A Ford Performance felkészül, hogy a Ranger Raptorral rajthoz álljon a Dakar Rally T1+ géposztályában

A Ford Performance versenyzett és nyert már Le Mans-tól kezdve Monacón és Daytonán, Bathurtston és Finkén át egészen Ensenadáig. Egy verseny viszont mindeddig kimaradt a sorból, méghozzá éppen a bolygó legkeményebb megmérettetése: a Dakar Rally.

A Ford ma bejelentette, hogy elérkezett az idő, amikor hosszú motorsport-pályafutásában végre pótolhatja ezt a hiányt. A ‘rosszcsont’ Ford Ranger és Ranger Raptor versenyváltozatai utat nyitnak a Ford Performance számára a globális terepversenyek világába – méghozzá nemcsak a neves és félelmetes Dakar Rally mezőnyébe, hanem számtalan más off-road futamra is.

A sok évre szóló Dakar-tervek kezdő lépéseként a vállalat most elsősorban arra törekszik, hogy célba érjen és tapasztalatokat gyűjtsön; ebben partnerei, az M-Sport és a Neil Woolridge Motorsport (NWM) lesznek segítségére, akik aktívan részt vesznek az autó fejlesztésében, szervizelésében és a versenyprogram levezénylésében.

“A legnagyobb terepversenyeken, így a Dakar Rallyn is főszereplők akarunk lenni,” nyilatkozta Mark Rushbrook, a Ford Performance Motorsports globális igazgatója. “Ezzel hatalmas kihívást vállalunk, amelynek nehézségeit nem szabad alábecsülnünk. Éppen ezért először csak arra törekszünk, hogy a Rangerrel beérjünk a célba, és leszűrjük a tanulságokat a Ranger T1+ versenyautóval és partnereinkkel, a M-Sporttal és az NWM-mel kapcsolatban. Hiszek benne, hogy lenyűgöző kaland vár ránk az Arab-félsziget homokdűnéin!”

A 2024. január 5-19. között Szaúd-Arábiában megrendezett Dakar Rallyn egy kifejezetten erre épített, nagy teljesítményű Ford Ranger indul majd a Rally Raid T1+ kategóriában.

A Ford Performance, az M-Sport és az NWM közös csapata idén már több fejlesztési programot sikeresen teljesített, és folytatja a Ranger T1+ tesztelését, ami az előző generációs Rangerre épül, és egy 3,5 literes EcoBoost motor hajtja. A járművet a jövő évi Dakar Rally előtt több tesztfutamra is benevezik, így a Ranger januárban és októberben rajthoz áll majd a spanyol Baja España Aragón rallyn, illetve a marokkói Rally du Maroc versenyen is.

“Az első Dakar-futamunkon még csak tanulunk, hogy az itt szerzett tudás birtokában később eredményesen versenyezhessünk,” árulta el Rushbrook. “Mint mindig, most sem csupán a győzelem a célunk, hanem azért versenyzünk, mert így jobb autókat készíthetünk vásárlóink számára.”

A 2025-ös Dakarra a Ford Performance és az M-Sport egy vadonatúj Ranger Raptort épít majd, amit kifejezetten úgy terveznek meg, hogy megfeleljen a Dakar T1+ géposztály előírásainak.

“A Dakar Rally a legkiemelkedőbb terepversenyek egyike,” mondta Malcolm Wilson, az M-Sport ügyvezető igazgatója. “Az évek során remek eredményeket értünk el a Forddal a FIA WRC-ben, és már alig várom, hogy ugyanezzel az összpontosítással, energiával és erőfeszítéssel a Dakaron is sikerre vigyük a Rangert.”

A Ford Performance Motorsport partnereként az M-Sport fejlesztette az M-Sport Puma HybridRally1 versenygépet, majd eredményesen versenyzett vele a FIA Rally Világbajnokságon, emellett pedig a Mustang GT3 motorjának kidolgozásában is nélkülözhetetlennek bizonyult. Az NWM már a kezdetektől kulcsfontosságú szerepet játszott a Dakar T1+ előírásoknak mindenben megfelelő Rally-Raid Ranger megtervezésében és építésében, ami már szerepelt a Dél-Afrika Rally-Raid Bajnokságban (SARRC) és a világ több más neves terepversenyén.

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Hibrid SUV, ami autó tudott maradni: Nissan X-Trail e-POWER e-Force teszt és videó (2023)

Az egyedülálló hibrid hajtáslánc működése hallatán elsőre kétségeink támadhatnak, de a gyakorlatban egy tökéletesen működő technológia. X-Trail történelem A Nissan X-Trail gyártása 2000-ben kezdődött, a japán gyártó ekkor dobta piacra a középkategóriás SUV első generációját, T30 modellkódon, ami a Párizsi Motor Show-n debütált, akkoriban az Almerával és a Primerával megegyező platformra épült. Több faceliftet, platformváltást […]

Olvass tovább
Race Verdák

Kiss Norbert – A rekordok szezonja

A spanyolországi Jaramában vasárnap zárult a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt által is támogatott Kiss Norbert szombaton mindkét futamot megnyerte, és győzelemre készült az EB zárónapján is. Nos az időmérő ezúttal is remekül sikerült, 1:57.685-ös idővel nyerte az edzést a magyar pilóta, aki ezzel rekordot felállítva idén […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A Lexus elhozta nekünk a magánrepülők képviselete luxust négy keréken

Új piaci szegmensbe lép a Lexus vadonatúj luxus járműve piacra dobásával. Az új Lexus LM megalkotásakor a fő szempontot a japán Omotenashi, vagyis méltó vendégszeretet vezérelve adta, mely a megcélzott vásárlói réteg legfőbb igénye. A modell négyüléses változata a repülőgépek első osztályát idéző makulátlan letisztultsággal és kifinomultsággal lett megalkotva, tucatnyi részletgazdag utastérfunkcióval kiegészülve, míg a […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom