Bravúros tereprallye verseny a láthatáron: Ultimate összecsapás a Riverside Baja-n

Május 9-11-ig motorhangtól lesz hangos Pápoc és környéke, hiszen a Riverside Baja tereprallye versenyre több mint 60 versenyjármű érkezik, minden autós kategóriában rendkívül erős mezőnnyel. Az M1 Flotta Magyar Terep-rallye Bajnokság, a CEZ és Lengyel Bajnokság fordulóján 5 nemzet versenyzői hajtanak majd a győzelemért.

A világ-, Európa- és nemzeti bajnokoktól népes mezőny május 10-én a prológgal vág neki a pápoci terepnek. Pénteken további két szakaszon mennek végig a résztvevők, majd szombaton 4 gyorsasági vár a versenyzőkre.

Ultimate kategóriában 10 legénység indul 3 magyar párossal, a kiélezett küzdelem pedig garantált.

Az egyik arany éremre esélyes Krzysztof Holowczyc, kétszeres Hungarian Baja, állandó Baja Poland győztes. A Dakar Rallyt számtalanszor megjárt, korábban Rally Európa Bajnok pilóta a Riverside Baja-n is az első helyre hajt a BMW X3-mal. A buckásabb, egyenetlenebb magyar tereptől sem tart, hiszen elmondása szerint remek kondícióban van. „Mindig egy dologra összpontosítok: hogy a lehető leggyorsabb legyek. Pilótaként a feladatom, hogy minden esetben a győzelemre összpontosítsak. Mindenhol a határon kell autózni, emellett azonban óvatosnak is kell lenni. A Lengyel Bajnokságban elég gyors versenyzők vannak, így érdekes futamra számítok. Alig várom a versenyt és azt is, hogy láthassam az ottani rajongókat, különösen szeretem a hangulatot és az embereket Magyarországon. És persze az ételeket is.” – mondta Krzysztof Holowczyc.

A hazai versenyzők közül Mészáros Lőrinc Jr. Ford F150 EVO+-szal száll ringbe a külföldi indulókkal. Az M1 Motorsport pilótája a szezonnyitó Desert Express 300-on az abszolút 3. helyet szerezte meg új navigátorával Miklós Alexandrával, azóta pedig a Baja Drawsko futamán is indult.

Lónyai Pál a szezonnyitó kihagyása után visszatért a magyar mezőnybe és az X-raid Yamahája helyett, -amivel idén több sivatagi versenyen is indult – Pápocon ismét az LPR Porsche Macan-nal áll rajthoz Tóth Györggyel az oldalán. „A Desert Express 300-on nem tudtunk részt venni, mert egy autóalkatrész nem érkezett meg időben, de szerencsére már minden megvan, rakjuk össze a Macan-t és tesztelünk is még vele, hogy minden rendben legyen a Riverside Baja-n. T1 -esként nekünk a legnehezebb tartani a lépést a kategóriában, de azért megoldjuk majd valahogy! A lengyel versenyzők nem viccelnek, mindig komoly tempót diktálnak, így az egész magyar mezőnynek fel kell kötni a nadrágot. Biztos vagyok benne, hogy kemény verseny lesz!” – számolt be Lónyai Pál.

A nevezési listáról most sem hiányzik örökös magyar bajnokunk Miroslav Zapletal, aki Marek Sykorával a Desert Express 300 után az összesített tabella élén áll, Bugacon egy páros sem tudta felvenni a tempót a cseh duóval.

A Ming Racingtől Frantisek Brutovsky és Petr Hauptmann ismét visszatér a futamra, Ford F150 EVO+-szal, mellettük pedig Maluszynski Michal Hungarian Bajan induló pilóta és Varga Imre is beszáll a Riverside Baja győzelméért folytatott harcba!

A legnépesebb side-by-side kategóriában a magyar versenyzők közül Molnár Balázs, Kéry Szilveszter, Kánnár Szilárd és Garamvölgyi Zoltán küzdhetnek a dobogóért, mellettük Michal Kosciuszko kétszeres rally világbajnok és a magyar versenyek rendszeres résztvevői Marek Kubiczek, Karol Lenkiewicz is az előkelő helyekre pályázik. A quados-motoros mezőnyben 14 versenyző indul, 8 magyar résztvevővel.

Írta: Erős Réka

Fotók: Pataky Péter

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Verdák

A Grand Automotive lett Chery márka magyarországi importőre

A Chery Automobile, Kína negyedik legnagyobb autógyártója és a legnagyobb kínai személyautó-exportőr, hivatalosan is megérkezik a Chery márkájával a magyar piacra. A Chery márka hazai vezérképviseletére a Grand Automotive vállalatot választotta, amely ezzel újabb márkával bővíti portfólióját. „Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a dinamikusan fejlődő Chery csoport bennünket választott magyarországi partneréül. A Chery-csoporthoz tartozó Omoda […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Újabb lépéssel közelebb az önvezető autóhoz

A világ autóipara átalakuláson megy át, két fontos változás zajlik egy időben. Egyre nagyobb teret nyernek a tisztán villanyhajtású autók, illetve lépésről lépésre közelebb kerülünk az önvezetéshez. Technológiai, mobilitási vállalatként a Peugeot mindkét területen élen jár. Európa útjain a balesetek három leggyakoribb oka kivétel nélkül emberi hibára vagy felelőtlenségre vezethető vissza. A gyorshajtás, az ittas, […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Tedd menővé a biztonságos szurkolást – légy a rally biztonság influenszere!

A sajtóeseményünk többek között rávilágított arra, hogy a 2023 márciusában elindított “Igazi rally-rajongó vagy?” című, a rally-rajongók biztonságos szurkolásának kialakításáért folyó kampányunk a Ti segítségetekkel még több nézőhöz eljuthatna. Nagyon jó látni, hogy a véleményvezérek bejegyzéseire mennyire erősen rezonálnak a követők, és ezért arra jutottunk, hogy bár a szervezőkkel közösen minden egyes rally-esemény előtt közzétesszük […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom