Ráncfelvarrás: agresszívabb dizájnt kapott a megújult Kia Picanto

A Kia kis városi autója kapott most egy alapos felfrissítést, melynek keretén belül sportosabbra faragták a megjelenését. Ezzel az iránnyal ellentétes azonban a motorpaletta alakulása, ahol most már nem találhatunk turbós motorokat.

A Kia városi kisautójának jelenlegi generációja immár hat éve van jelen a piacon, azaz nemsokára a modellciklus végéhez ér. Addig is viszont egy picit felfrissítette az autót a gyártó, ráadásul a motorpalettában is történt egy érdekes változás.

A gyártó első körben a GT Line felszereltség megjelenését mutatta meg, mely jóval agresszívabb lökhárítókkal és küszöbtoldatokkal lesz kapható. A fényszórók (opcionálisan LED-esek) rajzolata is megváltozott, illetve hátul a mai trendeknek megfelelően egy LED csík köti össze a két lámpatestet. Látványos a GT Line új 16 colos felnije is, ám az alap modellek esetében 14-es kerekeket találhatunk majd az autó alatt.

A belső térben apróbb változtatásokkal találkozhatunk, de legfőképpen a jobb anyagminőségre hívja fel a figyelmet a gyártó. A 8 colos kijelzővel rendelkező Kia Connenct infotainment most már felhőalapú frissítéseket is tud kezelni, így bármikor tovább fejleszthető az Android Auto és Apple Carplay kompatibilis, illetve akár hangvezérléssel is utasítható rendszer tudása.

A legfurcsább változtatás egyértelműen a motorpaletta terén figyelhető meg. A kínálatból ugyanis kikerült az eddigi legerősebb erőforrás, a 100 lovas 1 literes turbós benzines T-GDi, így marad a szívó benzines háromhengeres 1.0 és négyhengeres 1.2 MPi, melyek 67 és 84 lóerő leadására képesek.

A lépés azért furcsa, mert a Picanto műszaki testvérmodelljének tekinthető Hyundai i10 esetében a gyártó a nemrég bejelentett frissítés után is megtartotta a turbós erőforrást, mint erősebb alternatívát.

Forrás: Autostart

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Népszerű dél-koreai, gazdaságos, kompakt SUV. Mire gondolunk? – Kia Sportage 1.6 CRDi

Egy kis visszatekintés: A Kia Sportage története több mint 30 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor 1993-ban a dél-koreai márka piacra dobta első klasszikus terepjáróját. A következő évtizedek alatt sokat változott a kocsi megjelenése és felszereltsége, de kompaktságát, kihasználhatóságát és népszerűségét mindvégig megőrizte. Szerkesztőségünknél ezúttal egy ötödik generációs, 2025-ös 1.6-os dízel Kia Sportage járt, mild-hibrid hajtással, […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Motorsport ihlette: az eredeti tartozékokkal felszerelt MINI John Cooper Works

Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az Indigo Sunset Blue karosszériafényezést viselő, háromajtós MINI John Cooper Works modellt. A kompakt élsportoló motorsportos karakterét látványos aerodinamikai részletek, szénszálból készült elemek és prémium minőségű MINI kiegészítők emelik új szintre. A háromajtós MINI John Cooper Works (átlagos üzemanyag-fogyasztás (WLTP): 6,8 liter […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom