Kettőből kettő – Mindkét vasárnapi futamot megnyerte Kiss Norbert

A belgiumi Zolderben vasárnap is folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt által is támogatott Kiss Norbert ezúttal is nagyon gyors volt az edzéseken, és most is az első rajtkockát szerezte meg az időmérőn 1:56.310-es idővel. Sascha Lenz a második, Jochen Hahn a harmadik pozícióból startolhatott a hétvége harmadik versenyén.
A rajt remekül sikerült a MOL által is támogatott magyar pilótának, rögtön az élre állt, Lenz és Hahn követte. Norbi komoly tempót diktált, két kör alatt két másodperces előnyt szerzett, és csata a második helyért volt csak Lenz, Hahn és Albacete között. A verseny felénél már 5 másodpercre volt az EB címvédő az üldözőktől, izgalmat pedig Recuenco kigyulladó autója okozott a 9. körben. A spanyol pilóta épségben kiszállt, miután a kavicságyban tudta csak megállítani a kamiont. Olaj került a pályára, és piros zászlóval megállították a versenyt. Kiss Norbert győzött Lenz és Jochen Hahn előtt.

-Sajnos a szombatihoz hasonlóan ismét piros zászlóval lett vége a versenynek, de mivel a táv 75%-át megtettük, így teljes pontokat kapunk. Jól sikerült a rajt, és az első kör végére már volt egy kis előnyöm. Ezt a folytatásban tovább tudtam növelni, az autó pedig remekül működött. Köszönöm a csapatnak a munkát, tökéletes volt a technika, remélem a nap második versenyén is sikerül jó eredményt elérni – mondta Kiss Norbert a futam után.

A fordított rajtrácsos versenyen a 8. helyről indulhatott a MOL, mint kiemelt szponzor által is támogatott pilóta. A rajt jól sikerült, egy helyet azonnal javított Kiss Norbert, majd Hahnt is kifékezte a második kör kezdetén. Albacete következett, akivel szombaton nagy csatát vívott a Révész Racing versenyzője, most viszont könnyedén ment el a spanyol mellett, és Anderson sem tudta megállítani. A negyedik körre négy helyet javított Norbi, és utolérte az élen haladókat. Faas vezette ezt a konvojt, a harmadik Rodrigues keményen védekezett, de a magyar pilóta mellette is elment. Kursim volt a következő áldozat, és már csak a német Faas volt előtte, akinek a 7. körben lelassult az autója, így Kiss Norbert állt az élre. Gyorsan sikerült megnyugtató előnyt kiépíteni, csata csak a többi dobogós helyért volt. Végül a magyar Európa-bajnokot intette le elsőként a kockás zászló, megnyerve a vasárnapi második futamot is!

-Nagyon jó verseny volt. Az első körökben gyorsak voltunk, igyekeztem a lassítóknál minél később fékezni, és előre jutni. Nehezítette a helyzetet, hogy nagyon meleg volt a fülkében, ami teljesen zárt, az előttem haladók pedig sok port vertek fel, ami a kilátást rontotta. De nyertünk így is, és nagyon boldog mindenki a csapatnál, hogy sikerült mindkét mai futamon győzni.

A második helyen Hahn, a harmadikon Rodrigues ért célba. Kiss Norbertnek összetettben 70 pont az előnye Jochen Hahn előtt két versenyhétvégével az EB sorozat vége előtt.

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Mindentudás egyeteme – Nissan X-Trail N-Trek e-Power e-4orce teszt

A Qashqai mellett az X-Trail a legfontosabb modellje a Nissannak. 25. éve gyártják a japánok, jelenleg a negyedik generáció faceliftjénél járunk. A ráncfelvarrás előtti verziót a Motor&Verda női kontingense tesztelte. Most nekem jutott a feladat, hogy bemutassam Nektek az Európában kapható legnagyobb Nissan terepjárót. Nem csak nevében terepjáró az X-Trail, valahol félúton van a SUV-ok […]

Olvass tovább
Race

Racing-wellness, avagy WEC-élménybeszámoló Spa-ból

Most, így utólag belegondolva a nagyjából 1,5 hónap szervezőmunkába, azt hiszem, minden percért megérte elutazni Spa-Franchorchamps-ba. Egy hétvége, amit ugyan Spa-ban rendeztek 2025. május 8-10. között, de nem a klasszik’ medencés formában… Mégis all inclusive élményt adott. Szerda hajnalban autóval vágtam neki Deme Zoltán fotós kollégámmal az 1200 kilométeres útnak. Nagyjából 14 órával később az […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Három év után megújul a Toyota Corolla Cross

Európában 2022 októbere óta kapható a Corolla Cross, a Toyota tágas alsó-középkategóriás szabadidőjárműve. Az azóta megújult C-HR és a RAV4 közé besorolt crossover most átfogó modellfrissítésen esett át, amely a modernebb megjelenés mellett kényelmesebb utazási élményt is ígér. A méhsejtmintázatú hűtőmaszk nem csak fiatalosabb, de a motor hűtését is elősegíti. A magasabb felszereltségű kivitelek adaptív […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom