerint tehát 2025-ig összesen 7 megújult vagy új autója lesz a CUPRA-nak.

CUPRA Terramar

Az új modellek közül kettő tisztán elektromos autó lesz, míg egy SUV modell valamennyi hajtással elérhető, így az új generációs plug-in hybrid változatban is, amely akár 100 kilométer megtételére is képes lesz zöld üzemmódban – ez lesz a CUPRA Terramar, amelyet ráadásul 2024-től Győrben gyártanak majd. Így újabb autóval gazdagodik a hazai gyártású portfólió. Ez az új CUPRA modell azért is nagy dicsőség a magyar járműiparnak, mert a modern hibridek gyártása komoly technológiai szakértelmet és műszaki felkészültséget kíván.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Huszonötezer eurós támogatásban részesült egy debreceni alapítvány a BMW Group Gyár Debrecen közreműködésével

Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen elnök-vezérigazgatója a Karl Monz Alapítvány nevében 25 000 eurós támogatási hozzájárulást adott át a debreceni Gyermekklinikán a Nők a Rákos, Fogyatékos és Krónikus Beteg Gyermekekért Alapítvány részére. A BMW Group Gyár Debrecen kiemelt figyelmet fordít az alkalmazottak egészségének megvédésére és megőrzésére, emellett több, a helyi lakosságot érintő szociális […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán

Az új Toyota Prius a Japán Év Autója

Az október 26. és november 5. között, Tokióban megrendezett Japán mobilitási kiállítás adott otthont a Japán Év Autója (Japan Car of the Year, JCOTY) idei díjátadójának. Az 1980-ban alapított JCOTY-díjak sorsáról egy autós szakújságírókból álló, hatvanfős zsűri dönt. A szigetország harminckilenc meghatározó autóipari, illetve életmód-kiadványait képviselő szakemberek tíz döntős modell közül választják ki az Év […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

A Louvre múzeum főtámogatóként ismeri el a DS Automobiles-t

A DS Automobiles 2015 óta a Louvre Múzeum támogatója, és a “Főtámogatók” exkluzív csoportjába került. A “DS Automobiles” név mostantól kőbe vésve áll a tekintélyes Louvre piramisa alatt. A DS Automobiles a kezdetektől együttműködik a Louvre Múzeummal, és elkötelezett a kultúra népszerűsítése mellett. A DS Automobiles megalapítása óta számos bemutatót tartott a Louvre Múzeumban és […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom