A EUROPEAN BIKE WEEK® VISSZATÉRT A FAAKI-TÓHOZ, HOGY MEGÜNNEPELJEN MINDENT, AMI HARLEY-DAVIDSON

A Harley-Davidson® 2024. szeptember 3-8. között visszatért az ausztriai Karintiában található Faaki-tó festői fesztiválhelyszínére egy újabb felejthetetlen European Bike Week-re. A fesztivált hatalmas rajongótábor fogadja évről évre, amit az is bizonyít, hogy idén is körülbelül 100.000 ember és több mint 70.000 motorkerékpár látogatott el az osztrák Faak am See faluba a 26. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényre.

A világ minden tájáról érkeztek résztvevők, hogy egy héten át együtt ünnepeljék a motorozás iránti közös rajongásukat, Európa legnagyobb ingyenes és mindenki számára nyitott motoros rendezvényén. A fesztiválozóknak lehetőségük volt felfedezni az ünnepség központját a Harley Village-ben – egy mintegy 40 000 m2-es területen -, amely tele volt Európa minden tájáról érkező hivatalos Harley-Davidson dealerekkel, valamint számos más kiegészítőket és ruházatot kínáló kereskedővel. A szórakozni vágyóknak sem kellett messzire menniük, hiszen a bulihangulat az egész helyszínt átjárta, mivel két színpadon több, mint 40 fellépővel és nemzetközi művészekkel várták a résztvevőket.. A szórakoztató programok egész héten tartottak, soha nem látott tűz-, és pirotechnikai show, valamint a péntek és szombat este egy látványos drónos fényshow is a tó fölé emelkedtek, lélegzetelállító látványt nyújtva a zenei műsorok között.

A 2024-es fesztivál egyik különleges fénypontja volt, hogy a Harley-Davidson a tervező, művész és élő legenda, Willie G. Davidson mérhetetlen munkássága előtt tisztelgett azzal, hogy a Classic Bike Displayben egyedülálló módon bemutatták az általa ihletett ikonikus motorkerékpárokat. Emellett a rajongóknak lehetőségük volt egy korlátozott példányszámú “Willie G.” ruházati termékcsaládot is megtekinteni és megvásárolni. A Harley-Davidson emellett nagy örömmel mutatta be Bill Davidsont is, Willie G. Davidson fiát, aki szintén részt vett a fesztiválon, és találkozott több ezer Harley-Davidson tulajdonossal és rajongóval.

A Harley-Davidson EXPO-n a legújabb, 2024-es motorkerékpár modelleket is bemutatták. A túramotorozás teljesítményének, technológiájának és formatervezésének új korszakát jelentő két motorral a Street Glide® és Road Glide® modellekkel is testközelből talákozhatott a lelkes közönség. A Harley-Davidson Demo Zone a fesztivál teljes ideje alatt teltházzal üzemelt, és több mint 1700 motorosnak volt lehetősége kipróbálni a legújabb modelleket. Sokak számára igazi fénypont volt az Adventure Zone, egy technikai off-road aréna a helyszín szívében. Az Európából érkező off-road szakértők dinamikus bemutatókat, motoros oktatást és látványos off-road oktatást is tartottak a Pan America 1250 Special modellekkel. Idén az Adventure Zone-ban világklasszis oktatók Stuart Day (Egyesült Királyság), Ralf Wiesenfeller (Németország) és Marco Belli (Olaszország), valamint a Harley-Davidson off-road nagykövete és rally legenda, Joan Pedrero (Spanyolország) tartottak bemutatókat.

A Metzeler által szponzorált idei Custom Bike Show-ra több mint 60 nevezés érkezett 6 kategóriában. A Best in Show díjat a német Thomas Emky nyerte, a Metzeler Judges’ Choice díjat pedig az amerikai Max Biker kapta. A résztvevők több, mint 600 szavazata alapján a People’s Choice díjat a szlovén Dejan Nikolić nyerte el. A díjakat a színpadon élőben adta át Bill Davidson, Luke Mansfield, a H-D kereskedelmi igazgatója, valamint Riccardo Falcetta a Metzeler képviseletében.

Folytatva a nyereményjáték tradícióját a fesztiválon, szombat este a szerencsés résztvevő, Maurizio Amoruso az olaszországi Livornóból megnyerte a „Willie-G tematikájú” Street Bobot élőben a színpadon, a H-D plaza hatalmas tömege előtt.

Szombaton 10.000 motoros vonult fel a Karintia utakon a Faaki-tó, Villach és Finkenstein környékén a Dunlop által szponzorált legendás felvonuláson, amely Európa egyik legnagyobb és legünnepeltebb motoros felvonulása.

Kolja Rebstock, a Harley-Davidson európai, közel-keleti és afrikai alelnöke szerint: „A European Bike Week az év egyik legnagyobb eseménye, és nagy örömünkre szolgál, hogy Ausztriában ilyen sok motoros csatlakozott hozzánk a világ minden tájáról. A European Bike Week-hez hasonló élmények és életérzés nyújtása ügyfeleinknek és a motorkerékpár rajongóknak az, ami a márkánkat olyan egyedivé teszi. A közösségünk igényeire reagálva, izgatottan várjuk, hogy jövőre ismét megrendezhessük a Harley-Davidson® Euro Festival-t az európai eseménynaptárban, stílusosan indítva a 2025-ös szezont.”

A Harley-Davidson ünneplése jövőre folytatódik az ikonikus Harley-Davidson® Euro Festival visszatérésével, amely 2025. május 8-11. között kerül megrendezésre Porte Grimaud-ban, a Golfe de Saint-Tropez-ben. A márka emellett a 31. alkalommal, az évente megrendezésre kerülő European Harley Owners Group (H.O.G.) Rallyt is megünnepli, amelyet 2025. június 12-15. között rendeznek meg a horvátországi Medulinban.

A European Bike Week is visszatér a Faaki-tóhoz 2025. szeptember 2-7. között!

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág

A EUROPEAN HARLEY OWNERS GROUPTM RALLY 2025-BEN IS VISSZATÉR, MÉGHOZZÁ HORVÁTORSZÁGBA

A Harley-Davidson® örömmel jelenti be, hogy a European Harley Owners Group (H.O.G.) évente megrendezésre kerülő, hatalmas érdeklődéssel várt 31. Harley Owners Group (H.O.G.) Rally-nak 2025. június 12-15. között a horvátországi Medulin ad otthont. Az Európai H.O.G. Rally minden évben más-más helyszínre költözik, ezzel is erősítve a közösség nemzetköziségét. A rendezvény résztvevői -vagyis a Harley-Davidson egyedülálló […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Különleges plug-in hybrid hajtáslánccal is rendelhető a Peugeot 3008

Teljessé válik a Peugeot 3008-paletta: az eddigi tisztán elektromos és öntöltő hibrid változatok mellett mostantól rendelhető a tölthető hibrid is, amelyet nagy teljesítménye és hosszú elektromos hatótávja emel a kompakt kategória fölé. A Peugeot tovább folytatja a járművei elektrifikációja terén megkezdett munkát. Ezúttal a bemutatását követően azonnal sikeres Peugeot 3008 kínálata lett gazdagabb egy hálózatról […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Kemény kérdések, kritikák, humor és szakmaiság: Ilyen volt az ENDURANCE KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ

Aki az elmúlt hét szombatján a budafoki Gokart Arénába látogatott, az kuriózumot látott és hallott. Itt rendezték ugyanis Magyarország első Endurance Közönségtalálkozóját, amely nem volt híján a sztárvendégeknek sem. Vályi István neve Magyarországon már-már a legenda státuszba igazodik. A népszerű autós újságíró ízes véleményei valósággal ömlenek a közösségi csatornákból (is), ezért magától értetődő volt, hogy […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom