ENDURANCE: Németh Eszter győzelemmel zárná a szezont

Szélsebesen közeledik a 2024-es versenyszezon vége. Németh Eszter autóversenyző is az utolsó táncra készül, és szombaton szeretné szépen elbúcsúztatni eddigi pályafutásának legjobb évét.
A szezon utolsó futama egy négyórás endurance megmérettetés lesz, amelynek az örkényi Euroring ad otthont. Eszter ezúttal a jól megszokott „kupás” Suzuki Swifttel áll majd rajthoz, célja pedig nem más, mint a győzelem:

„Ha visszatekintek, akkor egy produktív és sikeres esztendőt látok magam mögött, ki merem jelenteni, hogy eddigi karrierem talán legerősebb szezonját búcsúztatom szombaton. Igyekezni fogok, hogy ez a verseny is kellemes emlékként kerüljön fel arra a bizonyos polcra, így természetesen a győzelem a célunk. A futamra a szokásos módokon készültem, kardió edzéssel, sok szimulátorozással, és már nagyon várom, hogy a volán mögé ülhessek.

Az Euroring egyébként egy kedves helyszín a szívemnek, mert a komoly versengés mellett megmaradt a családias hangulat is. Szombat reggeltől felbőgnek a motorok, idén utoljára, szurkoljatok nekem!” – biztatta rajongóit és adott betekintést Németh Eszti, hogyan is telik majd számára ez a hétvége.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A vadonatúj MAZDA6e: ahol a stílus és az elektrifikáció találkozik

Az új Mazda6e tökéletes egyensúlyt teremt a lendületes formavilág és a mindennapi praktikum között. „A külső design maradéktalanul megtestesíti az ‘Authentic Modern’ formanyelvet” – magyarázza Jo Stenuit, aki a Mazda európai formatervezési stúdiójának igazgatója, a németországi Oberurselben. A jármű elegáns, kupészerű sziluettje rövidre szabott hátsó szakasszal párosul, így sportos szedán hatást kelt, miközben megőrzi az […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Reflektorfényben a Debrecenben sorozatgyártásba kerülő BMW iX3 modell prototípusa

A NEUE KLASSE modellgeneráció sorozatgyártása 2025 végén veszi kezdetét. A BMW modellek új nemzedékének első képviselője BMW iX3 típusnéven lát napvilágot. E Sports Activity Vehicle modellt – amelynek előfutárát a gyártó a BMW Vision Neue Klasse X tanulmányautó képében már tavaly bemutatta – a BMW debreceni gyára készíti majd – a BMW Group nemzetközi gyártási […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Örök élet és egy nap

Sokszor halljuk, hogy egy autó túltervezett. A szó valódi értelme szerint ez azt jelentené, ha egy Corolla hibrid képes lenne 2 másodperc alatt 100-ra gyorsulni és 300-zal suhanni az autópályán. A túltervezettség tehát sokkal inkább azt jelenti, ha egy autó szinte hihetetlenül megbízható és strapabíró. Nézzünk néhány példát. A Toyota olykor szereti megmutatni a világnak, […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom