Citroën C5 X bemutató – Vissza a régi útra

A különc gall márka pár éve visszatért arra a filozófiára, ami a kezdetektől fogva jellemezte. A csúcsmodelljüknél is ezt a módszert alkalmazták.

Elsőre nehezen érthető a Citroën döntése, hogy miért tért vissza a nagyobb, üzleti limuzinok piacára. Főleg az időpont a fura, mikor a kategória élmenői szó szerint megszűnnek. Ilyen a Ford Mondeo, ami Európában utód nélkül tűnik el és VW Passatról is rebesgetik, hogy nem lesz következő verziója vagy csak kombiként él majd túl.

Ha valamelyik testes modell véletlenül utódot kap, akkor általában emelt hasmagasságú öszvérként születik újjá. Az újdonságnak, ebben a SUV-ok által uralt környezetben kell helyt állnia.

A spanyolviasz

A Magyar Zene Házában tartott hazai bemutatón választ kaptunk a fenti kétségünkre is. Igazából semmi ördögit nem csináltak a tervezők, egyszerűen teljesítették a vevők kívánságait…
Ezért a C5 X biztosítja az üzleti kombik nagy és alacsonyan lévő rakterét és a SUV-okra jellemző magasabb, kényelmes beszállást eredményező üléshelyzetet. Plusz a szabadidő-autók vagy a több típus keresztezéséből született crossoverek robosztusságát. Elvárás volt még a megkérdezetteknél a limuzinok első rangú rugózási kényelme.

Magyarán, a vevő igények pontos felmérése alapján készült a Citroën csúcsmodellje. Aminek a külseje a fentiek jegyében született. A C5 X hátulról nagyon hasonlít a Porsche Panamerára. Egyébként egyedi a külső és végre nem a megszokott, átlagos óriás krumpli formát látjuk.

Számok tengere

A C5X nagy, ennek legfőbb bizonyítéka a 2785 milliméteres tengelytáv, ebből következik, hogy hátsó ülés soron fejedelmi kényelemben lehet utazni. 188 centis magassággal – kis túlzással – keresztbe tett lábbal lehet ülni. Ha a hátsó ülés támláját lehajtják, akkor a raktér mérete 1640 literesre bővül. A jó pakolhatóságról, a felfelé nyíló csomagtér ajtó és a sík oldalfalak gondoskodnak. Alapban sem kicsi a pakktér, mert 545 liter a befogadóképessége.

Az autó méretei a következőképpen festenek: a 4805 milliméteres hosszhoz, 1865 mm-es szélesség tartozik. A C5 X, 1458 milliméterrel magasodik a talaj fölé.

Motorok terén a belépő szintet az 1,2 turbós jelenti, ahol 130 lóerő viszi előre az autót. A következő lépcsőt, a szintén turbós benzines, de már 1,6 literes négyhengeres jelenti. Itt a lóerő rovatban a 180-as szám olvasható. A sláger modell, az ugyanezt a motort felhasználó tölthető-hibrid lesz, ahol a villanymotorral együtt 225 lóerő az összteljesítmény. Miközben az elektromos hatótáv 55 kilométer.

Az árazás

A hazai autóárak úgy elszaladtak, hogy a C5 X belépő szintű verzióért, már majdnem kaphatunk egy szuperül felszerelt, 4×4-es, apró hibrid SUV-ot is. Ugyanis 12,2 milliótól indul az újdonság bevezető ára.

Az 1,6-os benzines 14,3 milliótól vihető haza, céges vonalon a tölthető-hibrid lehet a sláger. Itt 17 010 00 forintot jelent a kezdő ár. A PHEV-rendszer felára egész vállalható árkülönbözetet jelent.

A modell népszerűségére jellemző, hogy pár tucat már gazdára talált belőle, még az autó hazai megjelenése előtt. Úgyhogy a jól eltalált külső, a jelek szerint működik a valóságban is.

Benedek Attila

Fotó: szerző

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Beyond the bike: Mitől lesz minden Hondának egyedi hangja?

A koncepcióalkotástól egészen a sorozatgyártásig az NVH-mérnökök a fejlesztés összes szakaszában részt vesznek, hogy a Honda kínálatában szereplő minden egyes motorkerékpár egyedi karakterrel és összetéveszthetetlen hangzással rendelkezzen Az egyes modellekre jellemző motorkaraktert számos paraméter alakítja, az égés időzítésétől kezdve a szívó- és kipufogórendszer kialakításáig A hagyományos módszerek és az emberi érzékelés továbbra is elsődlegesek: a […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Négyszeres világbajnokkal készülnek a magyarok az S1GP Magyar Nagydíjra

Négyszeres világbajnok sztárpilótával készülnek a magyar versenyzők a 2026. szeptember 4-6. között a Black Star Speedway Visonta versenypályán zajló MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíjra: a BSSW új kezdeményezésének és a Team Undici együttműködésének köszönhetően a supermoto-legenda, Marc-Reiner Schmidt 2026. augusztus 30-án tréninget tart a visontai pályán, amelyen a magyar mezőny több kiválósága is részt […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom