Polo méretű elektromos autóval készül a Volkswagen

A Volkswagen ID.2 egyelőre még csak koncepcióként mutatta meg magát, de már így is sok mindent elárultak a németek a jövőt illetően. Elektromos szinten kedvező árral készülnek, ám a teljesítményre még ebben a méretosztályban sem lehet panaszunk.

A Volkswagen az elektromos ID modellcsaládot eddig csak fölfelé bővítgette, ám nemsokára ez alapvetően változik meg. Bemutattak ugyanis egy új koncepciót, mely lényegében egyelőre a belépő szintet jelenti majd a németek villanyos palettájára.

Az ID.2all Concept már a nevében is arra utal (2all-to all), hogy egy olyan elektromos van születőben, mellyel minden eddiginél szélesebb vásárlói réteget tudnak majd megszólítani. Lényegében egy Polo méretű autóról van szó, mely a dimenzióit meghazudtolóan tágas belsővel rendelkezik majd, az ára pedig 25 ezer euróra lesz tehető. Ezzel Magyarországon a jelenlegi árfolyamokkal pont a 10 millió forintos lélektani határ alatt maradhat.

Na de, gondolhatnánk, hogy ha ennyivel olcsóbb a többinél, akkor valami aprócska lomha járgányt kapunk. Erre azonnal rácáfolt a gyártó, ugyanis az ID.2 (az “all” megjelölés várhatóan a széria járgányon már nem lesz ott) kimondottan kedvező technikai paraméterekkel rendelkezik majd. Egyetlen elektromos motorja 226 lóerőnyi teljesítménnyel rendelkezik majd, az egy töltéssel megtehető hatótáv pedig 450 kilométer lesz WLTP szabvány szerint.

A széria ID.2 hivatalos premierje a tervek szerint jövőre esedékes és az újdonság már tagja lesz annak a 10 új ID modellnek (köztük a még kisebb ID.1 is), mely a Volkswagen tervei szerint az elkövetkező három évben mutatkozik majd be.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Beyond the bike: Mitől lesz minden Hondának egyedi hangja?

A koncepcióalkotástól egészen a sorozatgyártásig az NVH-mérnökök a fejlesztés összes szakaszában részt vesznek, hogy a Honda kínálatában szereplő minden egyes motorkerékpár egyedi karakterrel és összetéveszthetetlen hangzással rendelkezzen Az egyes modellekre jellemző motorkaraktert számos paraméter alakítja, az égés időzítésétől kezdve a szívó- és kipufogórendszer kialakításáig A hagyományos módszerek és az emberi érzékelés továbbra is elsődlegesek: a […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Négyszeres világbajnokkal készülnek a magyarok az S1GP Magyar Nagydíjra

Négyszeres világbajnok sztárpilótával készülnek a magyar versenyzők a 2026. szeptember 4-6. között a Black Star Speedway Visonta versenypályán zajló MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíjra: a BSSW új kezdeményezésének és a Team Undici együttműködésének köszönhetően a supermoto-legenda, Marc-Reiner Schmidt 2026. augusztus 30-án tréninget tart a visontai pályán, amelyen a magyar mezőny több kiválósága is részt […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom