Bagnaia nagy csatában gyűrte le Vinalest

Jól jött el a rajtnál Johann Zarco, Fabio Quartararo és a két gyári Ducati, Aleix Espargaro viszont maradt a 7. helyen. Alex Rins lépdelt előre a Suzukival, és a 3. körben már Jack Millert üldözte a 3. helyért. Quartararónak hosszúkörös büntetést kellett végrehajtania, és ezt a legutolsó pillanatban tette meg, amivel csupán az ötödik helyre esett vissza Maverick Vinales elé.

Zarco eldobta a motort az első helyről, így Miller, Rins, Bagnaia, Quartararo és Vinales volt az első ötös sorrendje. Aleix Espargaro a hetedik helyen haladt továbbra is, miközben Alex Rins átvette a vezetést, és a két Ducati előtt kezdte el diktálni a tempót.

A 10. körben azt figyelhettük, hogy mindkét világbajnoki éllovasnak hátra kellett figyelnie. Quartararo veszített is egy pozíciót és visszaesett hatodiknak, Aleix Espargarót pedig a két KTM támadta a 8. helyért. Alex Rins nem tudott meglógni az élen, a három Ducati (Bagnaia, Miller és Martin) és Vinales is kapaszkodott rá. Mir elesett, így egyetlen Suzuki maradt versenyben.

Rins elkezdett tempót veszíteni a Suzukival, így Bagnaia, majd két körrel később Miller is elment mellette. Pár körig tartotta a harmadik helyet, de aztán Vinales és Martin is elhúzott mellette. Vinales továbbment, és feljött másodiknak, kérdés volt el tudja-e kapni az utolsó két körben. Vinales el is kezdte ostromolni Bagnaiát a futamgyőzelemért.

Rins sokáig vezetett, de végül egy 7. hellyel kellett beérnie

Bagnaia rákapcsolt az utolsó körben, és a végén senki nem tudta elvenni tőle a futamgyőzelmet. A dobogón mellette Maverick Vinales és Jack Miller ünnepelhetett. Eena Bastianini óriási felkapaszkodással hozott egy negyedik helyet, mögötte pedig Martin, Oliveira és Rins futottak be. A Suzuki versenyzője teljesen elfogyott a végére és csak hetedik lett.

Quartararo a nyolcadik helyen futott be Aleix Espargaro előtt, így az élen a pontversenyben nem történt nagy változás.

További eredmények itt találhatók.

Fotó: MotoGP Media

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág

Még karakteresebb megjelenés: vadonatúj színválasztékkal érkezik a 2027-es a CB750 Hornet

• Az új fényezések tovább erősítik a Honda népszerű, kéthengeres naked modelljének karakterét • A CB750 Hornet továbbra is elérhető hagyományos váltóval, illetve a Honda E-Clutch rendszerével, amely a gyorsváltóknál is gyorsabb és finomabb sebességváltást tesz lehetővé A 2026-os Hondacustoms.com versenyen is reflektorfénybe került CB750 Hornet jövőre teljesen új színválasztékkal érkezik a márkakereskedésekbe. A 2023-as […]

Olvass tovább
GP összefoglalók Moto GP Motorsport

MotoGP Aragón Nagydíj, összefoglaló

Márquez tökéletes hétvégével vágott vissza, és újra ott van a bajnoki harc sűrűjében A 2026-os MotoGP-szezon tizenharmadik fordulójára a spanyolországi MotorLand Aragón pályájára érkezett a mezőny, ahol a hétvége előtt még elsősorban Jorge Martín és Marco Bezzecchi bajnoki csatája állt a figyelem középpontjában. A hétvége végére azonban ismét Marc Márquez neve került mindenhová. A Ducati […]

Olvass tovább
GP összefoglalók Moto GP Motor

MotoGP Brit Nagydíj, összefoglaló

Brit Nagydíj, Silverstone – Trackhouse-történelem, Martín duplázott, Fernández pedig vasárnap mindent vitt A 2026-os MotoGP-szezon a nyári szünet után Silverstone-ban folytatódott, ahol már az első edzésnapon világossá vált, hogy az Aprilia ismét nagyon komolyan gondolja a bajnoki harcot. A brit pálya gyors, lendületes karaktere ezúttal is kedvezett a noalei motoroknak, a hétvége végére pedig az […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom