Dakaros versenyzőkkel rajtol el a magyar tereprallye verseny

Március 22-én a bugaci Desert Express 300 nyitja meg a 2024-es M1 Flotta Magyar Terep-rallye Bajnokságot. 42 legénységgel és 68 indulóval, külföldi és magyar versenyzőkkel zajlik majd az év első tereprallye versenye, mely vadonatúj pályavezetéssel várja az indulókat.

Több versenyző az Üres Negyed sivataga után érkezik a bugaci homokos terepre, a Qualisport hármasa Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László, valamint Tomas Ourednicek és Lónyai Pál is a 2024-es Dakar Rally mezőnyét erősítették.  A cseh pilóta már sokadik alkalommal tér vissza a magyar terepre, Hungarian Baja és magyar bajnoki győzelemmel is rendelkezik. Idén először indul ezen a területen T1+-os, 230 cm széles autóval, 2 év kihagyás után pedig már tűkön ül, hogy ismét találkozhasson magyar versenytársaival is. 

„Ez a verseny számunkra a Dakar Rally 2024 utolsó, mindössze 170 km-es szakaszának folytatása lesz. Mintha január 19. óta egy hosszú neutralizálásban lettünk volna, mivel az autónkhoz egy mosáson kívül egyáltalán nem nyúltunk hozzá. Számunkra ez egy fontos teszt is lesz, mert különböző beállításokat kell kipróbálnunk az autón. Azt mondhatjuk, hogy az autó úgy érkezik, ahogy a Dakar Rally utolsó dobogójáról lekerült. Számunkra a Desert Express 300 nevű verseny elég találó név, egyenesen az arab sivatagból a Desert Expressre!” – mondta Tomas Ourednicek.

 

Lónyai Pál a Dakar óta már 2 sivatagi hajszára is visszatért Szaúd-Arábiába, a Saudi Bajan elért kategória 4. helyezése és az Abu Dhabi Desert Challenge futama után érkezik a bugaci „sivatagba”. A hazai versenyen azonban nem az Xraid Yamahájával, hanem a közönség nagy kedvencével, a Porsche Macannal áll rajthoz.

„Bugac egy jó hangulatú verseny, van egy versenyautóm, így egyértelműen megyek, ha lehet. SzuperGyurival a teljes magyar bajnoki szezon teljesítését tervezzük, olasz és spanyol versenyekkel kiegészítve. Természetesen nem lehet összehasonlítani egy kis nemzeti futamot egy vb sivatagi versennyel, de attól még kihívást jelent, mert a magyarok gyorsak, jó lesz kicsit megmozgatni magunkat itthon!” – nyilatkozta Lónyai Pál.

A Desert Express 300 nevéből is adódóan 70%-ban homokos tereppel várja az indulókat, csak az erdős részeken a fák között bukkannak fel elszórtan földesebb részek. A pálya éppen ezért időjárástól függetlenül verseny-kompatibilis, egy nagyobb esőzés sem jelenthet akadályt a rallye megtartásában.

„A pálya változott az előző évekhez képest, nagyon jó, sokoldalú, izgalmas, homokos, buckás terepen zajlik majd a Desert Express 300. A nagysebességű részek mellett, alapjába véve a technikásabb szakaszok lesznek többségben.” – mondta a szervezőbizottság tagja, Polgár László.

Az év első tereprallye-ja a megszokott pénteki kezdés helyett, szombati napon rajtol el, az autósoknak pedig egy prológ nyitja a hétvégét. Ez meghatározza az aznapi két szelektív szakasz rajtsorrendjét, tehát a versenyzők nem a tavaly év végi eredmények alapján fognak nekivágni az első szakaszoknak. Vasárnap a mezőny 3 gyorson hajt végig, ami az első két speciál megfordított útvonalán zajlik majd. Színes skálán mozog a futamon résztvevő járművek listája, motorosok és quadosok, Ultimate, Challenger, SSV, kamion, és UP kategóriás járművek mérettetik meg magukat a tereprallye viadalon.

Hári János a 2023-as szezon Challenge kategória bajnoka először versenyez majd Bugacon, homokos terepen még kevés tapasztalata ellenére magabiztosan vág neki a futamnak, ahol a műszaki tesztek is kiemelt fontosságot kapnak.

„Nincs igazán tapasztalatunk a homokos tereppel, ezért kíváncsian várjuk a szezon első futamát. A laza talajon az üzemanyag-fogyasztás biztosan magasabb lesz a korábban megszokottnál, úgyhogy a tankolások ütemezése szerintem kulcskérdés lesz. Az autónk – annak ellenére, hogy nagyon sokat dolgoztunk rajta – még nem mondható késznek. Az eddigi tesztek alatt mindig jöttek elő váratlan hibák, de minden megtett kilométerrel közelebb kerülünk az elvárható megbízhatósághoz és mindent megteszünk, hogy a lehető legjobb eredménnyel zárjuk a hétvégét.”

A mezőnyre 400 km-es össztáv, valamint 325 kilométernyi szelektív szakasz vár. Az első napon (március 23., szombat) 70 km-t, míg vasárnap 255 km-t tesznek meg a versenyzők a homokos terepen.

Gombás Attilának, a MAMS tereprally új szakágvezetőjének idei célja, a motoros/quados mezőny újraélesztése és minél több újonc köszöntése a sportban, valamint saját kézzel összerakott versenyjárművének tökéletesítése.

Sajnos a 2021-es szezon nem úgy végződött számomra, mint ahogy szerettem volna és ki kellett hagynom a 2022-es bajnokságot is. De próbáltam magam összeszedni és remélem sikerül a technikát is talpra állítanom az év első versenyére. Gőzerővel próbálom összelegózni a következő gépet, amit szó szerint idén csavarról csavarra én szeretnék összerakni. Valószínű, hogy az első tesztek csak verseny közben fognak megtörténni, de aki ismer tudja, hogy szeretem a kihívásokat és nagyon nehezen adom fel. Gyertek szurkoljatok a versenyeken!” – szólítja meg a szurkolókat is Gombás Attila.

Bodor Róbert a magyar bajnokság mellett külföldi futamokat is megcéloz a 2024-es szezonban, a bugaci verseny pedig tökéletes felmérés lesz felkészültség szempontjából.

„Szlovákiában, főleg az én környékemen homokos terep nem nagyon érhető el.  A laza talajon történő motorozás mindig is nagyobb kihívás nekünk motorosoknak, a keskeny gumi jobban el tud süllyedni a homokban, igaz ennek van pozitív és negatív oldala is. Egy jól elsimított homokos terepen gyorsan lehet fordulni, mélyebbre lehet dönteni, mint a keményebb talajú pályákon. Azonban a tereprallye nem az elsimított nyomvonalairól híres, pl. a féktávok gödrösek, a kanyarokban mély nyom képződik az autók után, és emiatt fizikailag is fárasztóbb. Futamon pihenésre nincs nagyon lehetőség még az egyenes szakaszokon sem.” – mondta a motoros versenyző.

A rendezvény központja a Bugacon található Táltos Panzió lesz, ahol a versenyiroda, az adminisztratív átvétel és a sajtóiroda is elhelyezkedik, a mögötte elterülő területen pedig a szervizpark és a gyűjtő kap helyet. Természetesen a nézőkről sem feledkeztünk meg, csütörtökön (március 21.) nyilvánosságra hozzuk a nézői pontokat és reméljük, hogy minél több szurkolóval találkozunk majd a pálya szélén! A naprakész információkért kövessétek a Magyar Terep-rallye és a verseny oldalait!

A hétvégén tehát a Garilla Racing szervezésében megvalósuló Desert Express 300 az FIA Közép-Európai Zóna (CEZ) Terep-rally Bajnokság és a Magyar Terep-Rallye Országos Bajnokság részeként megnyitja a 2024-es évet.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Utcán Verdák

Vadonatúj Mazda CX-80: A Mazda új, hétüléses zászlóshajója

Komfort, kényelem és sokoldalúság, Japánban alkotva Mazda e-Skyactiv PHEV és dízel hajtásláncok, hátsókerék hangsúlyos összkerékhajtással Debütál Európában a vadonatúj, három üléssoros Mazda CX-80, amelynek virtuális leleplezése a https://mzd.tools/VirtualReveal weboldalon tekinthető meg. A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára terveztek. Ez a modell a Mazda legtágasabb autója […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motor Motorsport

Kecskés Bence jó úton a cél felé – Spanyol kupa után a JuniorGP-be

Kecskés Bence idén teljes szezont fut a FIM JuniorGP STK 600-as kategóriájában az MDR Competition Team-mel és a 80-as rajtszámot viselő Yamaha YZF R6-tal. A FIM JuniorGP-ről amely a Dorna szervezése alatt fut egyetlen lépésre van a MotoGP és World Superbike sorozatoktól. Ez nem meglepő, hiszen nagyon erős a mezőny, itt a világ legjobbjai mérik […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

A Hyundai IONIQ 5 N a sorozatgyártású elektromos szabadidőjárművek géposztályában áll rajthoz a Pikes Peak hegyi felfutó versenyen

• A sorozatgyártású IONIQ 5 N alapkivitelében vesz részt a Pikes Peak-en • A Hyundai egy második, átépített IONIQ 5 N-t is bemutat május 30-án, az ADAC RAVENOL Nürburgringi 24 órás futamot megelőzően CARMEL VALLEY, Kalifornia, USA, 2024. április 9. – A Hyundai, amely ügyfelek vadonatúj generációját köszönheti az IONIQ 5 N-nek, most tovább emeli […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom