37-37 millió forintért talált gazdára itthon a két limitált szériás Toyota GR Yaris

A Toyota megtartotta a vadonatúj GR Yaris két limitált szériás kiadása, az Európa számára mindössze 100-100 darabban legyártott Rovanperä Edition és Ogier Edition 1-1 példányának értékesítését célzó magyarországi jótékonysági árverését, amelyet követően az így befolyó plusz bevételből az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját támogatják majd.

Az alapkivitelben 16.950.000 Ft-os indulóártól elérhető, az autógyártók kínálatában immáron ritkaságszámba menő négykerékmeghajtású ’hot hatch’ sportautó Toyota GR Yaris egyedi, Rovanperä Edition és Ogier Edition névre keresztelt limitált szériás változatának kikiáltási ára 27.000.000 Ft volt. Az első generáció 2020-as bemutatása óta a Toyota GR Yarisból ezidáig 137 darab talált gazdára Magyarországon.

Mindkét kivitel 37 millió forintért kelt el
Az online árverésen az abban résztvevő 11 Toyota márkakeresésen keresztül a Rovanperä Editionre 26-an, az Ogier Editionre 54-en licitáltak, végül mindkét kivitel 37-37 millió forintos áron, tehát az alapkivitel több, mint duplájáért talált gazdára, előbbit már decemberben, utóbbit pedig februárban veheti majd át szerencsés gazdája. A két limitált szériás kivitel egyébiránt nem csupán elnevezésében jelent főhajtást a TOYOTA GAZOO Racing két rally világbajnok pilótája előtt, a két versenyző az autók egyedi beállításaiban is színkombinációjának összeállításában is segédkezett.

Igazi ritkaságot birtokolnak majd a szerencsés tulajdonosok
Az Európában mindössze 100-100 példányban értékesített két egyedi kitivelű GR Yaris egyedi dizájnja fényezéssel lett kivitelezve, fóliát vagy más színes matricákat nem használtak hozzá. A WRC-győzelemre emlékeztető matricák a bal és jobb első sárvédőre vannak felragasztva, a WRC-versenyzői cím elnyerésének emlékére. A kormánykerék öltéseinek színe mindkét kivitel esetén megegyezik az egyes versenyzők hazája nemzeti zászlójának színeivel (Franciaország Ogier esetében; Finnország Rovanperä esetében). Emellett a TGR WRC győzelmére emlékeztető exkluzív emléktábla van felszerelve a műszerfalon, az utasülés előtt. A GR Yaris RZ (hatfokozatú kézi sebességváltó) alapjaira épülő limitált modellek az RZ „High performance” felszereltségi szint opcióin felül további extrákat kaptak.

Az Ogier Edition
A hétszeres rally világbajnok Sebastian Ogier közreműködésével készült Ogier Edition egy újonnan kifejlesztett (CFRP) könnyűszerkezetes hátsó szárnyat kapott. A limitált szeriás modell lopakodó szürke színben, kék féknyergekkel érkezik, és egyedi beállításként a MORIZO mód és SEB módokat kínálja. A MORIZO módban a kiváló tapadás és kanyarképességek elérése érdekében a hajtás teljesen megoszlik az elsó és a hátsó kerekek között, és csak fékezéskor nyúl bele ebbe a rendszer, ha szükséges. Ogiernek tetszett ez a beállitás, amely Toyoda elnök, azaz Morizo vezetési stilusát tükrözi, igy ez lett az egyik speciális üzemmód.

A Rovanperä Edition
A minden idők legfiatalabb rally világbajnokaként ismert kétszeres világbajnok Kalle Rovanperä segítségével készült Rovanperä Edition hasonló (állítható, CFRP) hátsó karbon szárnyat alkalmaztak, mint korábban GRMN Yaris esetében, amely még tovább javítja az aerodinamikai jellemzőket. A limitált szériás kivitel háromtónusú fényezéssel rendelkezik, amelyet a Rovanperä által versenyzéskor használt sisak tervezője ihletett, és egyedi beállításként a DONUT és KALLE módokat kínála. A DONUT módban a driftelésben is jeleskedő Rovanpera számára az első és a hátsó kerekek közötti erőeloszlás úgy van meghatározva, hogy a driftelés során is biztosítható legyen a kontroll. A KALLE üzemmód egy CV-csuklóval ellátott hátsó differenciálművet használ, igy lehetővé teszi a jármű hátuljának agresszív kilengését kanyarba való belépéskor, és a jármű elejének kihúzását a gázpedál használatával kanyarból való kilépéskor, ami hozzájárul a gyorsabb versenyidőkhöz.

December 9.-11. között jön a következő licit
Azok, akik ebben a körben nem tudták elvinni álmaik autóját, december 9-11. között még kapnak egy lehetőséget ugyanis december 9.-11. között még egy Rovanperä Edition kalapács alá kerül. A licitre jelentkezni és további részleteket megtudni az alábbi linken lehet: Toyota GR Yaris | Ogier Edition és Rovanperä Edition

Az árverésekkel jótékony célt támogat a Toyota
A Toyota a három autó árverése során keletkezett plusz bevétel meghatározó része az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját támogatja, hozzájárulva a karácsonyi segélyakciókhoz és a szervezet a nélkülözőkért és bajbajutottakért végzett egész éves munkájához. Arról, hogy végül mekkora lesz a Toyota által felajánlott pontos összeg, december 18.-án közös sajtótájékoztató keretében számol majd be a Toyota Central Europe – Hungary és az Ökumenikus Segélyszervezet.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Látványos motoros felvonulás is lesz Tatán, ahol új, kétnapos fesztivállal teremthetnek hagyományt

Május 15-én, csütörtökön a tatai Öreg-Tó Hotel és Rendezvénytérben tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Tatai Motoros Fesztivál néven egy új, a motoros közösséget, valamint a rockzene kedvelőit megszólító rendezvénnyel bűvöl a városi rendezvénykínálat. Csonka István, a rendezvénynek otthont adó Öreg-Tó Hotel és Rendezvénytér tulajdonosa, elmondta: nagy öröm számukra, hogy házigazdái lehetnek a július 25-26-i Tatai […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Laller Racing: Győzelem és harmadik helyezés az év versenyén

A mögöttünk hagyott hétvégén a Laller Racing Dakar Team fiai ismét harcba indultak, ezúttal a Kaposvár közelében rendezett Országos Enduro Bajnokság kihívása volt a soros. A váci fiúk újfent szép eredményekkel örvendeztették meg az értük szorító közönséget, Liszka Roland és Tisza Olivér egy-egy győzelemmel és összetett dobogós helyezéssel bizonyított, Féja Szabolcs csupán néhány másodperccel maradt […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

A Ford segíti vásárlóit elektromos autóra váltani

A Ford Magyarország kimagasló üzleti eredménnyel zárta 2025 első harmadévét, a teljes hazai piacot és összes szegmenst, azaz személyautó és haszongépjármű értékesítéseket egyben tekintve 6141 új autó regisztrációval és 11.5%-os piaci részesedéssel az autómárkák rangsorában jelenleg az első helyen áll az idei év április végéig tartó időszakában. A tisztán elektromos autók hazai piacán a márka […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom