Lexus NX350h teszt – Üdvözlet a nyugalom szigetekről

A Toyotához tartozó Lexus nem változtatta meg a második generációs NX készítésének a receptjét. Az AZ20-as belső kódú modell főbb elemei, most is a nagy közösből származnak, pl. a TNGA-L padlólemez biztosítja a típus alapját. Rajta kívül, közel húsz modell épül erre a testes alkatrészre, a legközelebbi rokon, a tavaly faceliftelt Toyota RAV4.

Az NX Európában a legkeresettebb Lexus, ezért különleges figyelmet kapott a tervezőknél. Az elődjénél még érződött pár „áthallás” a RAV4-ből, mára ezen a téren semmi kritika nem érheti az újdonságot. A külső jól igazodik a Lexus formavilágához, a jellegzetes a hűtőrács és az elegáns, letisztult hátsó rész vonzza a figyelmet.

Az NX a közel 4,7 méteres hossza miatt, pont közepén helyezkedik el az európai Lexus SUV-kínálatban. Nagyobb a kompakt UX-nél, de kisebb és olcsóbb a testesebb RX-nél. Ezért található 520 literes csomagtér a kocsi hátuljában, még úgy is, hogy 1,6 kWh-ás akkucsomagot hordoz a hibrid. És ott a hátsó kerekeket meghajtó villanymotor is.

Ha lehajtják a hátsó üléseket, akkor már 1411 literes a tér. Az autó minőségével, anyagaival,
kidolgozásával, természetesen nincs probléma. Olyan apróságokra is figyeltek, mint például hátsó ülések övének vezetése: az öv, nem akadályozza az üléseket eldöntés közben. A csomagtartóban lévő kalaptartó ügyes, mert egy mozdulattal összehajtható, és így könnyű tárolni. A csomagtartó bal oldalán rögzítő háló található, ahol jól tárolhatók az apróbb dolgok. A padló alatt lévő műanyag rekeszekben pedig sok holmi elfér, pl. koszos túracipő.

A műszerfal felépítése nem annyira harmonikus, mint a német konkurenseknél. Szerencsére a kezelhetőségre nem lehet panasz. Az ajtók nyitásánál különleges figyelmet kaptak az elhaladó járművek, mert amíg érzékelhető közelségben található pl. egy bicajos, addig nem nyílik az ajtó. A másik témába vágó dolog, hogy a nyitás, nem a megszokott ajtónyitó magunk felé húzásával történik, hanem a kallantyú megnyomásával. Az új megoldás elsőre fura, de könnyen megszokható.

Halad a korral

A japán gyártók, fedélzeti elektronika terén – érthetetlen módon – sokáig le voltak maradva. Ezen a területen az Audi, BMW és a Mercedes trió található az élen. A Lexus-nál végre rákapcsoltak, és a sok évig használt tapipadot, végre „elengedték”. Maradtak az előválasztó kapcsolók, gombok és a nagy érintő kijelző (14 col).

A rendszer gyors és jól használható, ez a terület azért fontos, mert az autóknak manapság ez a leggyorsabban avuló része. Ami a legfontosabb: a tervezők nem tolták túl a képernyő használatot. A fűtés-hűtés és más gyakran használt funkciók, gombokkal és forgó kapcsolókkal működtethetők. Ez mutatja, hogy képben voltak a tervezők a vásárlók igényeivel. Egy homokszem került csak a gépezetbe: a navigáció női magyar hangja, elég furcsán beszél. Nekünk jobb volt nélküle használni a navigációt.

A tervezőkben egyébként benne volt a játékosság: a hőmérséklet szabályzó gombok közepe üres, a lyukon a kijelző látható. Itt jelenítették meg a hőmérsékleti értékeket.

Hajtás pajtás

A felvonultatott technika hozza a márkától elvártakat. Azaz hibrid hajtás található az NX-ben. A 2,5 literes négyhengerest támogatják a villanymotorok, így jön ki a 244 LE és a 239 Nm. Aki most ismerkedik a rendszerrel, annak szokatlan lehet, hogy állandó gázpedál állásnál, időnként felpörög a motor. Meg az ellentéte is, mikor leáll, azaz vitorlázik az autó. Ez megtoldva a lassú tempónál történő elektromos haladással, egy nyugis, zen hangulatot biztosít. A dinamika illik az autó stílusához, mert 7,7 másodperc a 100 km/órára gyorsulás.

A felsoroltak jó hangulatú, kellemes autót eredményeznek. Az elektromos autókra vágyóknál kétséget ébreszt az NX 350h, mert a városok közötti utakon, mértünk 5,5 literes fogyasztást is… Az NX átlaga – az eltelt 25 ezer kilométer alatt – 6,5 és 6,6 liter között ingázott. A 7-7,5 literes fogyasztás, odafigyelés nélkül hozható.

Étvágy csökkentés

Aki a fogyasztás vonalán többre vágyik, azaz még takarékosabb verziót akar, annak két választása lehet. Az olcsóbb a 20 milliótól eltérhető hibrid, csak első hajtással. Itt a könnyebbséget az eltűnő hátsó differenciál jelenti, ami 80 kiló mínuszt jelent (1790/1870 kg). Ez pár decivel csökkenti a fogyasztást. Viszont nincs 4×4-es hajtás, ami a főváros budai részén vagy hasonló környéken, télen igen jól jöhet.

A másik verzió a tölthető-hibrid, ahol már 306 lóerővel, négykerék-hajtással és 1990 kilóval számolhat a sofőr. A gyorsulás pedig olyan, aminél kapaszkodhatnak az utasok is, mert a NX450h+ AWD, már 6,3 mp alatt röppen fel százra. A tisztán elektromos hatótáv elméletben 69 és 98 kilométer között mozog, a nagyobb érték városi használatban érhető el. Ez a típus annak érheti meg igazán, aki otthon és vagy a munkahelyén tudja tölteni az autót.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Az új Fiat Topolino a városi közlekedés villamosításának legelragadóbb eszköze

Az új Fiat Topolino attól a történelmi modelltől kölcsönözte jól csengő nevét, amely annak idején lefektette a városi közlekedés alapjait; a modern utód ugyanerre készül a fenntartható városi mobilitás terén. A városi használatra szánt Topolino a legfiatalabb ügyfelekhez is eljuttatja a mobilitás szabadságát A FIAT bejelentette, hogy Topolino néven hozza forgalomba új, fenntartható városi mobilitási […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Utcán Verdák

Bemutatkozik a 635 lóerős új Range Rover Sport SV

Nagyteljesítményű zászlóshajó: az új Range Rover Sport SV a sportos prémium vezetés élményét innovatív teljesítményfokozó technológiákkal társítja Tökéletes kiállás: a VILÁGELSŐ hidraulikus összekapcsolt 6D Dynamics légrugós felfüggesztés az előre és hátra bólintás, valamint az oldaldőlés-szabályozás funkciók jóvoltából szélsőséges mértékű gyorsítás, lassítás és extrém kanyarvétel során is csaknem teljesen síkban tartja a karosszériát Csúcsteljesítmény: a Range […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Erősebb hibrid hajtásláncot kap a Toyota Yaris

A modellfrissítéseket nem véletlenül hívja ráncfelvarrásnak a köznyelv. Ha egy tetszőleges típus életciklusának a delén aktualizált megjelenést kap, azzal viszonylag gazdaságosan hitethetik el a gyártók ügyfeleikkel, hogy új autót kínálnak nekik – még akkor is, ha a műszaki tartalom érdemben nem változik. A Toyota Yarisszal azonban most ennek pont az ellenkezője történt: külső dizájnjának változásai […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom