Toyota Yaris Cross teszt – Hibrid hódító

A hazai autópiac élén álló márka kezdhet félni, mert egy másik japán gyártó, szépen lopja a távolságot. Kezd beérni a gyümölcse, a minden részletében kidolgozott, egész pályás letámadásnak.

Néha az az ember érzése, hogy a Toyota robbantotta ki a dízel botrányt … Ugyanis a németek időleges lelassításával – Európában – a japánok jártak a legjobban. Ezt azzal érték el, hogy az autósok tudtára adták a hibrid technika előnyeit, közben elkezdték javítani a technikájukat. Mára a hibrid szó beégett a vevők tudatába, a Toyota nevével együtt. Most a szabadidő-autók következnek.

Kb. hasonló intenzitással indult be a suv gőzhenger is. A bevezetőben említett egész pályás letámadás hasonlat nem túlzó: az Aygo már terepes kinézetű kisautóként tért vissza, fölötte található a Yaris-tól árnyalatnyival nagyobb Yaris Cross. Ezt követi az itthon is bemutatott Corolla Cross. A választék többi része jól ismert. Ha ez nem lenne elég, a meglévő modellek is folyamatosan frissülnek. Ez a hibrides, suvos „nyomulás” teszi veszélyes ellenféllé a Toyotát. Azt nyújtják, amire a piacon igény mutatkozik…

A csúcsmodell

Elsőnek a Yaris Cross legjobb kivitelét próbáltuk ki, amely a hibrid technika mellé, 4×4 hajtást is kapott. Plusz jó felszereltséget. Ezért lehet szívrohamot kapni a 12 milliós vételártől. Főleg akkor, ha a típus iránt érdeklődő, nincs képben a hazai autó árakkal. Ha tájékozott, akkor reális az árcédula, amin sajnos felesleges „rugózni”. Hogy be tudjuk mutatni a különbséget, később még jön két változat tesztje, amelyek között ott lesz az alapmodell is.

A top modellség az utastérben, a gyémánt mintás, szövetbetétes üléseken és az ízléses belsőn látszik. Alcantarát és más, extrább minőségű anyagot felesleges keresni. A fülkét átlagos műanyagokkal bélelték.

Hátul bő két tenyérnyi szövetkrápit is került az ajtó borításra, amely kissé erőltetve, de befogad egy 1,5 literes palackot. A közel 4,2 méteres hosszból lehet következtetni, hogy hátul nem lesz táncteremnyi lábtér. 188 magas sofőrre állított vezető ülés mögött, ugyan ekkora magassággal kb. két centi a távolság a térdek és az ülés háttámlája között. Ami nehezíti a beszállást, az a nem 90 fokban nyíló hátsó ajtó.

USB csatlakozó, csak elől található, pozitívum, hogy elöl elérhető a vezeték-nélküli mobiltöltés is. Az autónak jó a mobilokkal történő kapcsolata, a gyári navigáció jól használható. A központi kijelző nem ad Tesla vagy Mercedes EQS-szerű élményt. A kijelző olyan, amilyen az egész autó: a feladatát ellátja és jól működik.

Az utastér témáját azzal zárjuk, hogy a hátsó üléseken két gyermek jól elfér. Elől pedig két magasabb felnőtt is. A csomagtartóhoz jár rögzítőháló, a sík oldalfalak aljába pedig négy rögzítő kampót tettek.

Plusz súlyok és elvesző tér

A csúcsmodellnek az előnye, hogy hátul igényes, dupla-lengőkaros, független felfüggesztést kapott. A differenciálművet villanymotor hajtja, akár a nagyobb testvéreinél. Ennek az árát több területen kell megfizetni. Az egyik, hogy a csomagtartó mérete az eredeti 397 literről, 320-ra csökken. A másik, hogy az autó tömege megemelkedett.

Ha valaki dimbes-dombos helyen lakik, annak havas reggeleken nagyon jól jön az összes kerék hajtása. Így lehet felejteni a kínlódást a csúszós utakon. A 4×4-es rendszer természetesen nem a terepjárásra buzdít, a jármű és a felépítése nem erről szól. A négykerék-hajtás havas, jeges, csúszós és jó minőségű földutak leküzdésére szolgál. Tehát nem a tényleges, vérbeli terepjáróról, pl. Suzuki Jimny-ről beszélünk.

A hibrid technika

A különféle hajtás módok és a felszereltségek függvényében, a Yaris Cross csúcsverziója, kb. 80-100-130 kilóval nehezebb az egyszerűbb társainál. Ennek ellenére a hibrid rendszer teszi a dolgát. Az autó legjobban városi környezetben érzi magát, itt meg lehet közelíteni a 4 literes fogyasztást is. Az ellenpontot az autópálya tempó jelenti, ahol a testes külső tükrök keltenek szélzajt. Ebből következik, hogy városban és elővárosi közlekedésben ”isten” a Yaris Cross.

Írta: Benedek Attila

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Népszerű dél-koreai, gazdaságos, kompakt SUV. Mire gondolunk? – Kia Sportage 1.6 CRDi

Egy kis visszatekintés: A Kia Sportage története több mint 30 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor 1993-ban a dél-koreai márka piacra dobta első klasszikus terepjáróját. A következő évtizedek alatt sokat változott a kocsi megjelenése és felszereltsége, de kompaktságát, kihasználhatóságát és népszerűségét mindvégig megőrizte. Szerkesztőségünknél ezúttal egy ötödik generációs, 2025-ös 1.6-os dízel Kia Sportage járt, mild-hibrid hajtással, […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Motorsport ihlette: az eredeti tartozékokkal felszerelt MINI John Cooper Works

Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az Indigo Sunset Blue karosszériafényezést viselő, háromajtós MINI John Cooper Works modellt. A kompakt élsportoló motorsportos karakterét látványos aerodinamikai részletek, szénszálból készült elemek és prémium minőségű MINI kiegészítők emelik új szintre. A háromajtós MINI John Cooper Works (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 6,8 liter […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom