Dolgozz jobban, élj jobban: Íme, a következő generációs Interstar

• Az új generációs Nissan Interstar most először mutatkozik be teljesen elektromos hajtáslánccal – Interstar-e néven -, de ezenfelül dízel verzió is elérhető lesz az európai vásárlók számára
• A gyors D/C töltésnek köszönhetően, amelynek segítségével a gépkocsi mindössze 30 perc alatt eléri a lenyűgöző 252 km-es hatótávolságot, a 2 500 kg-os vontatási kapacitásnak, valamint a karosszéria-variánsok és méretek széles választékának köszönhetően az Interstar-e ideális partner minden méretű vállalkozás számára
• Az új modell dízel változata kilencfokozatú, nagy nyomatékkapacitású automata sebességváltót és a kategóriaelső üzemanyag-hatékonyságot kínál

Párizs, Franciaország (2024. február 8.) – Bemutatjuk a Nissan Interstar következő generációját, a nagyméretű haszongépjárművet, amelyet úgy terveztek és tökéletesítettek, hogy a Nissan haszongépjármű portfóliójának legmodernebb tagja legyen. A modellt a megnövelt méreteken túl a sokoldalúság is jellemzi, ami biztosítja, hogy a vásárlók egyedi igényeit is ki tudja elégíteni, ráadásul ez a Nissan első nagyméretű furgonja, amely 100%-ban elektromos hajtáslánccal rendelkezik, anélkül, hogy teljesítményben kompromisszumot kellene kötnie.

A tökéletes társ a hétköznapi hős számára

A vadonatúj Nissan Interstar a különböző formájú és méretű vállalkozások sokrétű és egyedi igényeihez igazodva a hatékonyságot, a maximális rátermettséget és az ügyfelek jólétét helyezi előtérbe. A teherautó-érzetet sugárzó dizájnnal büszkélkedő, határozott első hűtőrács fokozza a jármű tekintélyt parancsoló megjelenését. A praktikumra és teljesítményre összpontosító Interstar a megbízhatóság és az erő megtestesítője a mindennapokban mozgásban lévő vállalkozások számára.

Az Interstar 5 év vagy 160 000 kilométeres sztenderd Nissan garanciával rendelkezik, az Interstar-e akkumulátorra pedig 8 év vagy 160 000 kilométeres garanciával, amely minden utazás során kellő nyugalmat biztosít.

A legújabb generációs Interstar széles körű, gyári kialakítású verziókkal érkezik a piacra, beleértve a billenőplatós, oldal platós és dobozos kisteherautó típusokat is – biztosítva, hogy a nagyméretű furgon olyan sokoldalú legyen, mint az ügyfelei, és amely minden méretű vállalkozást képes a hatékonyság következő szintjére emelni.
Legyen szó nagy rakománytérfogatról, nagy hatótávú utazási képességről, megnövelt utastérről vagy nagy teherbírású fuvarozásról, a következő generációs Interstar különböző változatai biztosítják a megfelelő megoldást.

Dolgozz jobban, élj jobban

A vadonatúj Interstar-e, a Nissan első teljesen elektromos nagyméretű furgonja, fenntarthatóbb utazást biztosít anélkül, hogy kompromisszumot kötne a teljesítmény tekintetében. A 87 kWh-s akkumulátorral, amely több mint 460 kilométeres hatótávolságot biztosít, az új Interstar-e lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy eljussanak az egyik ügyféltől a másikig anélkül, hogy aggódniuk kelljen a megteendő távolság miatt. A Nissan gyors D/C (egyenáramú) töltője akár 252 kilométernyi kapacitást is képes újra tölteni mindössze 30 perc alatt, és a kisebb, 40 kWh-s akkumulátorral ellátott változat körülbelül 200 km-es táv megtételét teszi lehetővé. Ugyanakkor az A/C (váltóáramú) töltési képességei lehetővé teszik a 10-100%-os töltést kevesebb mint 4 óra alatt.

Az elsősorban belvárosi közlekedésre tervezett Interstar-e megfelel a környezetszennyezésre és levegőminőségre vonatkozó városi irányelveknek, így a felhasználók nyugodtan közlekedhetnek a környezettudatos városokban, és segíthetnek a társadalom mozgásban tartásában.

„A Nissan következő generációs Interstarja a társadalom működéséhez nélkülözhetetlen vállalkozások végső szövetségese. A teljesen elektromos verzióval, a megnövelt teherbírással és a változatos gyári kialakítású verziókkal pontosan azt nyújtjuk, amire mindennapi bajnokainknak – a világ kis és középvállalkozásainak – szüksége van a társadalom zavartalan működéséhez!” – mondta Nicolas Tschann, a Nissan Europe könnyű haszongépjárművekért (LCV) felelős igazgatója.

Az új modell kiváló aerodinamikával rendelkezik, ami akár 20%-os légellenállás (SCx) csökkenést eredményez, ami segít az ügyfeleknek akár üzemanyagot, akár villamos energiát megtakarítani, és maximalizálni a hatótávolságot és az üzleti hatékonyságot.

A következő generációs Interstar 40 mm-rel szélesebb oldalajtóval, valamint 100 mm-rel hosszabb raktérrel is büszkélkedhet, ezzel biztosítva az ügyfeleknek az extra teret a rakomány elhelyezéséhez.
Aggódik, hogy túl sok nehéz árut kell majd szállítani? A Nissan vadonatúj nagyméretű furgonja versenyképes teherbírással büszkélkedik. Akár 1,6 tonna az elektromos változat esetében, és közel 2 tonna a belső égésű motoros verziónál, ami még inkább megkönnyíti a nehéz rakomány szállítását vállalkozások számára.

Ezenkívül az 1,6 tonnás teherbírású 4 tonnás össztömegű Interstar-e normál jogosítvánnyal vezethető Európa legtöbb részén, lehetővé téve a felhasználók számára egy nagyobb szállítmány fuvarozását, mint a gyakoribb 3,5 tonnás dízelmotoros kisteherautók esetében.

A következő generációs Interstar dízel és elektromos változata egyaránt 2,500 kg maximális vontatási kapacitással rendelkezik, lehetővé téve a modell által vontatható termékek, áruk vagy berendezések szélesebb skáláját.

Az új generációs Interstart átdolgozott belső tere is megkülönbözteti az ezt megelőző modelltől, mert a tervezésénél sokkal jobban figyelembe vették a vezető és az utasok igényeit. Az időtálló üléshuzatok megóvják a jármű belső kárpitozását, és a fűthető szélvédő és fűthető ülések extra kényelmet és támaszt nyújtanak a vezetőknek, még hosszabb utakon is.

A manőverező képesség is jelentősen javult a legújabb modellünkben, amely a régebbi változatokhoz képest -1,5 méterrel kisebb fordulókörrel büszkélkedhet, így a bonyolult városi utcákon való navigálás még simábbá válik, anélkül, hogy a teherbírást veszélyeztetné.

Biztonság a munkában és biztonság az utakon

Ahogyan az összes járművünk esetében, ebben az esetben is ügyfeleink jóléte áll az első helyen. Az új generációs Interstar modellek alapfelszereltségként számos biztonsági funkcióval rendelkeznek, ideértve az intelligens vészfékező rendszert, az alvásveszélyre figyelmeztető jelzést és a gumiabroncs-nyomás figyelő rendszert is. Az utánfutó-stabilizáló asszisztens is szerepel ebben a vadonatúj kínálatban, ami még nagyobb biztonságot nyújt áruvontatás közben.

Futurisztikus, egykörös fékrendszerünk arról is gondoskodik, hogy a fékerő mindig optimális legyen, függetlenül a jármű súlyától. Ezen túlmenően az Interstar vészfékezéshez szükséges reakcióideje a felére csökkent a korábbi generációs modellekhez képest, így a járművezetők még nyugodtabbak lehetnek, és egyben lehetővé teszi számukra, hogy a lehető legbiztonságosabban vezessenek.

Miközben a Nissan továbbra is egy tisztább, biztonságosabb és befogadóbb világ felé halad – beleértve a 2026-tól kezdődő haszongépjármű kínálatunk teljes elektromosítását –, az Interstar legújabb generációja kulcsfontosságú lépést jelent az úton, mivel radikálisan átalakítjuk a piac egy legendás szereplőjét, hogy megfeleljen a mindennapi hősök sokféle igényének.

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Az elődök útján – Honda C-RV e:PHEV Advance Tech teszt

A Civic mellett a CR-V a Honda azon típusa, amelyik igazán beivódott az európai köztudatba. „Természetesen” a CR-V-nek is az USA és Kanada a legfőbb piaca, ott igazi anyataxi szerepet tölt be, de nem véletlenül árulják a japánok Európában is immár az hatodik generációt. Hozta a japános megbízhatóságot, összerakottságot, a Honda közepes SUV-ja, mindig is […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Világpremier Cannes-ban: a Naomi Campbell ihlette BMW XM Mystique Allure

+++ A BMW és a brit szupermodell közötti kreatív együttműködés legújabb gyümölcse egy különleges egyediség +++ A kimagasló teljesítmény és a haute couture találkozása +++ Világpremier a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon +++ A BMW sorozatban harmadik alkalommal áll hivatalos autóipari partnerként a világ egyik legnívósabb filmfesztiválja mellett +++ Látványos filmpremierek, vörös szőnyegen felvonuló világsztárok és egy […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race Verdák

Tim Gábor szerencsés kategória győzelemet szerzett a Red Bull Ringen

Balaton Park Circuiten mutatkozott be Tim Gábor az ESET GT Sprint bajnokságban, ahol két kategória második helyet szerzett és a 20 fős GT mezőny 9. és 10. helyét szerezte meg. A második fordulóra a Red Bull Ringen került sor, nagyobb mezőnnyel. Egy kategória győzelemmel és egy harmadik hellyel a bajnokság élére állt a magyar pilóta. […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom