Békés Lexusból tűzokádó sárkány

Egy vagy kétgyermekes, jómódú párok kedvelt autója a kényelméről és megbízhatóságáról ismert Lexus NX. Többnyire takarékos hibrid hajtással választják a vevők, ám a modellt árulták kétliteres turbómotorral is, amely gyári állapotában 235 lóerős volt.

A stance_lex4ever néven az Instagramra posztoló Lexus-rajongó is egy ilyen autót választott az átalakításhoz. A gyöngyházfehér SUV-n sorra fedezhetjük fel a szinte közhelyesnek ható optikai tuning elemeit, ám a vietnámi származású, de az USA-ban élő átépítő bátran nyúlt az autó többi részéhez is.

Kezdjük az aerodinamikai elemekkel! Az autó elején a mélyre húzott kötény az újdonság, a kerékjárati ívek pedig a toldásnak köszönhetően immár kellően szélesek ahhoz, hogy a gyárinál jóval méretesebb felni is elférjen alattuk. Az optikai tuning egyébként a németes neve ellenére a japán Wald tuningkellékeket forgalmazó cég termékeit dicséri. Az első szoknya párja természetesen hátul is megtalálható; az itteni elem sajátossága, hogy aktív helyzetjelző fények is kerültek bele. Az ötödik ajtó tetejére illesztett méretes hátsó szárny is kötelező elemnek tűnik, a lényeg azonban a lemezek és a géptető alatt keresendő.

Az NX-hez a Lexus sosem kínált állítható rugózást, a tuning során azonban olyan rendszer került az NX alá, amely lehetővé teszi a szabad magasság állítását. Tuningolónk, stance_lex4ever valószínűleg rajong a szinte az aszfaltig ültetett autókért, mert további két Lexust is saját ízlésére formált. Mindkét Lexus IS átalakítása nyomán a lehető legmélyebbre került az első lökhárítók alja – nyilvánvaló, hogy a mester nem a praktikumot, hanem a látványt tartja fontosnak.

Talán ugyanez vezérelte, amikor a fehér NX200t majdnem teljes kipufogórendszerét eltávolította. A motorból induló leömlő a munka során szó szerint felömlővé változott, és a géptetőt átfúrva az ég felé mered. A megfelelő fordulatszámon lángokat okádó Lexus arra is bizonyíték, hogy a motor eredeti vezérlése is megváltozott, hiszen egy, az emissziós előírásokat biztosan teljesítő Lexus-motor önszántából biztosan nem köpne lángokat. Az üzemanyagban túl dús keverékre utaló durrogás és a lángok arra utalhatnak, hogy a katalizátor már nem az autóban lakik. A kipufogó pedig akkor okádhat tüzet, ha a távozó gázokban lévő benzinfelesleg a szabadban lévő oxigénnel találkozva berobban.

A megvadított NX200t szokatlan és érdekes jelenség: annyi biztos, hogy színesíti a tuningszubkultúra világát, és a Lexus józan SUV-jának olyan tulajdonságait hozta felszínre, amikről talán nem is tudtuk, hogy léteznek.

Videó: https://www.instagram.com/p/DCIkVufR0Cj/?api=%E9%A9%AC%E6%9D%A5%E8%A5%BF%E4%BA%9A%E5%A4%A7%E4%BD%BF%E7%BA%A6%E7%82%AEWhatsApp%EF%BC%9A601168119942%E5%AD%A6%E7%94%9F%E5%85%BC%E8%81%8C.exor&hl=zh-cn&img_index=1

Fotók: Instagram: stance_lex4ever

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Beyond the bike: Mitől lesz minden Hondának egyedi hangja?

A koncepcióalkotástól egészen a sorozatgyártásig az NVH-mérnökök a fejlesztés összes szakaszában részt vesznek, hogy a Honda kínálatában szereplő minden egyes motorkerékpár egyedi karakterrel és összetéveszthetetlen hangzással rendelkezzen Az egyes modellekre jellemző motorkaraktert számos paraméter alakítja, az égés időzítésétől kezdve a szívó- és kipufogórendszer kialakításáig A hagyományos módszerek és az emberi érzékelés továbbra is elsődlegesek: a […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Négyszeres világbajnokkal készülnek a magyarok az S1GP Magyar Nagydíjra

Négyszeres világbajnok sztárpilótával készülnek a magyar versenyzők a 2026. szeptember 4-6. között a Black Star Speedway Visonta versenypályán zajló MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíjra: a BSSW új kezdeményezésének és a Team Undici együttműködésének köszönhetően a supermoto-legenda, Marc-Reiner Schmidt 2026. augusztus 30-án tréninget tart a visontai pályán, amelyen a magyar mezőny több kiválósága is részt […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom