Második helyen zárták az idei rali bajnokságot Turán Friciék

Turán Frici és Farnadi Ági a péntek esti szuperspeciált megnyerve, hosszú, küzdelmes versenyen végül a magyar bajnoki értékelésben a második helyen, míg az EB mezőnyben az összetett ötödik helyen végzett a Rally Hungary háromnapos futamán. Friciék így a magyar bajnokságot is a dobogó második fokán zárták a Volkswagen Polo GTI R5-tel.

„Alapvetően jól indult számunkra a Rally Hungary, élveztük a hivatalos tesztet és a kvalifikációs futamon is jól teljesítettünk. Az első napot is elégedetten zártuk, ugyanis a Rabócsiringen a magyar értékelést megnyertük, pozitívan vártuk a szombati rajtot. Az első körben a ritmust hamar megtaláltuk, próbáltam a murvás szakaszoknál kifejezetten figyelni, hogy ne kapjunk defektet, és ez szerencsére az egész versenyen elkerült minket. Azonban szombaton a tempónkkal akadtak gondjaink, ugyanis a végsebességünk nem volt megfelelő a rosszul megválasztott váltó áttétel miatt. Mivel a tartalék váltó beállításai is hasonlóak voltak, így azt tudtuk tenni, hogy aznap elkönyveltük, hogy végig hátrányban leszünk, és bíztunk abban, hogy vasárnapra már ideálisabbak lesznek a beállításaink” – kezdi a verseny értékelését Turán Frici.

„Egy pillanatig sem adtuk fel, okosan versenyeztünk és vasárnapra a tempónk is összeállt. Egyáltalán nem volt műszaki gondunk és nem is hibáztunk, így végül a magyar bajnokságban a második helyet szereztük meg Vincze Feriék mögött, míg az ERC értékelésben az összetett 5. helyet sikerült elérnünk. Ezzel az eredménnyel pedig a magyar bajnoki szezont is a dobogó második fokán zártuk. Nagyon jól szervezett verseny volt, nézői szempontból pedig rendkívül látványos. Szép tájakon, jó gyorsasági szakaszokon autózhattunk és az EB-futamnak köszönhetően még többen kilátogattak a versenyre, ami extra motivációt jelentett nekünk” – folytatja Frici.

„Számomra a Rally Hungary egy új, izgalmas kihívás volt, eddig csak két gyorsasági szakaszon mentem, azokon is a másik irányba. A verseny második napján a két hosszú gyors rendkívül navigátorpróbáló feladat volt, Frici pályaismerete azonban előnyünkre vált. Összességében kitartóan, higgadtan versenyeztünk, ami meghozta a gyümölcsét. Jó érzés volt az EB-menők között versenyezni, a szurkolók ereje és a nemzetközi futam extra hangulata adott egy plusz löketet nekünk is” – teszi hozzá Farnadi Ági.

„Ha összességében nézzük az idei bajnoki szezont, úgy érezzük, reális végeredmény született, ezúton is gratulálunk Vincze Feriéknek. Küzdelmes év van mögöttünk, a tempónkon egy picit mindenképp szeretnénk javítani, ez kerül most majd a fókuszba. Érzem magunkban a potenciált, hogy még többre vagyunk képesek. A szerencse egy kicsit jobban is mellettünk állhatott volna, többször adódtak műszaki gondjaink, de a ralisportban ez mindig benne van. Úgy gondolom, hogy egy ilyen erős magyar mezőnyben szép eredmény a bajnoki második hely. Köszönjük a támogatóinknak, partnereinknek, szurkolóinknak, hogy egész évben mellettünk álltak” – értékeli a szezont Frici.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Race

A Citroën Racing megszerezte első Formula E győzelmét Mexikóban, és a világbajnokság élére került

• A Citroën Racing megszerezte első Formula E győzelmét a mitikus Autodromo Hermanos Rodriguez versenypályán, ahol teltház előtt zajlott a verseny. • Nick Cassidy a rajtrács 13. helyéről indulva, « à la Cassidy » hozta fel a Citroën Racing -et az élre a FIA ABB Formula E világbajnokságon. • Jean-Eric Vergne a 18. helyről jutott […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Elektromos autózás, művészi szinten – A vadonatúj MAZDA CX-6e bemutatkozott a Brüsszeli autószalonon

A Brüsszeli Autószalonon bemutatott, vadonatúj Mazda CX-6e1 újradefiniálja az elektromos autózást, merész formavilágával, meggyőző teljesítményével és fejlett technológiáival. A középkategóriás elektromos SUV hajtásáról egy 78 kWh kapacitású akkumulátor gondoskodik, amely 190 kW (258 LE) teljesítményt és 290 Nm azonnali nyomatékot juttat a hátsó kerekekhez. Az akár 484 km-es, WLTP szerint mért hatótáv és a gyors […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Az EV2 a Kia legjobb megoldásait ötvözi egy teljesen új B-SUV modellben

– A Kia bemutatja az EV2-t, az Európában gyártott, B-szegmensbe tartozó elektromos SUV-t, amely a márka eddigi legelérhetőbb belépője az elektromos modellkínálatba – Két akkumulátorváltozat (42,2 kWh és 61,0 kWh) áll rendelkezésre, amelyek az előzetes várakozások szerint kategóriaelső hatótávot biztosítanak: akár 317, illetve 448 kilométert (WLTP homologizáció folyamatban) – Az EV2 a csúcstechnológiát intelligens biztonsági […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom