A Ford különleges modellváltozatok bevezetésével ünnepli a legendás Mustang 60. évfordulóját

  • A vállalat a Ford Mustang Világvágta ünnepsorozattal, illetve az új Mustang California Special és a Nite Pony Package modellváltozatok bevezetésével ünnepli a Mustang 60. évfordulóját
  • Már ebben a hónapban előrendelhető Európában az új elektromos Mustang Mach-E Rally és a várva várt Mustang GTD
  • A Mustang az egész világ kedvence; ezt idézi fel a Ford Mustang Világvágta azzal, hogy a Ford 2024-ben hat kontinens útjain is látványos felvonulásokat rendez

KÖLN, Németország, 2024. április 17. – Örömautózás, szabadság, erő és lázadó szellem – leginkább ezekkel a szavakkal írnák le a világ Mustang-rajongói, mit is jelent számukra a legendás Ford Mustang1, amely idén lett 60 éves.

Magyarországon a 7. generációs Mustang előértékesítése február 1-től indult, az 5.0 literes V8-as motorral szerelt GT és Dark Horse modellekkel, az érdeklődő vásárlók a hazai Ford Store szalonokban már megtekinthetik az első autókat.

A Mustangot először a New York-i Világkiállításon lehetett megvásárolni 1964. április 17-én. Az új modell már az értékesítés legelső évében autóipari rekordot állított fel, hiszen több mint 418.000 talált belőle gazdára, és a Mustang azóta is lendületesen gyorsít: már több mint 10 éve ez a világ legkelendőbb sportautója.

A Mustang gyártása hat évtizede folyik megszakítás nélkül, és a Ford most két új modellváltozattal lép az európai piacra. Az új Mustang California Special verziót először 1968-ban választhatták a vásárlók, és a mostani kivitel ennek a modern újraértelmezése, míg a Mustang Nite Pony Package markáns stíluselemekkel rajzolja át az autó karakterét.

A Ford határozott léptekkel halad az elektromos jövő felé Európában, és ennek első mérföldköve a Mustang-istálló bővítése volt a Mustang Mach-E elektromos SUV-val. 3 Április 30-tól pedig már előrendelhető lesz a márka legelső rally-ihletésű EV-je, a Mustang Mach-E Rally 4 változat is. Sőt a Mustang születésnapi ajándékai közt az ultranagy teljesítményű Mustang GTD 5 is szerepel, amelynek megrendelési feltételeiről a vállalat nyilvánosságra hozta az első részleteket.

A “Mustang Nap” keretében a Ford és a Mustang-rajongók a bolygó összes kontinensén részt vehetnek a Mustang Világvágtán. Hatvan Mustang-nagykövet, valamint újságírók és tartalomkészítők vágnak majd neki ugyanazon a napon Észak-Amerika, Dél-Amerika, Európa, Dél-Afrika, Kína és Ausztrália országútjainak, felidézve a sportkocsi-legenda múlhatatlan népszerűségét.

“Kevés olyan autó van (már ha akad ilyen egyáltalán), amely olyan gazdag múlttal, örökséggel és követőtáborral dicsekedhet, mint a Ford Mustang, olyan pedig még kevesebb létezik, amit már 60 éve megszakítás nélkül gyártanak,” mondta Jon Williams, a Ford Blue Europe vezérigazgatója. “A mai ünnepség és a Mustang-család új modellváltozatai egyaránt a szabadságot és az életörömöt testesítik meg, ami a Mustang sikerének sarokköve immár hat évtizede – egyúttal pedig olyan technológiák inspirációjaként szolgálnak, amelyekkel a Mustang magabiztosan vágtathat a jövő felé.”

Új Mustangok, egyazon szellemiséggel

A Ford ma bemutatta az európai piacon az új Mustang California Special modellt, amely a híres 1968-as speciális kiadás előtt tiszteleg, egyedülálló dizájn-megoldásokkal keltve életre Amerika nyugati partvidékének varázslatos stílusát.

A nyolcféle karosszériaszínben – köztük az Iconic Silver és Vapour Blue árnyalatokban – megrendelhető California Special látványos oldalsó csíkozása a Medium Light Rave Blue, illetve a High és Low Gloss Black színek kombinációjával készül. Mindezt egyedi GT/CS felirat egészíti ki, amely halványabb megvilágításnál szinte észrevehetetlen, de a napfényben látványosan megjelenik. A fényszórókat fekete keret öleli körül, a 19 colos könnyűfém keréktárcsák csiszolt felületét pedig Rave Blue tónusú minta díszíti, és mindezt GT/CS embléma egészíti ki a hűtőrácson, illetve GT embléma a csomagtérajtón – mindkettő ugyanolyan árnyalatra fényezve.

A California Special tematikája az utastérben is visszaköszön: a Navy Pier színű kárpitokon, az Ebony Black bőrüléseken, valamint a műszerfal, az ajtóburkolatok, a kormánykerék és a középkonzol exkluzív, kétszínű Raptor Blue és Metal Grey árnyalatú varrásain. A Mustang California Special mától előrendelhető a Mustang GT kabrió változathoz, hatfokozatú manuális vagy tízfokozatú automata sebességváltóval, amelyek az 5,0 literes V8-as motorblokkhoz csatlakoznak.

Ugyancsak a Mustang GT kupé és kabrió 5,0 literes V8-as (manuális és automata váltós) kivitelhez rendelhető az új Nite Pony Package kivitel, amelynek látványvilágát sötét kontúrok varázsolják még hangsúlyosabbá. A csomag Ebony Black színre fényezett könnyűfém keréktárcsákat, fekete tetőt, külső tükörburkolatokat és fényszórókereteket tartalmaz, valamint elöl és hátul fekete póni-logókat – szemernyi kétséget sem hagyva afelől, hogy ez nem egy átlagos autó.

Rajtra készen aszfalton és földúton

Az európai vásárlók április 30-tól már megrendelhetik a Mustang Mach-E Rally modellt, amellyel már akár a földutakon is átélhetik a Mustangból áradó szabadságérzetet és örömöt.
A Mustang Mach-E Rally arra született, hogy rabul ejtse az emberek tekintetét – akár aszfalton, akár egy földúton száguld. Erre szolgálnak az autó látványos és praktikus megoldásai, például a kettős versenycsíkozás, az egyedi orrkialakítás, a drámai hatású hátsó légterelő és a 19 colos, csillogó fehérre fényezett könnyűfém keréktárcsák, amelyek már ismerősek lehetnek a Ford rallyautók hosszú sikertörténetéből.

A kétmotoros, összkerékhajtású elektromos hajtáslánc 950 Nm forgatónyomatékot és 486 LE teljesítményt kínál, a speciális hangolású futómű pedig 20 milliméterrel magasabb a Mustang Mach‑E GT felfüggesztésénél, ami nagyobb szabad magasságot biztosít a földutakon.
A Ford azt is megerősítette ma, hogy Európába is megérkezik minden idők legvagányabb és legfejlettebb Mustangja, a Mustang GTD.

A közúton is vezethető, ultranagy teljesítményű autóban olyan élvonalbeli technológiák működnek, mint az aktív aerodinamika és a félaktív felfüggesztés. A Mustang GTD szigorúan limitált példányszámban lesz megvásárolható.

A június 15-16-án megrendezett Le Mans 24 órás futam látogatói nemcsak a Mustang GT3 erőpróbáját élvezhetik a versenypályán, hanem a Mustang GTD-t is élőben megcsodálhatják majd. Az európai rajongók várhatóan idén nyáron regisztrálhatnak a Mustang GTD megvásárlására; erről a vállalat hamarosan további részleteket oszt majd meg.

A legenda 60 éve

1964 óta hét modellgeneráció készült a Mustangból, és több mint 10 millió talált belőle gazdára. Az ikonikus sportkocsi több ezerszer tűnt már fel filmekben, TV-műsorokban, zenei klipekben és videojátékokban, és ez a legtöbb lájkot begyűjtő autó a Facebookon.

A Mustang emellett rengeteg emlékezetes motorsport-rekordot is felállított: már forgalmazásának első évében megszerezte első győzelmét a Tour de France Automobile futamon, és azóta is számos diadalt aratott a versenypályákon, a gyorsulási versenyeken és a rallybajnokságokon.

A Mustang versenyszelleme ma is töretlen: gondoljunk csak a Mustang Dark Horse Spec R változatra, a GT4-re és a Mustang GT3-ra, amelyekkel a Ford idén újra pályára lép a Le Mans 24 órás futamon.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Verdák

A V4Grid nemzetközi konzorcium projektje támogatást nyert az Európai Interreg Central Europe programban

Az innovatív nemzetközi V4Grid projekt közel 2,4 millió eurós támogatást kapott az Interreg Central Europe programban. Ezt az ambiciózus kezdeményezést egy 11 partnerből álló konzorcium viszi véghez, amely különböző iparági szereplőket tömörít magába, úgy mint: energetika, autóipar, töltőberendezés gyártó, jog, szoftver fejlesztő, mesterséges intelligencia fejlesztő, akadémiai illetve K+F területek képviselői Csehországból, Lengyelországból, Magyarországról és Szlovákiából. […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Húszéves a BMW Group Magyarország

A BMW és MINI márkák hazai képviseletét ellátó, gyári tulajdonú leányvállalatot 2004 tavaszán alapították. Az elmúlt húsz évben az immár BMW Group Magyarország néven működő vállalat az értékesítés és vevőszolgálat terén csaknem töretlen növekedési pályán haladt, országos márkakereskedői és márkaszerviz hálózatot épített ki és szervesen beépült a pezsgő hazai kulturális életbe. A BMW Group leányvállalatként […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Az új MINI John Cooper Works a nürburgringi 24-órás futamon debütál a nemzetközi világpremier előtt

A MINI és a motorsport rajongói egyként várják az új MINI John Cooper Works debütálását. A nóvum első ízben a világ egyik legkeményebb hosszútávú megmérettetésén mutatja meg magát: a nürburgringi 24-órás futamon, amelyen a pilóták és a csapatok a sebesség, a rátermettség és a megbízhatóság egész napos, kimerítő csatájában hódítják meg a legendás Nürburgring Nordschleife […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom