Limitált Megane RS szériával búcsúzik a Renault Sport

A Renault még 2021-ben döntött úgy, hogy felhagy a Renault Sport rövidítéséből adódó elnevezéssel és ezek után az Alpine kínálatában jelennek majd meg a gyárilag tuningolt modellek. Persze, ezt nem lehetett egyik napról a másikra véghez vinni, egészen mostanáig kellett várnunk, hogy bemutatkozzon az utolsó RS modell, egy igazi ünnepi széria.

A Megane RS Ultime ugyanis egy összesen 1976 példány erejéig készülő széria, mely a jellegzetes szélesítéssel és nagyobb hátsó szárnnyal, átszabott első lökhárítóval, na meg fekete díszítő elemekkel kerül átadásra a tulajdonosoknak. De miért pont 1976 darab készül belőle? Mert 1976-ban mutatkozott be a mostanáig ismert formájában a Renault Sport. Az sem véletlen, hogy pont egy Megane RS lett az utolsó ünnepi felvonás. Ebből a modellből ugyanis pontosan 20 éve mutatkozott be az első RS átirat, azaz így igazán kerek a lezárás.

A belső térben Recaro versenyüléseket találhatunk és természetesen az Alcantara bőrözés sem maradhat el, illetve alapból jár minden olyan kiegészítő, amit az RS Trophy-R tudott eddig csak felmutatni.

A motorhoz nem nyúltak hozzá így a végén a gyáriak, azaz az 1,8 literes turbós benzines erőforrás most is 300 lóerő leadására képes 420 Nm nyomaték mellett. A váltó esetében meghagyják a választást a vásárlóknak a franciák, azaz kérhető a manuális vagy a dupla kuplungos automata szerkezet, mindkettő hat darab sebességi fokozattal.

Az Ultime különlegessége még, hogy minden egyes példányt az a Laurent Hurgon dedikál, aki számtalan rekordot megdöntött az autóval az elmúlt években, ráadásul annak a fejlesztésében is részt vett anno.

A limitált széria ősszel kerül be a kínálatba hivatalosan, eltüntetve onnan az eddigi RS és RS Trophy-R változatokat. Ez a lépés nyugodtan felfogható lesz egyfajta visszaszámlálásnak is: amikor legördül ezután a szalagról az utolsó RS Ultime, a Renault Sport eddig ismert formájában azonnal történelemmé válik.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Az állad leesése garantált: Hamarosan újra itt az RS-Event-The Cream

Ha van egyetlen autós esemény, amit ősszel minden benzingőz-rajongónak érdemes megtapasztalnia, az az RS-Event – The Cream. Aki tavaly ott volt, annak nem kell magyarázni, hogy ez nem egy megszokott autós találkozó, hanem egy exkluzív, nemzetközi színvonalú show, ahol szerte Európából, a legkülönlegesebb autók kapják meg végre azt a környezetet, amit megérdemelnek. A 2025-ös siker […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race

Irány Zolder – folytatódik a kamion EB sorozat

83 pont, ennyi az előnye Kiss Norbertnek, a Révész Racing pilótájának Sascha Lenz előtt a kamion Európa-bajnoki sorozatban négy versenyhétvége után. A címvédő magyar pilóta meggyőző teljesítményt nyújt, Olaszországban, Szlovákiában, Németországban és Csehországban sem tudták megszorongatni, rendre megnyerte az időmérőt és a főfutamokat, és a fordított rajtrácsos versenyeknél is dobogóra állhatott. 220 pontot szerzett eddig, […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

MINI Aceman SE: tisztán elektromos crossover nagyvárosi élményekhez

+++ Az Ocean Wave Green karosszériafényezéssel hódító MINI Aceman SE új lendületet hoz a nyüzsgő metropoliszokba +++ A MINI tisztán elektromos meghajtású crossover modellje 160 kW / 218 lóerő maximális teljesítményre, egy feltöltéssel pedig akár 405 kilométer (WLTP) megtételére képes +++ A helyben emisszió-mentes mobilitás kompakt arányokkal, öt üléssel és hamisítatlan vezetési élménnyel egyesül +++ […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom