Volvo EX90 menetpróba – Kell ez nekünk?!

A svéd vállalat, erősen indította az 2025-ös esztendőt. Az évnyitó sajtórendezvényen két forró újdonságot is bemutatott. Természetesen ott voltunk és kipróbáltuk az egyiket.

Az évindító sajtórendezvényeknek kötelező eleme, az elmúlt esztendő értékelése. A svéd márka vezérképviselet jó évet zárt itthon és külföldön is, és az idei is reménykeltőnek ígérkezik.

A gyár angol vezetője vette a piac jeleit, és nem küldte nyugdíjba a 2015-ben debütált XC90-et, aminél 2019-ben hajtották végre a modell-ciklus közepére eső ráncfelvarrást. Ugyanis nem fejlesztettek neki hagyományos hajtású utódot… Hanem az EX90-et szánták a közvetlen utódnak, ami tisztán elektromos.

Miután nem akartak a jól fogyó autóval eltűnni a piacról és ezt a területet „harc” nélkül átadni a konkurenciának, egy utolsó és alapos ráncfelvarrás, után visszaküldték az XC90-et frontvonalra. Ugyanis a tisztán elektromos átállás gépezetébe, a jelek szerint homokszemek kerültek.

Kivasalt ráncok

A redők eltűntetése, hozta a megszokott forgatókönyvet: változott az autók informatikai háttere és a központi képernyő működése. A gyorsulás a legjobb jelző rájuk. Ezt nem saját kútfőből oldották meg, hanem a Google és a Qualcomm segítségével. És a legfontosabb: már nem akarnak minden áron és minél hamarabb elektromos autó márkává válni. A másik „kötelező” változás, a hűtőrácsot és a lökhárítókat érintette.

Üléspróba

Az XC90 kevesebb figyelmet kapott tőlünk, úgyhogy a menetpróbáját kihagytuk. Ezért az újdonságba csak beültünk és körbe néztük. Amit meg lehetett állapítani, hogy az XC90 prémiumabb érzetet sugároz, és minőségibb termék benyomását kelti. Az anyagok mintha finomabbak lettek volna, az egész autó selymeseb, kellemesebb és otthonosabb.

EX90-es tapasztalatok

Első körben a kiállított villanyautónál megfigyeltek dolgok jönnek. A menetpróba leírása azért is rövid, mert a menés az újdonsággal, 11 perc 27 másodperc volt. Az utastér berendezése és illata ismerős, ami jól látható, hogy a belső minimalistább az XC90-nél.

A harmadik sorból a kiszállást be kell gyakorolni, a hátsó két ülés hosszabb távra, kb. 175 centiig ajánlott. Fölötte a lábaknak már minimális a tér és a gondosan beállított frizurát is ellaposíthatja a tetőkárpit. Az elektromos újdonság üvegteteje – az utastérbe jutó extra fény mennyiséggel – tovább növeli az amúgy sem kicsi teret.

A próbán derült ki, hogy a megszokott helyen lévő tükörállítás az a múlt, mert a központi kijelző egyik menüjében lehet az állítást megoldani. Miközben a kormányon lévő irányváltó gombokat nyomkodjuk. A külső tükör egyébként elegáns darab, mert keret nélküli.

Az első megállapítás, hogy a fizikai gombokból lehetne több is, de ha lesz tesztautó, akkor megnézzük, hogy a csökkentett gomb mennyiség, miként működik a gyakorlatban.

Az EX90 hardver rendszere mellett nem lehet csak úgy elmenni. A Qualcomm szállítja a Spandragon Cockpit Platformot, amin a Google Android Auto fut. Erre épül a Volvo Car UX kezelőfelülete, ami villámgyors és igen jól személyre szabható. Igazából nem volt idő nézegetni és elmélyedni benne.

Menet közben

Az elektromos autók azonnali reakciójáról csak annyit, hogy a városi tempóról az előzés problémamentes: gyorsan villámgyorsan lendül a sebességmérő. Így a sebességhatárokat könnyen át lehet lépni. A csendhez nagyon passzol a minimalista stílusú utastérnek a hangulata. A rugózás komfortos, ez nagy szó, mert nagy átmérőjű felniken gördült a testes suv, aminél a gumicsere drága mulatság lesz. (Itt már kettessel kezdődik a felni átmérő, azaz 20 col és fölötti a gyári méret.) Az egészséges határon mozgott a keménység. A szuperlágynál azért feszesebb. De nem egy versenyautós vagy sportos szabadidő-autós feszességet produkál, amivel ha keresztül hajtunk egy cigi csikken, az érezhető.

Apróság, de nagy piros pontot érdemel!

Az egyik volvós finomság, közlekedés közben került felszínre: az EU által kötelezővé tett, sebesség túllépést figyelmeztető hang, az nem a megszokott éles csipogás, hanem indexszerű klattyogás. Ez közel sem annyira idegesítő, mint amivel eddig találkoztunk. Ennek a szelíd megközelítésnek látszik az értelme, mert a vezetőt finoman tudja „nevelni”. Nem rág be miatta gyorsan a sofőr és viszonylag könnyű kikapcsolni.

A külső

Ezen a téren pozitív csalódás ért, mert a képeket nézegetve egy igen testes szögletes autóra gondoltam. Ez be is jött, de élőben laposabb és kisebbnek tűnik az EX90, mint amit elképzeltem. Barátságosabb a formaterv, annak ellenére, hogy ötméteres, 2,7 tonnás szabadidő-autóról van szó.

A képen, ahol egymás mellett áll a két újdonság, jól látható, hogy az EX90 nyúlánkabbnak, laposabbnak tűnik, mint az XC90. Ja, vigyázni kell az EX90 szemből fotózásával, mert a szélvédő fölötti kitüremkedésben található a LIDAR szkenner. A lézert használó technológia, nem mindegyik fényképezőnek és okostelefonnak a barátja. Kárt tud tenni a telefon érzékelőjében.

Benedek Attila
Fotó: szerző

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág

A Toyota hibrid mint négykerekű trezor

Az alacsony fogyasztás és a legendás megbízhatóság mellett más nyomós érv is van a Toyota hibrid autói mellett: a használtpiacon kiemelkedően jól tartják az értéküket. Egy friss amerikai elemzés szerint a Toyota hibridjei a kategória legjobbjai, és a hazai piac is hasonló képet mutat. Mióta elszabadultak az újautók árai, az autóvásárló már nemcsak a vételárat […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Tíz év nyugalom – a Toyota kínálja a leghosszabb garanciát az akkumulátorra

Bár az elektromos autók gyors ütemben fejlődnek, egy kérdés továbbra is ott motoszkál a vásárlók fejében: meddig fogja bírni az akkumulátor? Erre a kérdésre a Toyota adja a legmegnyugtatóbb választ, hiszen rendszeres állapotfelmérés mellett akár tíz évig vagy egymillió kilométerig kiterjeszthető gyári akkumulátorgaranciát kínál. Ez pedig nemcsak nyugalmat, hanem kézzelfogható anyagi előnyöket is jelent a […]

Olvass tovább
Hírek Motor Nagyvilág

A BMW Motorrad bemutatja a GS Trophy versenymotort – BMW R 12 G/S

Amikor a BMW Motorrad International GS Trophy 2026 nyarán visszatér Európába, a nemzeti csapatokat Erdély és a Kárpátok lenyűgöző természeti tájai, zord terepei és mélyen gyökerező kultúrája várja. A változatos környezet tökéletes az igazi terepkalandokhoz: hegyeken, erdőkön, folyókon és olyan falvakon át, ahol az idő mintha megállt volna. A csapatoknak tudásra, precizitásra és a tökéletes […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom