Rá sem lehet ismerni a Toyota Hiluxra ez után az átalakítás után

A növekvő keresletnek köszönhetően egyre több tuningcég mutat be retró stílusú karosszériakészleteket modern járművekhez. Ehhez a trendhez csatlakozott a Renoca után idén a nagojai Axell Auto is, amely a Tokiói Autószalonon mutatta be „Brody” névre keresztelt Hilux-átiratait.

Sokkal szögletesebb megjelenést kölcsönöz a pickupnak a teljesen újratervezett orr-rész, a világ legnépszerűbb (tavaly több mint 564 ezer példányban fogyott) középkategóriás pickupja a nem mindennapi átváltozás után immár a Land Cruiser 1980-ban bemutatott, J60-as generációjának dupla kockalámpás stílusához igazodik. A négyszögletű, lakkozott feketében vagy krómozottan is rendelhető hűtőrács szélein két-két négyzet alakú LED-es fényszóró, alattuk pedig egy-egy különálló, vízszintes irányjelző található. Középen, a fényszórók által közrefogva található a fehér 3D-s betűkkel kirakott Toyota felirat, ami szintén retrós vonás. A végeredmény a Renoca nevű cég retró stílusú Land Cruiser átalakításaira emlékeztet, amelyekről korábban mi is írtunk.

Laposabb és magasabb lett a motorháztető, mint a gyári Hiluxé, az első sárvédők első része pedig le van vágva, hogy az elemek kompatibilisek legyenek a szintén a 80-as évek stílusát idéző, krómozott lökhárítóval. Az első-felső sarkokra tett helyzetjelző lámpák könnyítik meg a sofőrnek, hogy felmérje a kocsi külső határait, ami parkoláskor hasznos lehet.

Szemből szinte teljesen felismerhetetlen lett a Hilux, csak a hosszú túlnyúlás emlékeztet arra, hogy a lemezek alatt valójában a modern, nyolcadik generációs modell technikája lapul, ezen az adott létraalváz és padlólemez miatt nem tudott változtatni az Axell Auto. Szintén gyáriak maradtak az oldalsó és a hátsó karosszériaelemek, igaz, a japán tuningcég rengeteg testre szabási lehetőséget kínál, a platóra való különböző felépítményekől és műanyag bélésektől a speciális off-road felniken át az ajtónyitásra motorosan előbújó, így a hasmagasságot menet közben nem csökkentő oldalsó fellépőkig.

A Tokiói Autószalonon az Axell Auto három különböző specifikációjú Toyota Hilux Brody konverziót mutatott be. A kék a „Standard” változat, ez 17 colos felniken fut, amelyekre durva mintázatú Yokohama Geolander X-AT abroncsokat húztak. Fényes fekete rajta a legtöbb külső borítás, míg a platót beépített ablakokkal ellátott, utángyártott, dobozos felépítménnyel látták el.

Az aszfaltos használatra tervezett, khaki színű „Low down style” verzió mélyre leültetett sportfelfüggesztéssel (jelentős első kerékdőléssel) és Yokohama Advan Sport abroncsokkal rendelkezik, így a tempós kanyarokban sem jön zavarba. Dupla kipufogóját a jobb oldali küszöb alatt, oldalt vezették ki, ami tovább fokozza az agresszivitását. Egy speciális platótetőt is kapott, amely villanymotorok segítségével felemelhető, így nagyobb tárgyak, például motorkerékpárok, quadok is szállíthatóvá válnak alatta.

A harmadik, a bronzszínűre fényezett „High Lift” verzió magasra emelt futóművet, terepgumikat és első LED-es keresőfényt kapott, mivel ezt kirándulásokra, expedíciókra tervezték. Nem csak a krómozott hűtőrácsában tér el a másik két változattól, hanem abban is, hogy a plató fölötti bukókeretre egy létrán megközelíthető, többszemélyes sátrat lehet felállítani, amely a vadon élő állatoktól és a sártól biztonságos magasságban biztosít kényelmes alvóhelyet a család vagy a felfedezők számára.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Május 15-én, csütörtökön a tatai Öreg-Tó Hotel és Rendezvénytérben tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Tatai Motoros Fesztivál néven egy új, a motoros közösséget, valamint a rockzene kedvelőit megszólító rendezvénnyel bűvöl a városi rendezvénykínálat. Csonka István, a rendezvénynek otthont adó Öreg-Tó Hotel és Rendezvénytér tulajdonosa, elmondta: nagy öröm számukra, hogy házigazdái lehetnek a július 25-26-i Tatai […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Laller Racing: Győzelem és harmadik helyezés az év versenyén

A mögöttünk hagyott hétvégén a Laller Racing Dakar Team fiai ismét harcba indultak, ezúttal a Kaposvár közelében rendezett Országos Enduro Bajnokság kihívása volt a soros. A váci fiúk újfent szép eredményekkel örvendeztették meg az értük szorító közönséget, Liszka Roland és Tisza Olivér egy-egy győzelemmel és összetett dobogós helyezéssel bizonyított, Féja Szabolcs csupán néhány másodperccel maradt […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

A Ford segíti vásárlóit elektromos autóra váltani

A Ford Magyarország kimagasló üzleti eredménnyel zárta 2025 első harmadévét, a teljes hazai piacot és összes szegmenst, azaz személyautó és haszongépjármű értékesítéseket egyben tekintve 6141 új autó regisztrációval és 11.5%-os piaci részesedéssel az autómárkák rangsorában jelenleg az első helyen áll az idei év április végéig tartó időszakában. A tisztán elektromos autók hazai piacán a márka […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom