Új elektromos autó töltőhelyek és elsőség Szolnokon

Az E.ON és Szolnok városa, nemrégiben úttörő projektet hajtott végre. Az országban egyedülálló kezdeményezés hatására, zöldebbé és olcsóbbá vált az intézmények működtetése. Bónusz: a villanyautókat már több helyen lehet tölteni!

A SZIVEM névre hallgató program keretében létrejött projekt, már a tavalyi év végén elkészült, a hivatalos átadására a napokban került sor. Az elvégzett munka színvonalát és úttörő jellegét jól mutatja, hogy – a város polgármestere és az országgyűlési képviselője mellett – Lantos Csaba energiaügyi miniszter is részt vett a sajtórendezvényen.

A beruházás keretében, hat önkormányzati intézményt újítottak fel, aminek köszönhetően jóval zöldebb és gazdaságosabbá vált a fenntartásuk. A különlegesége a munkának, hogy jóval az energia árak megugrása előtt döntöttek a projektről és elég gyorsan, 9-10 hónap alatt valósult meg.

A lényege az E.ON és Szolnok városának az együttműködésének, hogy a hőszigetelt és napelemekkel ellátott épületek, hálózatba kapcsolt akkumulátorokat használnak. Az épületeken elhelyezett napelemek, 330 kW teljesítményű áramot termelnek. Ez a zöld energia – a beépített áramtárolóknak köszönhetően – az egyik területről a másikhoz irányítható. Ekkor, az intézmények nem a hálózat energiáját használják, hanem a tárolt napenergiát. Ezt a módszert, energia közösségnek hívják.

Az alföldi megyeszékhely önkormányzatának a rezsiszámlája 770 milliós volt az energia árak elszabadulása előtt, ez gyorsan felszaladt az igen meredek 5,5 milliárdra… A különféle intézkedéseknek köszönhetően, a város rezsi költsége mára lecsökkent 1,2 milliárd forint körüli összegre. A költségek további csökkentésében segít az E.ON segítségével végig vitt korszerűsítés, amit elsőként hajtottak végre az országban. Az energia okos megosztását, még Nyugat-Európában is tanulják és mostanában kezdik alkalmazni. Ezt a technológiát Magyarországon,
Szolnokon valósították meg elsőként.

Villanyautó töltőhelyek

A SZIVEM programnak szerves részét képezi, az elektromos autó töltőhelyek kialakítása. Az M4-es autóúttól nem messze található a Mester úti carport, ahol napelemekkel fedett parkolóban lehet tölteni a villanyautókat. Az öt töltőpont egyetlen hátránya, hogy az állomások 22 kW-os teljesítményűek. Ezt ellensúlyozzák a nem mesze lévő Ormos parkban kiépített 70 kW-os villám-töltővel.

Az E.ON különben a helyi autóparkját már régóta elektromosra cserélte. A vállalat dolgozói megyeszékhelyen, már tucatnyi elektromos autót használnak. Hasonló a helyzet az önkormányzatnál is: az első elektromos autót 2017-ben vásárolták. A kezdeti pár darabos flotta, mára húsz fölé nőtt. A városi televízió munkatársai mellett, a Szigligeti színház, a Sportcentrum és sok más intézmény használ elektromos autót.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint, ha saját maguk töltik a járműveket, akkor a megtakarítás a hagyományos hajtású járművekkel szemben, eléri az egymillió forintot is. Évente, autónként…

Benedek Attila

Fotó: E.ON, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Lexus az offroadban is utánozhatatlan

A Lexus izgalmas újításokat hozott a 2023-as Specialty Equipment Market Association (SEMA) Kiállításon, bemutatva hat lenyűgöző járművet, köztük a GX minden generációját és a 2022-es LX 600-at. Az offroad örökségét hangsúlyozva a márka vadonatúj 2024 Lexus GX 550 Overtrail+ AAP modellt is megismertette a nagyközönséggel, mely a terepjárók világában új színfoltot jelent. 2022 Lexus GX […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

2024 elején legyártja utolsó dízelmotorját a Volvo

A teljes körű villamosítást célzó, egyértelmű stratégiánk a legambiciózusabb átalakítási tervek közé tartozik, amelyet hagyományos autógyártók megfogalmaztak. Hogy megerősítsük erre vonatkozó szándékainkat, a mai napon, a New York-i klímahéten bejelentettük, hogy 2024 elejével beszüntetjük a dízelmotoros Volvo gépkocsik gyártását. Alig néhány hónap múlva legördül tehát a gyártósorról a legutolsó dízel Volvo; a hagyományos autóipari szereplők […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

2 Toyota és 1 Lexus modell került fel az ’Év Autója’ hosszú listájára

A legrangosabb európai autóipari elismerés, az ’Év Autója’ díj hosszú listáján ezúttal 28 autó kapott helyet, ott van közöttük a vadonatúj Toyota C-HR és Toyota Prius, valamint a vadonatúj Lexus RZ is. A döntősök szűkített hetes listáját november 27.-én publikálják, míg a győztest 2024. feburár 26.-án, a Genfi Autószalonon jelentik majd be. A Toyota eddig […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom