Borulás-sorozat a Riverside Baja első versenynapján

A Riverside Baja első napján 106,23 km-en száguldottak végig a versenyzők, a prológ után két gyorsasági szakaszt teljesített több mint 60 versenyjármű. Az idő kegyes volt a résztvevőkhöz, eső hiányában nem kellett sárcunamin átküzdeniük magukat, a szakasz vége után pedig a fák tövében hűsöltek az indulók.

A technikás pálya több versenyzőt megtréfált, két autó is tetejére borult egy kanyar után. Az SS2-ön a 205-ös rajtszámú jármű terepen, menet közben gyulladt ki, az utánuk érkező 3 versenyző mindegyike megállt és segédkezett a lángok eloltásában. Szerencsére nem történ személyi sérülés és időben sikerült elfojtani a lángokat, az autó nem égett le, azonban a Grajek Wlodzimierz-éknak véget ért a Riverside Baja.

A nehéz, könnyen hibázáshoz vezető pályán motor-quad kategóriában első nap Balogh László volt a leggyorsabb, összesítésben 42 másodperccel jobb az ideje, a második helyen álló Karai Kristófnál, harmadikként pedig Ostafin Ireneusz ért célba.

Ultimate kategóriában Miroslav Zapletalt ezúttal sem lehetett utolérni, a cseh pilóta ismét bravúros tempót diktált a T1 +-os Ford F150 Evo+-szal, több mint 1 perces előnyt szerzett Maluszynski Michal előtt. A lengyel páros a harmadik idővel rendelkező Mészáros Lőrincékkel együtt az égő autó oltása miatt kiállni kényszerült a szakaszról, így ők átlagidő alapján lettek rangsorolva az SS2-ön.

Negyedik helyen – T1-esek közül elsőként – Lónyai Pál áll a Macannal. „Már nagyon hiányzott, hogy újra Magyarországon versenyezzünk egy kicsit, a kezdés a prológon nem sikerült olyan gyorsra, mint ahogy terveztük, de az első és második szakaszon már megfelelő tempót mentünk. Gyuri egyet sem hibázott én meg csak kettőt, úgyhogy hozzuk a formánkat. Az autó hibátlanul működik, jól mozog ezeken a rosszindulatú gödrökön.”

SSV-ben Garamvölgyi Zoltánék állnak az első nap összesített tabellájának élén, annak ellenére, hogy voltak technikai problémáik. Az SS2 végén már nem fordult az autó azt sem lehetett megjósolni, hogy a futómű meddig bírja.

„Minden úgy alakult, ahogy kívántuk, szerencsénkre 9. helyen jöttünk be a prológon, ami a lehető legideálisabb – így már a vizet is kicsapták előttünk. A T1-sekhez képest side-by-side-dal már nem tudunk gyorsabbak lenni annál, mint ahogy végig mentünk a gödrös szakaszon. Ezt az eredményt úgy értük el, hogy eltört a hátsó féltengejünk a második speciálon, szerencsére a bánya után már csak 5 kilométerünk volt hátra. Ha valaki gyorsan akar menni ezen a terepen mindenképpen fel kell készülnie alkatrészekből. Nagyon boldog és büszke vagyok a csapatra.”

Kubiczek Marek 36 másodperccel követi a magyar párost, a lengyel duó ismét a top mezőnyben teljesített. Harmadikként a kétszeres rallye világbajnok Michal Kosciuszko ért célba, új abroncsokkal és beállítással vágott neki a pápoci terepnek.

„Elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel, az első szakaszon eltaláltunk egy fát, itt újra kellett indulnunk és 12-14 másodpercet vesztettünk. Ezen az apró baleseten kívül azonban simán, tisztán tudtuk teljesíteni a távot, jelenleg összesítésben kategória harmadikak vagyunk, várjuk a holnapot!

A negyedik pozíciót ismét magyar versenyzők szerezték meg, Molnár Balázs és Molnár Gabriella elégedetten zárta a pénteki napot.

„A prológon utolértük az előttünk lévőt, aki picit feltartott minket, így kicsit hátrább kerültünk a besorolásban. A pálya nagyon jó volt, az utolsó körön pont minket állítottak meg a Parc Fermében és 5 perccel indultunk az előttünk lévőre, így teljesen szabad pályán tudtunk menni. Ez nagyon élvezhető volt, a lebukó nap néha szembe sütött, de egyáltalán nem volt nagy sár és a hullámos részeken is rutinosan tudtunk már haladni.”

TH kategóriában Sobon Jacek autózta a legjobb időt, 5 percet adva a második helyezett Tomasz Kobylecki-nek. A versenyen nem mindenki rajtol el holnap a 3. szakasszal, a többszörös lengyel bajnok Krzysztof Holowczyc, valamint Ris Frantisek számára is véget ért a futam.
A szoros küzdelem folytatódik szombaton további négy hosszabb szakasszal.

Szerző: Erős Réka
Fényképek: Pataky Péter, Kollár Gergő

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág

A EUROPEAN HARLEY OWNERS GROUPTM RALLY 2025-BEN IS VISSZATÉR, MÉGHOZZÁ HORVÁTORSZÁGBA

A Harley-Davidson® örömmel jelenti be, hogy a European Harley Owners Group (H.O.G.) évente megrendezésre kerülő, hatalmas érdeklődéssel várt 31. Harley Owners Group (H.O.G.) Rally-nak 2025. június 12-15. között a horvátországi Medulin ad otthont. Az Európai H.O.G. Rally minden évben más-más helyszínre költözik, ezzel is erősítve a közösség nemzetköziségét. A rendezvény résztvevői -vagyis a Harley-Davidson egyedülálló […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Különleges plug-in hybrid hajtáslánccal is rendelhető a Peugeot 3008

Teljessé válik a Peugeot 3008-paletta: az eddigi tisztán elektromos és öntöltő hibrid változatok mellett mostantól rendelhető a tölthető hibrid is, amelyet nagy teljesítménye és hosszú elektromos hatótávja emel a kompakt kategória fölé. A Peugeot tovább folytatja a járművei elektrifikációja terén megkezdett munkát. Ezúttal a bemutatását követően azonnal sikeres Peugeot 3008 kínálata lett gazdagabb egy hálózatról […]

Olvass tovább
Teszt Verdák

Elektromos relaxáció – Toyota bZ4x Executive AWD teszt

A Toyota első elektromos autója érdekes, de Japánban divatos kód nevet kapott. Ez autó az első a világon, ami a bZ családból érkezett, és 2026-ig még további 15 elektromos Toyota fog hasonló kinézettel és névvel bemutatkozni. A név teljes feloldása a következő: a bZ a Beyond Zero-t, az az nullán túlit jelenti, a 4-es a […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom