Az Audi Hungaria idén ismét Magyarország és a magyar autóipar legvonzóbb munkahelye

Ismét az Audi Hungaria vehette át a Magyarország Legvonzóbb Munkahelye díjat, melyet az összesített mezőnyben és az autóiparági munkáltató kategóriában elért első helyezésével érdemelt ki.

A díj alapjául a PwC Magyarországon végzett online kutatása szolgált, mely több mint 80 000 válaszadó munkahely-választási preferenciáit tükrözi. „A munka világa rendkívül gyorsan változik, melyre a munkavállalók igényei is erősen hatnak. Mi az Audi Hungariánál aktívan alakítjuk az autóipari transzformációt, a munkakörnyezetet is, valamint törekszünk arra, hogy a Magyarország legvonzóbb munkaadójaként munkatársainknak kiszámíthatóságot és vonzó fejlődési lehetőségeket biztosítsunk. Örülök, hogy idén ismét az Audi Hungaria nyerte el a hazai autóipari szektor legvonzóbb munkahelye címet és az összesített kategóriában is az első helyen végeztünk” – mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. A PwC Magyarország idén hetedik alkalommal mérte fel, milyen módon ítélik meg a munkavállalók a munkáltatói márkákat, valamint mely szempontok alapján választanak munkahelyet. A kutatás szempontjai a stratégia és jövőkép, munkakörnyezet, anyagi juttatások, egyéb nem pénzbeli juttatások, fejlődési lehetőségek, munka tartalma, munkával töltött idő, emberek és kultúra voltak.

Magyarország Legvonzóbb Munkahelye, az Audi Hungaria jelenleg közel 12 000 munkatársat foglalkoztat, mellyel az ország egyik legnagyobb munkáltatója. Beszállítóin keresztül több mint 50 000 ember megélhetését biztosítja a Győr-Moson-Sopron régióban. Az Audi Hungaria személyügyi stratégiájának egyik alappillére a jövő magasan képzett munkaerő utánpótlásának biztosítása, melynek érdekében duális szakképzési rendszert működtet, stratégiai együttműködést folytat a győri Széchenyi István Egyetemmel, valamint jelenleg is több mint 300 gyakornok építi karrierútját a vállalatnál. A vállalat az idei évben Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt kapott a Családbarát Magyarország Központtól, mellyel olyan hazai vállalatokat tüntetnek ki, melyek támogatják a munkavállalóikat családjukon belüli szerepeik megélésében, illetve a munka-magánélet egyensúly megtartásában.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Az állad leesése garantált: Hamarosan újra itt az RS-Event-The Cream

Ha van egyetlen autós esemény, amit ősszel minden benzingőz-rajongónak érdemes megtapasztalnia, az az RS-Event – The Cream. Aki tavaly ott volt, annak nem kell magyarázni, hogy ez nem egy megszokott autós találkozó, hanem egy exkluzív, nemzetközi színvonalú show, ahol szerte Európából, a legkülönlegesebb autók kapják meg végre azt a környezetet, amit megérdemelnek. A 2025-ös siker […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race

Irány Zolder – folytatódik a kamion EB sorozat

83 pont, ennyi az előnye Kiss Norbertnek, a Révész Racing pilótájának Sascha Lenz előtt a kamion Európa-bajnoki sorozatban négy versenyhétvége után. A címvédő magyar pilóta meggyőző teljesítményt nyújt, Olaszországban, Szlovákiában, Németországban és Csehországban sem tudták megszorongatni, rendre megnyerte az időmérőt és a főfutamokat, és a fordított rajtrácsos versenyeknél is dobogóra állhatott. 220 pontot szerzett eddig, […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

MINI Aceman SE: tisztán elektromos crossover nagyvárosi élményekhez

+++ Az Ocean Wave Green karosszériafényezéssel hódító MINI Aceman SE új lendületet hoz a nyüzsgő metropoliszokba +++ A MINI tisztán elektromos meghajtású crossover modellje 160 kW / 218 lóerő maximális teljesítményre, egy feltöltéssel pedig akár 405 kilométer (WLTP) megtételére képes +++ A helyben emisszió-mentes mobilitás kompakt arányokkal, öt üléssel és hamisítatlan vezetési élménnyel egyesül +++ […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom