Az üdítő egyediség esete – Peugeot 5008 Hybrid teszt

A számtalan hasonló külsejű szabadidő-autót felvonultató piacon, üde színfolt egy karakteres autó, ami kívül és belül is eltér a megszokottól. Miközben nagy teret, kényeztetést és hibrid hajtást kínál, jó áron.

Tesztalanyunk a harmadik generációs Peugeot 5008-as, amely szoros műszaki rokonságban található a 3008-al. A fő eltérést, a méretek és a hétszemélyes utastér jelenti. Az egyediség már kívül elkezdődik, nem annyira durván, mint a 408-as űrhajós megjelenése vagy az 508-as eleganciája. A lemezek megformálása, a lámpák, a műanyag betétek egész egyedi külsőt alkotnak, amiben sok az érdekes részlet.

A trükk, hogy a tervezők felültek a suvos vonatra, viszont az utastér a francia egyterűs hagyományokat követi. Ennek köszönhetően, számtalan tároló és praktikus megoldás próbálja elrabolni a családos autóvásárlók szívét. Ez meglepően jó ötlet, ugyanis a sok évig szuper divatos egyterűek – a lépcsőshátú személyautókkal együtt (szedán) – szinte teljesen kihaltak. Piaci igény lenne az efféle modellekre, mert a haszonjármű kivitelben is kapható Citroen Berlingo és társai jól fogynak. Szóval az 5008-al a márkakereskedők, a kényelmes és jól pakolható családi autókat keresőkre is “lőnek”.

Az utastér

Pár számmal a legkönnyebb megvilágítani a fülke nagyságát. A 4791 milliméteres hosszhoz, 1934 milis szélesség tartozik. Az utastér legjellemzőbb adata, hogy a raktér 259/748 és 1815 liter között változik, a számokhoz kettő, öt és hét ülés használata tartozik. A harmadik sorban a nyurga kamaszok aránylag jól el tudnak férni, de azért hátra ültetett kosárlabdázókkal, nem érdemes az Adriára menni, mert nem lesznek boldogok. A középső sornak a háttámlái dönthetők, és az ülések 1\3 és 2\3 arányban előre-hátra csúsztathatók. Így jól lehet játszani a raktér és a lábtér nagyságával.

Az elől ülők dolga a legjobb, mert a több, mint egy évtizede érlelt i-Cockpit kormány és műszerfal kombináció úgymond “megérkezett”. Itt már igazán űrhajós lett a kinézet, a sok szövet kárpit és a 21 colos képernyő a műszerfal fő jellemzője. A másik a kis kormány, ami itt szinte négyszögletű és nagyon hasonlít a sportkocsikban használtakra.

Az elől ülők közötti elválasztóban – a tér mellett – USB portok és vezeték-nélküli telefontöltő is található. A belső igen otthonos, kényelmes és igényesen kidolgozott, a szövetkárpitok tapintása nagyon kellemes. És jó jól hozza a jelenleg futó 508-as megjelenésekor kinyilatkoztatott prémium irányt. (Ez a Volvo, Alfa Romeo által képviselt szintet jelenti, nem pedig az Audi, BMW, Mercedes és Lexus féle magasabb szintet.)

Hibrid, a köztes megoldás

A Stellantis minden vevő igényt ki tud elégíteni, ez nem csak a márkákra igaz, hanem a hajtásmódokra is. Az 5008-as belépő szintjét képviseli tesztautónk, ami olyan lágy-hibrid, ami erősebb, mint amit megszoktunk. Mert a hatsebességes automata váltóba rejtett 48 voltos és lóerős villanymotor, rövid távokon tudja mozgatni az autót. Ez nem akkora, mint a Nissan, Toyota vagy Ford hibrideknél tapasztalható, hogy több száz métert is el lehet csorogni elektromos módban. Pl. parkolóhely keresés közben.

A hajtás másik részét a már tartósabbá varázsolt 1,2 literes turbómotor jelenti. A két motor összesen 145 lóerőt szolgáltat, miközben az autó 1780 kiló. A két adatból, több dolgot is ki lehet következtetni. Az egyik, hogy a gyorsulás és a dinamika nem Halálos iramban jellegű: erre a 11,3 másodperces százra gyorsulás az egyik bizonyíték. A másik: autópálya tempó körül, a gyorsulás már kevésbé acélos. Megpakolva, kicsit körültekintőbbnek kell lenni az autóutas, autópályás sebességnél történő előzéseknél.

Nekünk autóutas használatkor és városi kímélő üzem kombinációjában sikerült 6-6,5 liter körüli fogyasztást mérni. Átlagos hozzáállással, és tempóban közlekedve, a vegyes forgalmi körülmények között ez az érték hozható. Városi közlekedésnél – Eco módban – még a négy litert is elértük, ami mutatja a rendszer működőképeségét és a városi közlekedésre optimalizáltságát.

Játék a számokkal

Aki kisebb fogyasztásra vágyik és zöldebb üzemre, annak a zsebébe kell nyúlnia. Egy ligával fentebb a tölthető-hibrid (PHEV) található, aki szeretné kimaxolni a lóerőket és a csendet, annak ott a tisztán elektromos kivitel (BEV), több kivitelben is.
Ez számokban úgy néz ki, hogy a tesztautónk akciós ára majdnem 14 millió forint, ami pár éve még horror összeg volt. Mára ezért a pénzért szép nagy teret és sok komfortot kap az ügyfél, átlagos motor teljesítménnyel. Ehhez jön a számtalan vezetés-segéd és a kisebb megszokás után egész jó kezelhető központi képernyő. A jól működő ADAS néven futó sávtartóhoz és társaihoz hazánknak is köze van, mert a rendszert szállító és fejlesztő aiMotive, 2022 óta a Stellantis csoport része.

A következő lépcsőt a PHEV jelenti, ami 195 lóerőt és városban közel 100 kilométeres hatótávot biztosít, 18,8 millióért. A csúcsot a BEV jelenti, ahol húszmillió fölötti vételár (20,29 millió) és 668 kilométeres hatótávot és 210 lóerőt ad a kisebb aksival. Plusz jó felszereltséget. A padlólemez előnye, hogy mindegyik hajtásmódban ugyan akkora a raktér mérete. Ennek köszönhetően a különféle mértékű villamosítás, nem veszi el a helyet.

Összegzés

A Peugeot 5008 alapváltozatánál a hétüléshez, a nagy térhez, a kényelemhez és a jól variálható csomagtérhez csatlakozik a jó ár. Ezek igen vonzó csomaggá állnak össze. Amihez csatlakozik a kényelmes a rugózás, ami a szabadidő-autókról nem mindig mondható el.

Ha valakinek nem elég a tesztautónk lóerőszáma, felszereltsége vagy az autó zöldsége, akkor lehet fentebb lépni. A típuson belüli széles hajtás választék is gondolkodásra készteti a vásárlót. És még csak arról beszélünk, hogy az 5008-on belül, melyek a lehetőségek. S nem említettük, hogy az oroszlános márkán belül és kívül miben lehet még gondolkodni.

Jó és egyedi kombináció az egyterűs belső, a szabadidő-autós külsőben, amiből elég kevés található a piacon. A Ford már kivezette a hibrid és a tölthető-hibrid Galaxy és S-Max típusokat. A haszonjármű alapú járgányokból akad sok, plusz megérkeztek a Hyundai és a Lexus által kínált különleges formájú kisbuszok, de ezek már a testesebb, Ford Transit Connect méretosztályba tartoznak.

Még több fotó ITT

Nyolczas Csaba
Fotó: NyolczasFotó

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A GR Yaris kínálata egy új, motorsport ihlette Aero Performance felszereltségi szinttel bővül

A GR Yaris kínálata tovább bővül egy különleges, motorsport ihlette modellel: megérkezett az új Aero Performance felszereltségi szint, amely hat vadonatúj aerodinamikai elemet vonultat fel a még jobb teljesítmény és hatékonyabb hűtés érdekében. Az új megoldásokat a TOYOTA GAZOO Racing versenypályán szerzett tapasztalatai és profi pilóták visszajelzései alapján fejlesztették, éles körülmények között tesztelve és finomhangolva. […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Kék villanás: a világ legkülönlegesebb Lexus LFA-ja alig futott, és egy vagyont ér

Egy Lexus LFA már önmagában legendás ritkaság, de ez a különleges példány az ötszáz darabos szériából is kilóg. Külső-belső kék színvilágával, alig 4.800 kilométeres futásteljesítményével és egyedülálló specifikációjával ez az autó valódi gyűjtői kincs. Nem csoda, hogy az RM Sotheby’s aukcióján is komoly figyelmet kapott. Amikor a Lexus bejelentette az LFA-t, sokan felkapták a fejüket […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Új fejezet kezdődik: A Mazda bemutatja a vadonatúj CX-5-öt Európában

Továbbfejlesztett CX-5 formavilág, még sokoldalúbb és kényelmesebb kialakítással, hogy tökéletesen illeszkedjen bármilyen életstílushoz Fejlett technológiák, kifinomult menetdinamika, és egy új, gyorsabban reagáló 2.5 literes benzinmotor a természetesebb, harmonikusabb vezethetőségért Európa-szerte a kereskedésekben 2025 decemberétől – kivételesen jó ár-érték aránnyal. A Mazda ma leplezi le a vadonatúj Mazda CX-5 modellt – a márka legsikeresebb SUV-jének merész, […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom