Bemutatkozik a vadonatúj Lexus RX

A Lexus célja a nagy méretű prémium SUV modell, az RX újraalkotása volt, méghozzá a típus gazdag örökségét alapul véve, de mindeközben áttörve a formai és technológia határokat, ezzel növelve az autó tudását és vonzerejét, hogy még szélesebb rétegeket tudjon megszólítani.

1998-ban az első RX modell alapozta meg a prémium SUV modellek piaci szegmensét. A típus azóta folyamatosan fejlődik, és az RX 400h 2005-ös piacra dobásával a prémium piac első elektrifikált modelljévé vált. Mára az RX a Lexus globális alapmodelljévé vált, 3,5 milliós összértékesítésével, amelyből 300.000 példány Európában talált gazdára. A vadonatúj, ötödik generációs modellcsalád megerősíti ezt a pozíciót és a Lexus hírnevét a tervezési és technológiai kiválóság terén.

Koji Sato, a Lexus International elnöke a következőket mondta: „Az új RX esetében meg akartuk őrizni a Lexus géneket, amelyek kimagasló minőséget, rugózási kényelmet és kifinomultságot közvetítenek, miközben új szintre akartuk emelni a vezetési élményt, amely egyedi Lexus jegyeket visel magán.”

A nemrég bemutatott NX-szel és a frissen érkezett RZ-vel együtt az RX segít a Lexus márka új fejezetének megalkotásában. Ez a három modell különösen erős offenzívát képvisel a D-E prémium SUV szegmensben, amely a Lexus üzletmenetének legjavát képviseli.

A Lexus továbbfejlesztette ’Next Chapter’ formanyelvét az új RX számára. Ez magában foglalja az új ’orsótest’ elgondolást, amely az orsó koncepcióját a jármű teljes frontrészére kiterjeszti. Az RX csapat a modell gazdag történelméből is talált hivatkozási alapot. Az eredmény egy olyan autó lett, amely azonnal beazonosítható RX-ként, mégis dinamikusabb, elegánsabb és magabiztosabb karakterrel rendelkezik.

Belül, a vezetőközpontú ’Tazuna’ műszerfal koncentrál a vezetőre, közvetlen és intuitív hozzáférést biztosítva a járműhöz, követve a ’kezek a kormányon, tekintet az úton’ alapelvet. Áttekinthető és egyértelmű elrendezésével, valamint „Hey Lexus” hangvezérléssel, új Lexus Link multimédiás rendszerével és továbbfejlesztett 14”-os központi kijelzőjével fokozza a vezetés élményét is.

Az új RX egyedi ‘Lexus Driving Signature’ vezetési élményének megalkotása érdekében a Lexus továbbfejlesztette az SUV modell alaptulajdonságait: a súlypont alacsonyabb lett, a súrlódást mérsékelték, a tömeget csökkentették, a szilárdságot növelték, a hajtáslánc továbbfejlesztésével pedig még természetesebb interakciót tettek lehetővé az autó és a vezető között. A kiváló menetdinamika és reakciók alapját a továbbfejlesztett GA-K platform adja, amely kimagasló szilárdsággal és alacsony súlyponttal ruházza fel a modellt.

Az új RX Európában három különböző elektrifikált hajtáslánccal lesz elérhető. A márka nyugat-európai kínálatának alapjaként az új RX 450h+ elérhetővé teszi a típus ügyfelei számára a Lexus új mércét jelentő plug-in hibrid technológiáját. Az új RX 350h hibrid személyében a Lexus hatékony alternatívát kínál a kisebb hengerűrtartalmú dízel és benzines konkurensek ellenében. Azok számára, akik pedig a lenyűgöző menetteljesítményeket és a vezetés felfokozott élményét keresik, a Lexus bemutatja valaha készült legelső turbómotoros hibrid hajtását: az RX 500h DIRECT4 összkerékhajtással érkezik.

A keleti piacok számára a nagyteljesítményű RX 500h hibrid mellett az RX 350 jelent alternatívát, amelynek 2,4 literes, benzines turbómotorja nagyobb teljesítményt kínál, mint a jelenlegi modell.

A Lexus világhírű biztonsági technológiájából merít az RX harmadik generációs Lexus Safety System+ csomagja, amely továbbfejlesztett ütközésmegelőző rendszerrel, új proaktív vezetői asszisztenssel és kibővített biztonsági csomaggal áll rendelkezésre. Elérhető a Lexus biztonságos kiszállást segítő rendszere is, amely az elektronikus ajtónyitó rendszerrel együtt képes megakadályozni az ajtónyitásból eredő baleseteket, hiszen amennyiben jármű vagy kerékpáros közeledését érzékeli hátulról, letiltja az ajtónyitást.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Toyota C-HR GR SPORT stílusos megújulással ünnepli fennállásának 10. évfordulóját

• A Toyota C-HR GR SPORT új, figyelemfelkeltő selyemszürke matt színnel érkezik, amely kihangsúlyozza sportos és érzelmekre ható karakterét • A kizárólag ehhez a változathoz elérhető, 20 colos matt szürke keréktárcsák teszik teljessé a megújult GR SPORT megjelenést • A kategóriateremtő crossover bemutatkozásának 10. évfordulóját ünnepli, amely idő alatt világszerte több mint 2,1 millió, Európában […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Népszerű dél-koreai, gazdaságos, kompakt SUV. Mire gondolunk? – Kia Sportage 1.6 CRDi

Egy kis visszatekintés: A Kia Sportage története több mint 30 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor 1993-ban a dél-koreai márka piacra dobta első klasszikus terepjáróját. A következő évtizedek alatt sokat változott a kocsi megjelenése és felszereltsége, de kompaktságát, kihasználhatóságát és népszerűségét mindvégig megőrizte. Szerkesztőségünknél ezúttal egy ötödik generációs, 2025-ös 1.6-os dízel Kia Sportage járt, mild-hibrid hajtással, […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom