Irány Csehország – folytatódik a kamion EB sorozat

54 pont. Ennyi az előnye Kiss Norbertnek a Kamion Európa-bajnokságban. A Révész Racing magyar pilótája – akit a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt is támogat – 209 pontot szerzett eddig, míg a második helyen álló Jochen Hahn 155, a harmadik Sascha Lenz 144 ponttal áll, azaz a bajnokság első fele nagyon jól sikerült a címvédő számára. A nürburgringi verseny volt az utolsó a nyári szünet előtt, és bár futam nem volt az elmúlt hetekben, a csapat nem unatkozott. Készül a nagy menetelésre, öt hét alatt ugyanis négy versenyhétvégét is lebonyolítanak. Csehországban, Belgiumban, Franciaországban és Spanyolországban áll rajthoz a HUMDA által is segített magyar pilóta október 1-ig.

– Szétszedtük az autót, és az ilyenkor szükséges alkatrészcseréken kívül a váltót is kicseréltük. Nem volt baja az előzőnek sem, de már sok verseny volt benne, és mivel az őszi időszak nagyon sűrű lesz, így elővigyázatosságból a csere mellett döntöttünk. Eddig megbízható volt a versenykamion, szeretnénk, ha ez a jövőben is így lenne – mondta Kiss Norbert.

Hétvégén a csehországi Most lesz az EB következő helyszíne. A 4.2 km hosszú pályát 21 kanyar tarkítja, ezek közül 2-3 nagyobb tempójú, de van két egészen szűk is. A célegyenes utáni első lassító rögtön lehetőséget kínál az előzésre, így fontos lesz a jó start. Már pénteken elindulnak a szabadedzések, és megtartják az első időmérőt és Super Pole-t is. A MOL által is támogatott Kiss Norbert pedig szeretné az időmérőn folytatni jó sorozatát, idén ugyanis rendre megszerezte az első rajtkockát. Szombaton 11.35-kor kezdődik az első verseny, 15.30-kor a második. Vasárnap délelőtt jön a második Super Pole, majd 13.10-től a harmadik, 16.40-től a negyedik verseny. Egy éve Kiss Norbert volt a leggyorsabb a csehországi edzéseken, és győzni is sikerült két alkalommal.

A futamokat élőben, magyar kommentátorral közvetíti a Révész Racing Youtube csatornája, Kiss Norbi és a Révész Racing facebook oldala.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A GR Yaris kínálata egy új, motorsport ihlette Aero Performance felszereltségi szinttel bővül

A GR Yaris kínálata tovább bővül egy különleges, motorsport ihlette modellel: megérkezett az új Aero Performance felszereltségi szint, amely hat vadonatúj aerodinamikai elemet vonultat fel a még jobb teljesítmény és hatékonyabb hűtés érdekében. Az új megoldásokat a TOYOTA GAZOO Racing versenypályán szerzett tapasztalatai és profi pilóták visszajelzései alapján fejlesztették, éles körülmények között tesztelve és finomhangolva. […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Kék villanás: a világ legkülönlegesebb Lexus LFA-ja alig futott, és egy vagyont ér

Egy Lexus LFA már önmagában legendás ritkaság, de ez a különleges példány az ötszáz darabos szériából is kilóg. Külső-belső kék színvilágával, alig 4.800 kilométeres futásteljesítményével és egyedülálló specifikációjával ez az autó valódi gyűjtői kincs. Nem csoda, hogy az RM Sotheby’s aukcióján is komoly figyelmet kapott. Amikor a Lexus bejelentette az LFA-t, sokan felkapták a fejüket […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Új fejezet kezdődik: A Mazda bemutatja a vadonatúj CX-5-öt Európában

Továbbfejlesztett CX-5 formavilág, még sokoldalúbb és kényelmesebb kialakítással, hogy tökéletesen illeszkedjen bármilyen életstílushoz Fejlett technológiák, kifinomult menetdinamika, és egy új, gyorsabban reagáló 2.5 literes benzinmotor a természetesebb, harmonikusabb vezethetőségért Európa-szerte a kereskedésekben 2025 decemberétől – kivételesen jó ár-érték aránnyal. A Mazda ma leplezi le a vadonatúj Mazda CX-5 modellt – a márka legsikeresebb SUV-jének merész, […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom