Volvo EX90 – Nem csak autó

Ez lesz az a négykerekű, amire már nem csak autóként lehet gondolni. A Volvo ugyanis a számítástechnika terén is rendesen oda tette magát.

A márka felfuttatásában kulcs szerepet játszó XC90 jelenlegi kivitele, 2015-ben érkezett a piacra. Ekkor váltotta a 14 évig forgalmazott elődjét. 2024 nyarán érkezik az XC90 fölé pozícionált EX90, amelyet a sajtóban komoly bevezető kampánnyal népszerűsítettek, amiben az autó biztonsága külön tétel volt.

Műszaki adatok

Első körben „tudjuk le” a legfontosabb paramétereket, ugyanis az igazán forradalmi dolgok ez után következnek. Az EX90 szabadidő-autó hossza 5037 mm, ehhez 2039 millis szélesség és 1747 milliméteres magasság tartozik. A tengelytáv is óriási: 1,6 centi híján, három méterről beszélünk. Fontos adat, hogy a bruttó 111 és 104 kWh-ás akku csomagokkal szerelt SUV 2818 kilogrammot nyom a mérlegen. A nagyobb akku ismerős lehet a Polestar 3-ból.

Az alapkivitel csak a hátsó kerekeket hajtja, 279 lóerővel és 490 Nm-rel. Ez 8,4 másodperces százas sprintet produkál. A dupla motoros verzió 408 lóerővel és 770 Nm-rel, már 5,9 mp alatt gyorsul százra. Aki a Twin Motor Performance verziót választja, az 517 lóerővel, 910 Nm nyomatékkal és 4,9 mp-es gyorsulással számolhat. A hatótávok: 580, 590 és 600 km.

A dupla motoros felállásnál, az elől lévő motor 245 lóerőt és 450 Nm-t teljesít, hátul 272 lóerő és 420 Nm segíti az autó haladását.

Számítógép, ami gurul

Az EX90 legfőbb érdekessége a lemezek, az akkucsomag és az újra-felhasznált anyagok mögött lapuló, szédületes számítástechnikai teljesítmény. Kezdésnek ott az első szélvédő tetején lévő széria LIDAR érzékelő, amely 250 méteres távolságig „lát” el. Az autó elején egy darab nagy hatótávolágú radar, egy rövid távolságra látó kamera, kettő, előre és oldalra látó radar található. Amiket kiegészít hat ultrahangos érzékelő…

Aki játszik, annak ismerős az Unreal Engine márka, ezen a néven nem csak a játékok grafikai motorjai készülnek, hanem az autós alkalmazások is. A GMC Hummer EV volt az első autó, aminek a műszerfalát és a központi kijelzőjét az Unreal Engine működtette. Az amerikaiaknak a Volvo is a partnerük. A Google nem csak a tájékozódásban fogja segíteni az autót és az utasokat, az Nvidia két számítógépet szállít az EX90-be.

Mivel a tervezők egyszerűsítették az autó számítástechnikai részét, a Xavier és Drin néven futó chipeket tartalmazó eszközök száznál több kisebb komputert váltottak ki…
Az Nvidia Drin másodpercenként 250 billió műveletet képes végezni, ezért ez vezérli a fejlett önvezető rendszert. A Xavier „mindössze” 30 billió műveletre képes…

Az utastér

A Millenáris parkban tartott statikus bemutatón be lehetett ülni a prototípusba, ami hozta a Volvótól elvárt színvonalat. Egyszerű és otthonos belsőt álmodtak a tervezők a termetes SUV-nak. A kifinomult zenei élményről a Bowers & Wilkins által szállított prémium hifi gondoskodik – amely a hangzása mellett – az 1610 wattos teljesítményével is lenyűgöz. A 14,3 colos monitor található középen, a vezető előtt pedig egy 9 colos, ami elnyújtott téglalap alakú.

A testes autó hétszemélyes. A harmadik sor üléseit, a raktérből is le lehet hajtani, persze gombnyomással. A harmadik sor mögött 310 literes a raktér, az első két sor mögött 655. Kétüléses verzióban – a tetőig pakolva – 1915 liternyi pakkot nyel el az EX90. A csomagtér aljában, kis tárolót is elrejtettek (65L).

Az újdonság megjelenésével nem tűnik el az XC90, marad a kínálatban, mert továbbra is népszerű a piacon. Az újdonság, 32 270 000 Forinttól érhető el.

Benedek Attila
Fotó: szerző, Volvo

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

This is the way! – Hyundai Inster Prime 42 kWh teszt

Most már nem nagyon létezik olyan kategória, ahol ne lennének jelen az elektromos autók. Először a drágább kategóriákat hódították meg, ennek természetesen gazdasági-pénzügyi okai voltak, a kutatás-fejlesztésre szánt pénzeket ott lehetett csak visszahozni. Ez 2026-ra nagyjából minden márkánál beérett, így a technológia a legalsóbb szintekre is leszivároghatott. Ennek egyik jeles képviselője a Hyundai Inster, amely […]

Olvass tovább
Hírek Motor Nagyvilág

Beyond the Bike: 25 éve robog olasz stílusban a Honda SH125i

• Az SH125i évek óta stabil szereplője az európai eladási toplistáknak: 2020 óta évente több mint 20 000 darab talál gazdára • A modell bemutatásának 25. évfordulóját ünnepelve az idei évi frissítéseknek hála az SH125i és az SH150i új szintre lépett: megújult a formavilág, új technológiák és a fenntartható anyagok fokozott alkalmazása jellemzi őket • […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Erős egyterű: az Opel Zafira, friss fejlesztésű 2.2-es dízelmotorral

Nagyteljesítményű, hatékony és megbízható: 132 kW (180 LE) teljesítmény és 400 Nm forgatónyomaték, 185 km/h-s végsebesség, nyolcfokozatú automata váltó A választás szabadsága: a Zafira gazdaságos dízelmotor mellett tisztán elektromos, lokálisan emissziómentes hajtáslánccal is válaszható Az új dízel induló ára 15.840.000 forint A friss fejlesztésű dízelmotor a Vivaro Combihoz és Vivaro áruszállító változataihoz is elérhető Rüsselsheim. […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom