Minden elődjénél biztonságosabb az új Toyota Prius

Különösen szilárd padlólemeze, kiemelkedő kezelhetősége, ergonomikus vezetői környezete, valamint fejlett Toyota T-MATE biztonsági és vezetőtámogató rendszere jóvoltából az ötödik generációs Toyota Prius hatékonyan és magabiztosan gondoskodik utasainak és a közlekedés más résztvevőinek a biztonságáról.

Amikor a Toyota bemutatta a műfajteremtő Prius hibrid ötödik generációját, a nagyközönség figyelme elsősorban a modell progresszív formavilágára és fejlett villamosított hajtásláncaira irányult. Ugyanakkor a Toyota mérnökei minden korábbinál szélesebb körű aktív és passzív biztonsági rendszerekkel vértezték fel a modellt, amely így nem csak a környezet, de az utasok védelme terén is kiemelkedően teljesít.

A 223 lóerős plug-in hibrid hajtáslánccal felvértezett, akár 69 kilométeres tisztán elektromos hatótávolsággal rendelkező Prius magas szintű biztonságának alapját az a TNGA-C platform adja, amely nagy szerkezeti szilárdságával, mély tömegpontjával és kiszámítható irányíthatóságot biztosító felfüggesztésével segít a vezetőnek eleve elkerülni a kritikus helyzeteket, illetve, ha mégis bekövetkezik az ütközés, progresszív deformálódó zónáival segít megelőzni az utastér alakváltozását.

Ezen két végpont között az új Toyota Prius többet tesz a biztonságért, és hatékonyabban, mint bármely elődje. A vezetői környezet a lehető legcsekélyebb mértékben vonja el a vezető figyelmét, a kezelőszervek könnyen elérhetők, egyértelműen azonosíthatók, az információk gyorsan és strukturáltan leolvashatók a látómezőben elhelyezett műszeregységről.

A Toyota Prius biztonságának csúcsát a harmadik generációs Toyota Safety Sense biztonsági csomagot is magában foglaló Toyota T-MATE vezetőtámogató rendszer jelenti. Ennek fontos újdonsága, hogy a szokásos csatornákon kívül a műszerfalra integrált LED-sávon keresztül is kommunikál a vezetővel, összetéveszthetetlen fényjelzéssel segítve elő, hogy a sofőr késlekedés nélkül reagáljon a figyelmeztető és tájékoztató üzenetekre.

A Toyota T-MATE funkciói már most, a modell bevezetésekor is lenyűgözőek, ugyanakkor a rendszer támogatja a vezeték nélküli szoftverfrissítést, így a jövőben vadonatúj szolgáltatások lesznek bevezethetők, a meglévők pedig mindig legújabb verziójukban szolgálják a vezető és utasai biztonságát.

Már a rendszert kiszolgáló hardver is fejlettebb, mint valaha: az előre tekintő kamera kétszer messzebbre „lát el”, a radarok pedig szélesebb szögben észlelnek. Ennek a feljavított szenzorcsomagnak köszönhetően a PCS ütközésmegelőző rendszer korábban és pontosabban észleli a Prius előtti akadályokat: autókat, gyalogosokat, kerékpárosokat vagy motorosokat. Kereszteződésben minden irányból ügyel a közeledőkre, és a járdáról lelépő gyalogosokat is figyelemmel kíséri a rendszer.

Az akadályokat nagyobb távolságból észleli a Prius, így vészreakciók helyett felkészült, harmonikus módon tudja elkerülni azokat. Felengedett gázpedál mellett az autó alkalmazkodik a forgalom, illetve az út vonalvezetése által diktált tempóhoz (azaz szabályozza a szükséges lassítás mértékét), ívmenetben pedig pont annyi kormányrásegítést biztosít, ami a magabiztos, természetes kanyarodáshoz szükséges.

Alapfelszerelés a Priuson a vezető éberségét felügyelő kamera; a hátulról közeledő járműveket figyelő rendszer, amely nem engedi, hogy rájuk nyissuk az oldalajtót; a Toyota előtt vagy mögött keresztben elhaladó járműveket észlelő funkció; a holttérfelügyelet, valamint a vészfékezésre figyelmeztető funkció. A sort az intelligens, adaptív tempomat; a sávváltást támogató, illetve a sáv véletlen elhagyását megakadályozó rendszerek; valamint a parkolást radarokkal, akadályérzékelővel és kamerával támogató rendszer zárja.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Hyundai Motor Europe bemutatja a vadonatúj BAYON-t

• A vadonatúj BAYON a kompakt erőt merész, magabiztos személyiséggel kombinálja, ami erőteljes szabadidőjárműves értékekkel tölti meg városi autókat idéző arányait • Az N Line még határozottabb, még sportosabb karakterjegyeit 18 colos könnyűfém keréktárcsa és karakteres fekete tetőlemez erősíti • A kapcsolódási szolgáltatások között megtalálható a Hyundai digitális kulcs 2, a dupla 12,3 colos, ívelt […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

DS F3VER concept a DS Automobiles új formai kifejezésmódja

• A DS Automobiles bemutatja a DS F3VER tanulmányautót: egy olyan, kompromisszumokat nem ismerő koncepciót, amely a vonzerőt, a személyre szabhatóságot és a felhasználás szabadságát tökéletesen szabályozott méretek mellett társítja egymással. • A márka karakteres egyediségének megerősítésére született DS F3VER első pillantásra magára irányítja a figyelmet, köszönhetően szoborszerű sziluettjének, feszes vonalainak, lenyűgözően látványos orrkialakításának és […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Opel STX Concept: A rüsselsheimi tanulmány megmutatja a holnap kombijának formavilágát

Merészebb, letisztultabb, érzelmesebb: Az új Opel Vizor fénykarakter lamellás fényanimációkkal és még hangsúlyosabb Opel Compassszal, valamint megvilágított emblémával Tiszta hatékonyság: Intelligens aerodinamikai megoldások állítható diffúzorelemekkel és háromzónás kialakítású könnyűfém keréktárcsákkal Rüsselsheim / Az Opel a Párizsi Autószalonon olyan premiereket tart, amelyek a német márka érzelmekkel teli újdonságait tárják a közönség elé. Például a francia fővárosban […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom