Valentino Rossi eddig leggyengébb GT versenye volt a zandvoorti

Valentino Rossi, illetve csapattársa, Fred Vervisch is többre számított attól, amit a két zandvoorti sprintfutamon elértek.

A Monster VR46-os csapat egyik versenyzője, Valentino Rossi és Fred Vervisch sem volt elégedett azzal, amit Zandvoortban tapasztalt. A Doktor és rutinos túraautós váltótársa mindössze egy 14. és egy 16. helyet tudott elérni a GT World Challenge Europe Sprint Cup két holland versenyén. Pedig legutóbbi hosszú versenyükön kiválóan tudtak együtt dolgozni Vervisch-sel.

Nagyon nehéz hétvégénk volt, többre számítottunk” – fogalmaz Rossi a problémás futamokkal kapcsolatban. “Pedig a végén még jó is volt a tempónk, az top 10-et jelenthetett volna. Legközelebb remélhetőleg jobbak leszünk.

Rossi már pénteken szembesült a nehézségekkel, amikor az egyik edzésen balesetet szenvedett. A versenyen aztán még ráadásul meg is pördült, így nem volt igazán reális esély a pontszerzésre.

Rossi csapattársa, Fred Vervisch is a balesetet emelte ki, mint hátráltató tényező. “Nyilván rendkívül nehéz hétvége volt a kieső edzésidő miatt. A csapat viszont mindent megtett, hogy a lehetőségekhez képest mégis a lehető legjobb hétvégénk legyen. Be tudtuk fejezni mindkét versenyt, és rengeteg értékes tapasztalattal gazdagodtunk.

Az első versenyt egyébként a páros márkatársa, Dries Vanthoor és Charles Weerts nyerte meg. A Doktor legközelebb Misanóban szerepel majd versenyen a GT World Challenge Europe keretein belül.

Fotó: Patrick Hecq Photography

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Race

Irány Zolder – folytatódik a kamion EB sorozat

83 pont, ennyi az előnye Kiss Norbertnek, a Révész Racing pilótájának Sascha Lenz előtt a kamion Európa-bajnoki sorozatban négy versenyhétvége után. A címvédő magyar pilóta meggyőző teljesítményt nyújt, Olaszországban, Szlovákiában, Németországban és Csehországban sem tudták megszorongatni, rendre megnyerte az időmérőt és a főfutamokat, és a fordított rajtrácsos versenyeknél is dobogóra állhatott. 220 pontot szerzett eddig, […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A Toyota C-HR GR SPORT stílusos megújulással ünnepli fennállásának 10. évfordulóját

• A Toyota C-HR GR SPORT új, figyelemfelkeltő selyemszürke matt színnel érkezik, amely kihangsúlyozza sportos és érzelmekre ható karakterét • A kizárólag ehhez a változathoz elérhető, 20 colos matt szürke keréktárcsák teszik teljessé a megújult GR SPORT megjelenést • A kategóriateremtő crossover bemutatkozásának 10. évfordulóját ünnepli, amely idő alatt világszerte több mint 2,1 millió, Európában […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom