MotoGP Spanyol Nagydíj, Jerez – összefoglaló

A 2026-os szezon negyedik hétvégéjén a klasszikus Circuito de Jerez – Ángel Nieto pályájára érkezett a MotoGP mezőnye, ahol végül egy igazi hullámvasút-sztori rajzolódott ki: szombaton még minden Marc Márquez körül forgott, vasárnapra viszont teljesen átíródott a forgatókönyv.

Az időmérőn Marc Márquez volt a főszereplő. Nehéz, változó körülmények között rakta össze azt a kört, amivel megszerezte a pole pozíciót, maga mögé utasítva Johann Zarco-t és Fabio Di Giannantonio-t. Már itt látszott, hogy ez a hétvége rengeteg izgalmat fog hozni: eső, bukások és folyamatosan változó tapadás tette kiszámíthatatlanná a versenyt.

Szombaton, a sprintversenyen valóban jött is a teljes káosz. A futam közben megérkezett az eső, ami felforgatta a futamot, és egy klasszikus flag-to-flag őrület alakult ki. Márquez még bukott is a verseny során, de még így is szerencséje volt. Az utolsó kanyarban esett el a slick gumik és az eső miatt, így hamar beért a boxba motorcserére. Egy adag szerencse, és a megfelelő taktika pedig végül a sprintgyőzelmet érte neki. Mögötte Francesco Bagnaia zárt másodikként, míg Franco Morbidelli egy hatalmas felzárkózással állhatott fel a dobogóra, miközben több nagy név is – köztük Marco Bezzecchi – elbukott a káoszban. A sprint után úgy tűnt, hogy Márquez kezében van a hétvége.

Vasárnap viszont jött a fordulat.

A nagydíj elején Álex Márquez hamar átvette a kezdeményezést, és amikor testvére elesett, gyakorlatilag megnyílt előtte az út. Marc bukása korán véget vetett a győzelmi esélyeinek, ezzel teljesen új versenyt hozva létre az élmezőnyben.

Álex viszont nem remegett meg. Végig kontroll alatt tartotta a futamot, és magabiztos győzelmet aratott Jerezben, megerősítve, hogy ezen a pályán különösen erős. Mögötte Marco Bezzecchi hozott egy újabb stabil eredményt, és másodikként zárt, míg Fabio Di Giannantonio egészítette ki a dobogót.

Jorge Martín számára ez egy inkább küzdelmes hétvége volt: bukások, büntetés és nehéz rajtpozíció után végül csak a dobogón kívül tudott zárni, ami jól mutatja, mennyire nem állt össze neki ez a forduló.

A jerezi hétvége így két teljesen eltérő történetet adott. Szombaton egy őrült, esős sprint, ahol Márquez minden hibája ellenére nyerni tudott, vasárnap pedig egy tisztább, de drámai futam, ahol végül Álex Márquez vitte el a show-t.

Ami viszont nem változott: Marco Bezzecchi továbbra is ott van az elejében, és újabb dobogójával megerősítette, hogy a bajnoki harcban továbbra is kulcsszereplő. Jerez után pedig már nemcsak az a kérdés, ki a leggyorsabb egy adott napon, hanem az is, ki tudja hétvégéről hétvégére elkerülni a bukást és konstans teljesítményt hozni.

A jerezi futam után a mezőny marad a spanyol helyszínen, ugyanis jövő héten egy teszttel folytatódik a program.

Fotók: MotoGP FB

Ági

Kapcsolódó cikkek

Motor Teszt

BMW R 1300 GS (2026) teszt – A GS-ek királya, női szemmel – Motor&Verda

Vannak motorkerékpárok, amelyekre az ember egyszerűen felül, és vannak olyanok, amelyekre már akkor is egy kicsit nagyobb tisztelettel néz, amikor még csak a garázsban állnak. A BMW R 1300 GS egyértelműen ez utóbbi kategória. Nem véletlenül: 1300 köbcenti, 145 lóerő, 149 Nm, hatalmas túraendurós méretek, rengeteg elektronika és egy olyan név a tankon, amely önmagában […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Több mint 2000 tonna anyagot nyert vissza működésének első évében a Toyota brit körforgásos üzeme

A Toyota nagy-britanniai körforgásos üzeme működésének első 12 hónapjában több mint 2000 tonna anyagot nyert vissza és hasznosított újra. A Burnastonban működő létesítmény azt mutatja meg a gyakorlatban, hogyan kaphatnak új életet az életciklusuk végére ért járművekből származó alkatrészek és nyersanyagok, amelyek egy része új Toyota modellek gyártásába kerülhet vissza. A Toyota Motor Manufacturing UK […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

Megérkezett az új Kia Seltos: karakteres SUV magabiztos megjelenéssel és fejlett technológiával

Az új Seltos a merész, robusztus SUV-dizájnt fejlett technológiával, praktikus funkcionalitással és kényelemmel ötvözi. A Kia globálisan második legnagyobb darabszámban értékesített modellje most először érkezik Európába, tovább erősítve a márka jelenlétét a C-SUV szegmensben, miközben támogatja az elektrifikáció felé vezető átmenetet. A Seltos a Kia első e-AWD rendszerrel szerelt modellje, hibrid változata pedig elsőként kínál […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom