Eddigi legsokoldalúbb szabadidőjárművét készül bemutatni a Lexus

Hamarosan valami naggyal jelentkezünk – ezzel az egysoros beharangozóval előlegezte meg vadonatúj típusának érkezését a Lexus észak-amerikai képviselete. A TX típusjelzésű modellről semmilyen hivatalos információ nem áll rendelkezésre – még a premier pontos dátumát sem ismertette a gyártó –, ugyanakkor a cégcsoporton belüli fejlesztési irányok alapján nagy biztonsággal megjósolhatók az új típus legfontosabb paraméterei.

A Lexus már most is a piac egyik legszélesebb szabadidőjármű-választékával rendelkezik. Az UX, az NX és az RX a komfortos crossoverek, a GX és az LX a robusztus prémium-terepjárók mezőnyében képviselik a márkát, az RZ pedig tisztán elektromos modellként nyit új távlatok felé. A Lexus TX előzetese alapján egy dolog nyilvánvaló: az új modell a felsőbb méretosztályban erősíti majd a márka pozícióit, azaz az RX és az LX mellé-közé sorol majd be. Ez logikusnak hangzik: az előbbi ugyanis elsősorban a személyautók kényelmét kereső ügyfelek igényeit elégíti ki, míg az LX a leghitelesebb offroad-génekkel megáldott, alvázas terepjáró.

A Lexus TX nem lesz kisebb a márka jelenlegi csúcs-szabadidőjárműveinél, az RX-nél (489 cm) és az LX-nél (509 cm), sőt: mindkettőnél jobb helykihasználást ígér. Egy olyan, önhordó karosszériás, de hagyományos terepjárós arányokkal rendelkező modellre számítunk tehát, amely három üléssorán kompromisszumok nélküli férőhelyet kínál akár nyolc utasának.

Az alapokat ugyanaz a modern GA-K padlólemez adja, amelyre a cégcsoport közép- és felső-középkategóriás típusa is épül. Ez a platform nem csak kifinomult felfüggesztést, fejlett vezetőtámogató funkciókat, valamint új generációs infotainment- és online technológiákat kínál, hanem az öntöltő, illetve plug-in hibrid hajtási rendszerek beépítését is támogatja. Előbbiekből kétféle is rendelkezésre áll a Lexus háza táján; a 2,5 literes szívómotor köré épülő egység másutt 250 lóerő körüli rendszerteljesítményre képes, míg a 2,4 literes turbómotort alkalmazó öntöltő hibrid ennél közel másfélszer erősebb lehet.

Ezek persze jelen pillanatban csupán megalapozott spekulációk; a modell (egyelőre nem kitűzött) premierjéhez közeledve várhatóan konkrét részleteket tesz majd közzé a Lexus.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Az állad leesése garantált: Hamarosan újra itt az RS-Event-The Cream

Ha van egyetlen autós esemény, amit ősszel minden benzingőz-rajongónak érdemes megtapasztalnia, az az RS-Event – The Cream. Aki tavaly ott volt, annak nem kell magyarázni, hogy ez nem egy megszokott autós találkozó, hanem egy exkluzív, nemzetközi színvonalú show, ahol szerte Európából, a legkülönlegesebb autók kapják meg végre azt a környezetet, amit megérdemelnek. A 2025-ös siker […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Race

Irány Zolder – folytatódik a kamion EB sorozat

83 pont, ennyi az előnye Kiss Norbertnek, a Révész Racing pilótájának Sascha Lenz előtt a kamion Európa-bajnoki sorozatban négy versenyhétvége után. A címvédő magyar pilóta meggyőző teljesítményt nyújt, Olaszországban, Szlovákiában, Németországban és Csehországban sem tudták megszorongatni, rendre megnyerte az időmérőt és a főfutamokat, és a fordított rajtrácsos versenyeknél is dobogóra állhatott. 220 pontot szerzett eddig, […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

MINI Aceman SE: tisztán elektromos crossover nagyvárosi élményekhez

+++ Az Ocean Wave Green karosszériafényezéssel hódító MINI Aceman SE új lendületet hoz a nyüzsgő metropoliszokba +++ A MINI tisztán elektromos meghajtású crossover modellje 160 kW / 218 lóerő maximális teljesítményre, egy feltöltéssel pedig akár 405 kilométer (WLTP) megtételére képes +++ A helyben emisszió-mentes mobilitás kompakt arányokkal, öt üléssel és hamisítatlan vezetési élménnyel egyesül +++ […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom