Berta Benjamin kategória győzelmekkel tért haza a legendás Spa-Francorchamps-ból

A Zinox F2000 Formula Trophy és a Drexler Formel Cup ezúttal a legendás Belga versenypályára, SpaFrancorchamps-ra látogatott, ahol ismét közel 40 induló neve volt olvasható az előzetes nevezési listán.

A csütörtöki pályabejárást követően a felsőpakonyi székhelyű SOLUTION Racing pilótája pénteken négy etapra is autóba pattant. Reggel egy ötven perces nyílt edzéssel indult a nap, majd két szabadedzés következett, végül levezetés képpen este hét órakor egy időmérő edzés várt rá.

A nap folyamán többször módosítottak az autó beállításain a lehető legjobb eredmény elérése érdekében. Végül mindkét szabadedzésen a TOP3-ban végzett. Szerencsére kevés sárga zászlós fázis szakította meg az edzéseket. Az időmérőre viszont kijutott belőle bőven, ezért csak három gyorskört tudott összerakni. Ezek pedig mindkét futamon a negyedik pozíciót jelentették számára.

A népes mezőny és a szűk első kanyar miatt a szervezők úgy határoztak, hogy ezúttal gördülőrajttal indítják el a hétvégi két futamot. Ez kisebb változást okozott a rajt procedúrában is. A szombati versenyen Berta Benjamin másodikként fordult az első kanyarban és a leintésig tudta is tartani ezt a pozíciót.

A vasárnapi zárófutam rajtjánál visszacsúszott a hatodik helyre az első kanyart követően, majd fokozatosan lépkedett előre a második helyre, amiért kisebb csatába is keveredett, de győztesen jött ki belőle. A biztonsági autós fázisok miatt be kellett érnie a második hellyel…
Benjaminnak minden oka meg van az örömre, mivel az összetett ezüst kategóriagyőzelmet jelentettek az Olasz Bajnokságban.

„ Két évvel ezelőtt mentem már itt még az F4-gyel, így voltak emlékeim arról, hogy milyen érzés is az Eaur Rouge-ban felfelé, viszont az F3-mal sokkal durvább minden. Ezen a „hullámvasúton” pedig még jobban érződik. Szombaton még bosszantott, hogy egy tizeddel maradtam le a második helyről. Ugyanakkor a versenyek eredményét látva minden okom meg van az örömre, hiszen a vallelungai technika jellegű probléma után a lehető legtöbb pont begyűjtése volt a célom a belgiumi hétvégén… Ezúton szeretném megköszönni az egész csapat belefektetett energiáját, akik ismét remek munkát végeztek. Továbbá a szerelőgárdának és a mérnökömnek Christopher Höhernek is köszönettel tartozom” – osztotta meg gondolatait Berta Benjamin.

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Még ilyet… Még ilyet! – Honda Prelude Advance e:HEV teszt

A 2023-as japán Mobility Show-ra készülve a Honda gondolt egy nagyot és bemutatta a Prelude kupé hatodik generációját. Mindez csak azért furcsa, mert a japán gyártó 2001-ben elengedte az Accord-alapú kupéjának a kezét. Most viszont újra itt van, már nem Accord-, hanem Civic-alapokon, hibrid hajtással, már csak a helyét kéne megtalálnunk. Történeti áttekintés Mivel egy […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

Megérkezett az új Kia Seltos: karakteres SUV magabiztos megjelenéssel és fejlett technológiával

Az új Seltos a merész, robusztus SUV-dizájnt fejlett technológiával, praktikus funkcionalitással és kényelemmel ötvözi. A Kia globálisan második legnagyobb darabszámban értékesített modellje most először érkezik Európába, tovább erősítve a márka jelenlétét a C-SUV szegmensben, miközben támogatja az elektrifikáció felé vezető átmenetet. A Seltos a Kia első e-AWD rendszerrel szerelt modellje, hibrid változata pedig elsőként kínál […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Race

A Ford 2028-tól visszatér az FIA Rali-világbajnokságba, és rali képességeit a személyautók következő generációjába emeli át

A Ford 2028-tól teljes gyári csapattal, a Ford Racing égisze alatt tér vissza az FIA Rali-világbajnokságba (WRC), az 50 évnyi raliversenyzési sikerre építve. A WRC-ben való versenyzés segít formálni a Ford új, európai, rali inspirálta személyautó-kínálatát, hogy a mindennapi ingázást is vágyott vezetési élménnyé alakítsa. A Ford Racing hosszú távú partnerével, az M-Sport Ltd-vel együttműködve […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom