Új szakaszokkal tér vissza a 23. HunGarian Baja

Augusztus 13–15. között ismét felbőgnek a motorok, hiszen elrajtol Magyarország legrangosabb tereprallye versenye, a HunGarian Baja! Nem kevesebb mint 21 országból érkeztek nevezések – még Japánból is –, ami nem is annyira meglepő, hiszen a lőtér pályái egyedülállóak, és különleges kihívásokat tartogatnak. Az Európa Kupa és az M1 Flotta Magyar Tereprallye Országos Bajnokság fordulója a látványos terepen zajló csaták mellett idén is színes programokkal és koncertekkel várja a Várpalotára látogatókat.

Az idei évben számos változás ment végbe Magyarországon, amelyek a HunGarian Baja megrendezését, a nyomvonal kialakítását és az engedélyek megszerzését is érintették. Mindezek, valamint a szövetségen belüli nehézségek ellenére minden készen áll arra, hogy immár 23. alkalommal rajtoljon el a verseny.

Az FIA mezőnye 432 kilométer, a hazai bajnokság résztvevői pedig 303 kilométer színtiszta akcióra készülhetnek a HunGarian Baján. Idén a megszokott és nagyon szeretett nyomvonal mellett, egy régóta nem és egy még sosem használt rész is tovább színesíti az Európa legnagyobb összefüggő katonai lőterén kanyargó pályát.

„A nyomvonal keleti részéből ki kellett vennünk egy 20 kilométeres részt, hiszen a pálya teljes egésze Natura 2000-es területen fekszik, én pedig mindig arra törekszem, hogy mindenki elégedett legyen a végleges tervvel. Ezzel a változtatással még különlegesebbé és élvezetesebbé válik a verseny, a kieső rész helyére pedig visszakerült egy régóta nem használt szakasz, így egy szép, hosszú útvonal állt össze” – mondta Garamvölgyi Zoltán, a verseny rendezője.

Az átalakítás további előnye, hogy az új rész a pálya közepére került és a szakasz a neutralizáció után folytatódik, így a rajt és a szervizpark közötti etapok is jóval rövidebbek lesznek.

A szervizpark a korábbi évekhez hasonlóan Várpalotán, a sportcsarnoknál és a Tesco körül lesz, míg a versenyközpontnak a Thury-vár ad otthont. Az események központi helyszíne a vár előtti Hunyadi Mátyás tér lesz: péntek este itt rendezik meg a látványos rajtceremóniát, szombaton pedig a díjátadót. A HunGarian Baja napjai a befutó után sem érnek véget, hiszen esténként fellépők és koncertek gondoskodnak a fergeteges hangulatról.

A nézőket idén is remek nézői pontok várják, ahonnan biztonságos körülmények között, mégis testközelből élhetik át a tereprallye izgalmait. A fő nézői ponton, a Tési-dombnál található ugrató ráadásul átalakításon esett át: nagyobb, ugyanakkor megbocsátóbb lett, így még látványosabb pillanatokat ígér. A nézői pontok pontos koordinátái és a hozzájuk kapcsolódó információk a verseny hetében válnak elérhetővé az esemény honlapján.

A Telekom élő közvetítése is visszatér a HunGarian Bajára, így azok is nyomon tudják követni a verseny izgalmait, akik most nem tudnak kilátogatni a helyszínre.
Az autósport szerelmeseinek augusztus 13-15. között Várpalotán, a HunGarian Baján a helyük: három napon át motorhang, benzingőz, különleges versenyjárművek és hamisítatlan versenyhangulat tölti majd meg a várost.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág

Több mint 2000 tonna anyagot nyert vissza működésének első évében a Toyota brit körforgásos üzeme

A Toyota nagy-britanniai körforgásos üzeme működésének első 12 hónapjában több mint 2000 tonna anyagot nyert vissza és hasznosított újra. A Burnastonban működő létesítmény azt mutatja meg a gyakorlatban, hogyan kaphatnak új életet az életciklusuk végére ért járművekből származó alkatrészek és nyersanyagok, amelyek egy része új Toyota modellek gyártásába kerülhet vissza. A Toyota Motor Manufacturing UK […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

Megérkezett az új Kia Seltos: karakteres SUV magabiztos megjelenéssel és fejlett technológiával

Az új Seltos a merész, robusztus SUV-dizájnt fejlett technológiával, praktikus funkcionalitással és kényelemmel ötvözi. A Kia globálisan második legnagyobb darabszámban értékesített modellje most először érkezik Európába, tovább erősítve a márka jelenlétét a C-SUV szegmensben, miközben támogatja az elektrifikáció felé vezető átmenetet. A Seltos a Kia első e-AWD rendszerrel szerelt modellje, hibrid változata pedig elsőként kínál […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Race

A Ford 2028-tól visszatér az FIA Rali-világbajnokságba, és rali képességeit a személyautók következő generációjába emeli át

A Ford 2028-tól teljes gyári csapattal, a Ford Racing égisze alatt tér vissza az FIA Rali-világbajnokságba (WRC), az 50 évnyi raliversenyzési sikerre építve. A WRC-ben való versenyzés segít formálni a Ford új, európai, rali inspirálta személyautó-kínálatát, hogy a mindennapi ingázást is vágyott vezetési élménnyé alakítsa. A Ford Racing hosszú távú partnerével, az M-Sport Ltd-vel együttműködve […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom