Bemutatkozásának 50. évfordulóját ünnepli a Honda Civic

Az ikonikus Civic bemutatkozásának 50. évfordulóját ünnepli idén a Honda. Ezt a modellt az „az autó az emberekért” megközelítéssel tervezték a legendás japán vállalat mérnökei, sikeréről pedig mindennél többet mond, hogy az elmúlt fél évszázadban több, mint 27,5 millió példányban kelt a világ 170 országában. Pályafutásának hatodik évtizede a 11. generáció színre lépésével kezdődik, a vásárlók pedig ezúttal is olyan Honda Civic-kel találkozhatnak, ami messze felülmúlja elvárásaikat és új mércét állít osztályában.

A Civic folyamatosan növekvő népszerűsége kétségtelenül a Honda úttörő munkájának köszönhető. Az egyedi, szemet gyönyörködtető modell megőrizte stílusát és vonásait, ugyanakkor generációról generációra erősebbé, fejlettebbé és hatékonyabbá vált, hogy mindig korának legtágasabb, legszórakoztatóbb, egyszersmind leghatékonyabb autójaként tekintsenek rá a járművezetők.

1972-1979: Civic minden embernek

A Honda már az első Civicet is globális modellnek szánta, melyet kimagasló használati érték és hétköznapi használhatóság jellemez. Egyike volt az első Európában értékesített Hondáknak, s kompakt formatervének és méreteinek, alacsony üzemanyag-fogyasztásának, valamint könnyű kezelhetőségének hála azonnal közkedveltté vált. Motorházteteje alatt a forradalmi CVCC (ti. Compound Vortex Controlled Combustion, magyarul: szabályozott keverékörvénylésű égés) erőforrás lapult, amivel első sorozatgyártású autóként sikerült megfelelnie az Egyesült Államok 1970-ben hozott, rendkívül szigorú, globális iparági szabványnak tekintett Levegőtisztasági (Clean Air Act) törvényének. A Civic első generációja Japánban, a Honda suzukai üzemegységében készült és gyártásának első négy évében elérte, hogy 1 millió példány gördüljön le a gyártósorról.

A nyolcvanas évek: a tinédzser évek

A második nemzedék továbbfejlesztett, 1,3 literes CVCC-II motorral 1979-ben érkezett, amelyet még kifinomultabb járáskultúra és még alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás tett elismertté. Hogy mindenki megtalálja a neki ideális kivitelt, a Civic család 1,5 literes erőforrással felszerelt szedán, ferde hátú és kombi kivitellel bővült, sőt 5 fokozatú kézi kapcsolású váltó is bekerült a kínálatba. A két részre osztott, trapézszerű orr-részt jellegzetes hűtőrács és fényszóró tette még látványosabbá, illetve vonzóbbá. Hamarosan ettől a formától elbúcsúzott a tervezőcsapat, a vásárlók ugyanis nagyobb autóra vágytak akkortájt.

Ennek megfelelően az 1983-ban leleplezett Civic szélesebb nyomtávval és még szögletesebb karosszériával kezdte meg karrierjét. Ekkor fogalmazták meg a Honda munkatársai a felhasználót középpontba állító „Az ember a gép előtt” (Man Maximum, Machine Minimum) filozófiát, melynél a szerkezeti egységek a lehető legkisebb, az emberek pedig a lehető legnagyobb helyet kapják. Ez a gondolkodásmód érvényesül napjaink Hondáinál is, így helykínálatuk és a használati értékük egyaránt messze átlagon felüli.

Bárhogy is, ezt a nemzedéket három karosszéria változatban hozták forgalomba: háromajtós, sportos ferdehátúként, négyajtós, praktikus szedánként és ötajtós, kivételesen nagy és hasznos kombiként. Emellett létezett egy kifejezetten dinamikus Civic Si változat is, amelyet 1,6 literes, DOHC-vezérlésű, soros, négyhengeres motorral értékesített a gyártó.

1987-2000: A Honda-minőség és -teljesítmény új mércéje

A Civic negyedik generációjával 1987-ben találkozhattak a vásárlók, csak úgy, mint a Honda új, párját ritkítóan fejlett motorcsaládjával, amelynek egyes tagjait VTEC vezérlés (Variable Valve Timing and Lift Electronic Control, magyarul elektronikus szabályozású szelepnyitási idő és mérték) tette még hatékonyabbá. Ez utóbbi hihetetlenül széles fordulatszám-tartományával és teljesítményével, valamint még alacsonyabb üzemanyag-fogyasztásával hívta fel magára a figyelmet, díjak sokaságát hozva a Civicnek.

Az ötödik 1991-ben jelent meg a kereskedésekben, letisztultabb, áramvonalasabb és sportosabb formavilággal és olyan műszaki megoldásokkal és utastérrel, ami a végsőkig fokozta a hétköznapi használhatóságot.

A hatodik nemzedéknek ezt is sikerült felülmúlnia, így magasabb értéket képviselt szegmensében. A hatékony, környezetbarát motorjairól ismert Honda a kilencvenes években is élen járt az erőforrások fejlesztésében. Erről tanúskodik, hogy kidolgozták az új VTEC egységet, valamint a Hondamatic Transmission névre keresztelt, folyamatosan változó áttételű CVT automatikus váltót, ami egyedülállóan kifinomult erőátvitellel és kézi váltós autókat idéző fogyasztással nyűgözte le a vevőket.

Kihasználva az alap-Civicben rejlő lehetőségeket, a márka 1997-ben bevezette a teljesítményorientált Type R verziót. Ereje és gyorsasága tulajdonképpen minden vetélytársét felülmúlta, így nagyban hozzájárult a típus és a márka további sikereihez.

2001-2021: Az ezredfordulós Civic

A hetedik generáció 2000-ben debütált, méghozzá az első Civicként, amit (2001-től) hibrid hajtáslánccal is megrendelhettek a vásárlók. A modell további különlegessége, hogy elnyerte a világ legalacsonyabb fogyasztású benzines ötajtósának címét, ugyanis akár 3,39 liternyi üzemanyaggal is képes volt 100 km-t megtenni.

Utódja, a 2005-ben forgalomba hozott 8. nemzedék jövőbemutató, futurisztikus formájával robbant be a köztudatba – a jellegzetes „ufó-Civic” nemes egyszerűséggel mindenkit lenyűgözött. Széles körű elismertségéhez a szintén újdonságnak számító Mágikus Ülésrendszer is hozzájárult, hiszen szabadon variálható, lenyűgöző helykínálatú utastér létrehozását tette lehetővé. A koncepció lényege, hogy az üzemanyagtartály az első ülések alá került, a hátsó sorban pedig felhajthatóvá váltak az ülőlapok – ez a megoldás a mai napig megtalálható a Honda egyes modelljeiben.

A 9. generációs Civic további finomításokkal egészítette ki a vásárlók számára a már jól összeállított és megismert csomagot, amely többek között a kategóriaelső hatékonyságot is magában foglalta. A továbbfejlesztett 1.6 DTEC dízelmotornak köszönhetően a Guinness Rekordok Könyvébe is beírta magát a típus, tudniillik a fejlesztők 24 EU-országot átszelő, 13 498 km-t felölelő túrára indultak a gyári specifikációjú modellel, s 2,82 l/100 km-es (!) átlagfogyasztást mértek.

A 2015-ben színre lépő 10. nemzedék két VTEC TURBO motorral, valamint menetbiztonsági és vezetést segítő eszközök teljes garmadáját felsorakoztató Honda SENSING rendszerrel nyűgözte le a közönséget, s persze a teljes iparágat. Feszesebb felfüggesztésével és lenyűgöző dinamikájával tökéletes alap volt a 2017-es Civic Type R megépítéséhez, ami ugyancsak rekorddöntőként írta be magát a történelemkönyvekbe. Hála a precíz, közvetlen kormányműnek, a gázadásokra azonnal reagáló motornak, a bivalyerős fékrendszernek és a nagy sebességnél is stabil felfüggesztésnek, a 2017 áprilisában rajthoz állt, gyári specifikációjú Civic Type R minden idők harmadik leggyorsabbjának bizonyult elsőkerék-hajtású szériaautók közül a Nürburgring Nordschleifén.

2022: új időszámítás a Civic históriájában

Az Európában kizárólag hibrid változatban kapható 11. generáció 50 év járműépítési tapasztalatait összegzi, s miként azt a márka járműveitől megszokhattuk, nemcsak átlagon felüli teljesítmény, hatékonyság és kényelem jellemzi, hanem megjelenése és használati értéke is lenyűgöző. A többszörös díjnyertes e:HEV hibrid hajtásláncra épülő, hihetetlenül dinamikus és takarékos modell megjelenése különösen fontos mérföldkő volt a japán vállalat történetében, hiszen ezzel az utolsó európai Honda is képessé vált elektromos üzemmódra, tehát a Honda Motor Europe megvalósította Electric Vision néven ismert stratégiáját.

Tom Gardner, a Honda Motor Europe alelnöke elmondta:

„Mióta az első generáció megjelent, a Honda Civic mindig is ikonikus modell volt az európai vásárlók számára. A 11. nemzedék minden fontos Civic-erényt magáénak tudhat, azaz kényelmes, gyors, könnyen és élvezetesen használható, fogyasztása pedig rendkívül alacsony. Tervezésekor arra törekedtünk, hogy a hajtáslánc, a kormánymű és a futóműrendszer egyaránt a legmagasabb színvonalon álljon, s a Civic ne csak teljesítményével, rugalmasságával és közvetlenségével varázsolja el pilótáját, hanem pontos visszajelzéseivel is.”

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Verdák

A Grand Automotive lett Chery márka magyarországi importőre

A Chery Automobile, Kína negyedik legnagyobb autógyártója és a legnagyobb kínai személyautó-exportőr, hivatalosan is megérkezik a Chery márkájával a magyar piacra. A Chery márka hazai vezérképviseletére a Grand Automotive vállalatot választotta, amely ezzel újabb márkával bővíti portfólióját. „Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a dinamikusan fejlődő Chery csoport bennünket választott magyarországi partneréül. A Chery-csoporthoz tartozó Omoda […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Újabb lépéssel közelebb az önvezető autóhoz

A világ autóipara átalakuláson megy át, két fontos változás zajlik egy időben. Egyre nagyobb teret nyernek a tisztán villanyhajtású autók, illetve lépésről lépésre közelebb kerülünk az önvezetéshez. Technológiai, mobilitási vállalatként a Peugeot mindkét területen élen jár. Európa útjain a balesetek három leggyakoribb oka kivétel nélkül emberi hibára vagy felelőtlenségre vezethető vissza. A gyorshajtás, az ittas, […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Tedd menővé a biztonságos szurkolást – légy a rally biztonság influenszere!

A sajtóeseményünk többek között rávilágított arra, hogy a 2023 márciusában elindított “Igazi rally-rajongó vagy?” című, a rally-rajongók biztonságos szurkolásának kialakításáért folyó kampányunk a Ti segítségetekkel még több nézőhöz eljuthatna. Nagyon jó látni, hogy a véleményvezérek bejegyzéseire mennyire erősen rezonálnak a követők, és ezért arra jutottunk, hogy bár a szervezőkkel közösen minden egyes rally-esemény előtt közzétesszük […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom