A Toyota-kereskedés, ahol szó szerint megállt az idő

Apokaliptikus hangulatú videojátékokban találkozhatunk olyan utcaképpel, mint ami az észak-ciprusi Varósziában fogadja a látogatót – illetve pont, hogy néhány utca kivételével nem fogadja. A város 1974 augusztusa óta lakatlan: amikor a sziget ötven évvel ezelőtt politikailag két részre szakadt, az eredetileg görögök lakta várost irányításuk alá vonták a török csapatok, a lakosság pedig még azelőtt elmenekült, hogy kitörtek volna a harcok a város utcáin. Akik abban bíztak, hogy néhány hét után visszatérhetnek majd, azoknak keservesen kellett csalódniuk: a város a mai napig tiltott terület, kivéve egy keskeny tengerparti sávot, amelyet 2020-ban megnyitottak a katasztrófaturisták előtt.

Ekkor szembesült azzal a világ, hogy mi maradt Varószia egykor virágzó gazdaságából. Mivel annak idején nem volt tüzérségi támadás, az épületek eleinte gyakorlatilag érintetlenül várták vissza tulajdonosaikat, lakóikat, az üzlethelyiségek lehúzott rácsai mögött szabályos rendben sorakoztak a termékek, amelyekért azonban soha többé nem jöttek vevők.

A 2020-ban bejárhatóvá tett városrészben egy Toyota-kereskedés is működött – a márka épp csak tíz évvel korábban, 1963-ban jelent meg Európában, így viszonylag ritkának számított. Ciprus és azon belül Varószia azonban rendkívül népszerű desztináció volt, számos híresség kedvelt üdülőhelye, így nem volt meglepő, hogy itt is megvetette a lábát a Toyota.

A 2020-ban készített felvételek tanúsága szerint a kataklizma pillanatában az aktuális legújabb típusok sorakoztak a bemutatóteremben és a teremgarázsban. A késői gyártású, második generációs (E20-as) Corolla szedánok és kupék, a szintén második kiadású (X10) Mark II kombi mellett ínyencségnek egy különösen sportos Mark II GSS Hardtop kupé (X22) is volt készleten. A szalon tulajdonosa ekkor már alighanem izgatottan várta, hogy végre megrendelhesse a görög importőrségen keresztül a Japánban éppen azokban a napokban gyártásba vett, harmadik generációs Corollát, a letisztult vonalvezetésű, új Crownt…

Négy évvel ezelőtt még sokan bíztak abban, hogy Varószia részleges megnyitása elindíthat egy konszolidációs folyamatot Ciprus szigetén. Erre az autórajongóknak is megvolt a maguk önző indoka: világszerte egyedülálló jelenség volt a város pillanatba dermedt Toyota-kereskedése, amiből tökéletes zarándokhelyet lehetett volna kialakítani a múltkedvelő benzinvérű látogatók számára. Az enyhülés azonban elmaradt, és ez a bemutatóterem sorsát is megpecsételte.

A legújabb beszámolók szerint ma már csak a csupasz falak állnak ott, az autókat valakik, valamikor elszállították – vagy csak csavarról csavarra elhordták a szuvenírgyűjtő látogatók. Így ma már csupán néhány amatőr fénykép őrzi ennek a politikailag dicstelen, ipartörténeti szempontból azonban annál felemelőbb jelenségnek az emlékét.

Fotók: Showa Racing, Facebook

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Világelsőség: szinkronban driftelt két önvezető Toyota

Szintet léptek a Toyota autonóm mobilitási fejlesztései: a vállalat technológiai kutatási központjában a világon elsőként tudták összehangolni két önvezető jármű határtartományon való mozgását. A Toyota Research Institute (TRI) és a Stanford egyetem immár csaknem hét éve működik együtt egy olyan projektben, amely az autóvezetés, a közlekedés biztonságosabbá tételét tűzte ki céljául. Speciális fókuszuk az önvezető […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race

Hivatalosan is új szakágvezető a hazai rallysport élén

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség egyik legtradicionálisabb, legnépesebb és legnépszerűbb szakágában, a Rallysportban július 09. és 23. között állt idő rendelkezésére a szakágban nevezői licenccel rendelkező MNASZ tagok számára, hogy a szövetség Rally Sport Bizottsága élére új vezetőt jelöljenek. A mai napon kiadott hivatalos tájékoztatás szerint a szakágban a jelölés időpontjában, 83 tagszervezet rendelkezett szavazati […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

Még több hely és még nagyobb vezetési élmény: az új ötajtós MINI Cooper S

Az ötajtós MINI Cooper kimagasló funkcionalitásával, innovatív vezetést támogató rendszereivel és hamisítatlan formanyelvével nyűgözi le a vezetés szerelmeseit. A modell összetéveszthetetlen megjelenését az egyedülálló Multitone Roof színátmenetes tetőfényezés és a Favoured Trim felszereltségi szint exkluzív stílusjegyei hangsúlyozzák tovább, miközben a vérpezsdítő vezetési élményről 150 kW / 204 lóerő maximális teljesítményre képes, négyhengeres benzinmotor gondoskodik. Az […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom