Reflektorfényben a 21. HunGarian Baja

Augusztus 8-10-ig ismét elrajtol a HunGarian Baja Európa-és világkupa tereprallye verseny! A tavalyi jubileumi évforduló után, 21. alkalommal kerül megrendezésre a futam Várpalotán, ami idén különleges programokkal is várja majd az érdeklődőket.

A tereprallye Magyar Nagydíján kilométerben sem lesz hiány, összesen 515,85 kilométert, szelektív szakaszon pedig 382,77 km-t teljesít majd a mezőny. 2024-ben újra egy változatosabb, különlegesebb útvonallal kell megbirkóznia az indulóknak, visszatér egy 15 éve nem használt komolyabb hurok is, ami sokaknak hiányzott eddig a területből. A pálya különlegessége a ritmusváltásokkal teli, változatos terep, melyet nagy ugratók színesítenek, rengeteg kihívást állítva a versenyzők elé. A prológ 8,06 km, a Stage1 239,32 km, a Stage2 pedig 143,45 km hosszan kanyarog majd a Lőtér területén.

Óriási szenzáció, hogy az M-Sport és a Ford Performance együttműködésében kifejlesztett és megépített Ford Raptor T1+-os autó először a HunGarian Baja-n lesz látható versenykörülmények között. A 2025-ös Dakar Rally megnyerésére készült jármű egyik pilótája – aki Magyarországon is vezetni fogja a Ford-ot – pedig nem kisebb legenda, mint a kétszeres Dakar győztes Nani Roma.
A verseny szervezőjét is nagy büszkeséggel tölti el, hogy a tereprallye-ban szárnyait bontogató M-Sport alakulata Magyarországon teszteli majd új autóját. „Mi leszünk az előkészületek előszobája, itt mutatják be a Raptor T1+-t, nem mással, mint Nani Romával. Nagyon kedveljük a kétszeres Dakar-győztes pilótát, aki már többször részt vett a magyar versenyen.” – emelte ki Garamvölgyi Zoltán.

A 21. Hungarian Baja-n többek között rajthoz áll az Európa Kupa ponttabella jelenlegi vezetője és 2022-es bajnoka, João Ferreira és természetes a kategória éllovasok João Dias (Challenger) és Fidel Castillo Ruiz (ssv) sem hiányozhatnak a sorból. Magyaroknak is szurkolhatunk az európai mezőnyben, T1-seknél Lónyai Pál, T3-oknál Trébitsch Miklós, T4-eknél pedig Csucsu és Lukács András áll rajthoz.

A FIM World Cup és az M1 Flotta Magyar Terep-rallye Bajnokság nevezési listájára még pár napig várni kell, hiszen a regisztrációs határidő a napokban zárul le. Azonban az már biztos, hogy a motorosoknál a magyar versenyre visszatért az 5x Európa Kupa és 4x világkupa győztes Pedro Bianchi Prata, az első világbajnoki címet nyert indiai motorosnő, Aishwarya Pissay és hazai indulóként Hodola Richárd-ért is izgulhatunk.

Ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk a HunGarian Baja központja Várpalota szívében, a Thury-várban és az előtte található téren kap helyet, ahol nem akármilyen nyitányra készülnek a rendezők! A rendezvényt augusztus 8-án, csütörtökön este 7 órakor a rajtceremónia nyitja, ahol a mezőny teljes egésze áthajt majd a versenydobogón, rövid interjúkérdésekre is válaszolva. A fergeteges hangulatért a Brass Quest Band trombitás zenekara fog felelni, az estét pedig 22 óra körül tűzijáték koronázza meg. A verseny teljes hossza alatt street food-os kitelepülések várják a látogatókat, a Vár Bisztróval való együttműködésnek köszönhetően.

Az igazi hajsza pénteken reggel indul a prológgal, ezután további két szelektív szakasz teljesítése vár a résztvevőkre, összesen 239 kilométeren. A vár előtti Dj-s műsor már 16 órakora kezdetét veszi, este 9-kor érkezik a színpadra a Bonbon zenekar, a napot pedig Dj. Revolution zárja 10 órakor.

Szombaton egy szelektív szakaszon és 143 kilométeren száguld át a mezőny, a célceremóniára délután 3-4 magasságában kerül sor. Este fél 6-tól ismét fellépők sora érkezik a színpadra, méltó zárást és ünneplést adva a versenyhétvégének.

Azoknak, akik a pályára is kilátogatnának és belekóstolnának az igazi tereprallye élménybe, a verseny előtt pár nappal jelennek meg a nézői pontok, amik egyben kijelölt médiás helyként is szolgálnak. „Nagyon fontos felhívnunk a figyelmet arra, hogy a közönség és a sajtó kizárólag az általunk megjelölt területekre, pontokra mehet be, a biztonsági szabályok betartásával. A verseny területe nagyrészt katonai terület, így aki megszegi a szabályokat a HunGarian Baja jövőjét teszi kockára, a kihágásoknak pedig nagyon komoly következményei lehetnek.” – hívja fel a megfelelő viselkedésre a figyelmet a rendező, Garamvölgyi Zoltán.

Augusztus 8-10-ig Várpalotát beveszik az autó-és motorcsodák, így aki benzingőz, motorhang, száguldás és páratlan hangulat részese akar lenni, annak ott a helye a 21. HunGarian Baja-n! A legfrissebb információkért pedig érdemes követi a verseny oldalait, hiszen a nézői pontokkal együtt minden részletről ott lehet tájékozódni.

Szerző: Erős Réka
Fényképek: Pataky Péter

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Nem csak szép de intelligens is – Peugeot E-3008 teszt

A Peugeot 3008 első generációja 2009-ben mutatkozott be, és finoman szólva is megosztotta az embereket. Egy szokatlanul arányos, kissé furcsa formavilágú autóról volt szó, ami valahol a családi egyterűek és a hobbiterepjárók között egyensúlyozott. Nem volt kimondottan szép, de volt benne valami játékosság, valami vagányság, amit nem lehetett nem észrevenni. A Peugeot ezzel a modellel […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Legenda platóval – gyönyörűen felújított Peugeot 203 pick-up

Kevés olyan autó akad, amely úgy testesíti meg a francia eleganciát, a technikai előrelátást és a funkcionalitást, mint a Peugeot 203. A népes modellcsalád legritkább tagja a pick-up – és ezek közül is csupán néhány élte túl az idő vasfogát. Bemutatunk egy kivételes példányt, amely a gondos restaurálásnak köszönhetően új életre kelt, és büszkesége a […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motor Motorsport

Visontán küzdenek meg a világ legjobb Supermoto-versenyzői a hétvégén

Július 12-én és 13-án a visontai Black Star Speedway-en kerül sor a Supermoto GP világbajnoki sorozat magyarországi fordulójára, és ebben a szakágban most először rendeznek hazánkban vb-futamot, amelyen a Mátra lábánál a világ legjobbjait láthatja a közönség, köztük négy magyar indulóval. A Supermoto szakág eredetileg az Egyesült Államokból ered, mára azonban világszerte népszerűvé vált a […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom