Eddigi legnagyobb megmérettetésére előtt áll a Team Reddy Garage

A European Autoslalom Championship keretein belül 10 ország csaknem 100 versenyzője száll majd harcba a stopperrel hétvégén a Szlovákiaringen…

A Team Reddy a sikeres első évben szerzett bajnoki címek után két célt tűzött ki a 2023-as szezonra. Egyrészt a csapat bővítését, amit sikerült is megvalósítani. Az idei első versenytől kezdve már három autóval és öt pilótával állnak rajthoz.

A második célkitűzés pedig hétvégén fog beteljesedni, ugyanis a Magyar Szlalom Országos Bajnokság mellett nemzetközi mezőnyben is megméretteti magát a csapat. Ezen dolgoztak már év eleje óta, végül májusban érkezett egy megkeresés a European Autoslalom Championship-től, amelynek apropója, egy, a Szlovákiaringen megrendezésre kerülő három napos, nagyszabású esemény…

A 2022-es eredményeknek köszönhetően Kachichian Lucienne a női kategóriában elért bajnoki címével és Sándor Norbert a PF4 bajnokaként automatikusan kvalifikálták magukat. Továbbá, mivel volt lehetőség szabadkártyával – ha a szervezők elfogadják a jelentkezést – részt venni a versenyen, így Hajas Imelda és Berta Benjamin is indul a csapat színeiben. Ezzel pedig a Team Reddy lesz a legnépesebb alakulat a hétvégén.

Az igazságos értékelés és a megfelelő erőviszonyok megteremtése végett az EASC szervezői 11 kategóriára bontotta a versenyzőket. Ebből 5-ben érdekelt a csapat. Ezek pedig a következők: A két piros MINI Cooper S R53-at a „Racing – 3000” géposztályba sorolták. Ennek egyik oka, hogy ezek épített versenyautók. A másik oka pedig, hogy a nemzetközi szabályozás szerint a feltöltős autók esetében 1.4-gyel megszorozzák a köbcentit. Ezzel pedig ebbe az értékelésbe kerültek az autók. Ezen kívül Kachichian Lucienne és Hajas Imelda a női kategóriában, Berta Benjamin az U21-ben, míg Sándor Norbert a Master 50+ kategóriában méretteti meg az autó és a saját tudását. A Nemzetek Kupájában automatikusan mindenki beletartozik, Magyarországot a Team Reddy-n kívül még három másik versenyző is képviseli.

Az időterv alapján pénteken gépátvétel, regisztráció és versenyzői eligazítás lesz. Szombaton egy edzőkört és négy mért kört teljesítenek majd a pilóták az „A” nyomvonalon. Vasárnap ugyanez lesz a menetrend viszont a nyomvonal változik.

Az összesített eredmény az első, illetve a második nap három leggyorsabb mért idejéből alakul ki. – a szombati három leggyorsabb és a vasárnapi három leggyorsabb időt összeadják –

„Izgatottan várjuk a hétvégi megmérettetést, amely a eddigi legkomolyabb a Team Reddy és a SOLUTION Racing eddigi kalandjában. Látva az előzetes nevezéseket az európai autószlalom krémjével kell összemérni tudásunkat… Úgy gondolom, hogy van keresnivalónk a kategóriáink élvonalában, viszont az időjárás még megkavarhatja a lapokat, ugyanis szombatra kánikula közeli, míg vasárnap esős körülmények várhatók… „ – Osztotta meg gondolatait Sándor Norbert a TRG csapatvezetője.

A Team Reddy és a SOLUTION Racing ezúton is szeretne köszönetet mondani támogatóinak ezért a kivételes és nemzetközi lehetőségért.

Kapcsolódó cikkek

Race

A DTM megrengette az osztrák Alpokat a szezon utolsó előtti versenyén

Ausztria stájer-alpesi szívében található az ikonikus Red Bull Ring, egy pálya, amely a motorsport történelmének legemlékezetesebb pillanatainak tanúja volt. Itt került megrendezésre a DTM idei szezonjának hetedik fordulója.   A hétvégi DTM fesztiválon több sorozat is képviseltette magát, a vasárnap reggel az ADAC GT Masters második időmérő edzésével kezdődött, amit Christian Engelhart szoros küzdelemben, Sven […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A Škoda Superb negyedik generációja is kínál limuzin változatot

Mladá Boleslav/Budapest, 2023. szeptember 4. – A Škoda AUTO rövidesen bemutatja belsőégésű motorokkal (ICE) hajtott zászlóshajója, a Superb negyedik generációját, ismét elegáns limuzin változattal egészíti ki népszerű kombi modelljét. E megújult hagyományos karosszériaváltozat hosszúságában és magasságában egyaránt növekedett, miközben még aerodinamikusabbá vált. Szintén fejlődött szoborszerűen plasztikus Škoda-formavilága, immár újratervezett, nyolcszögletű Škoda-hűtőráccsal és átdolgozott ajtókilincsekkel. Az […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

BMW M és BMW X modellek hódították meg a Balaton Park Circuit versenypályát

Szeptember 4-13. között a legújabb BMW M és BMW X modellek sorakoztak fel a Balaton Park Circuit területén, hogy versenypályán, közúton és off-road körülmények között is próbára tehesse őket a X meets M rendezvény mintegy 320 hazai és nemzetközi résztvevője. A Balatonfőkajár szomszédságában található, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) legmagasabb minősítését is elérő, idén átadott […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom