Erősebb hibrid hajtásláncot kap a Toyota Yaris

A modellfrissítéseket nem véletlenül hívja ráncfelvarrásnak a köznyelv. Ha egy tetszőleges típus életciklusának a delén aktualizált megjelenést kap, azzal viszonylag gazdaságosan hitethetik el a gyártók ügyfeleikkel, hogy új autót kínálnak nekik – még akkor is, ha a műszaki tartalom érdemben nem változik. A Toyota Yarisszal azonban most ennek pont az ellenkezője történt: külső dizájnjának változásai kimerültek a szín- és keréktárcsa-választék bővülésében, valamint egy új felszereltségi szint megjelenésében, ám annál fontosabbak és szélesebb körűek a technológia újítások.

Bármilyen meglepő, ezek közül nem feltétlenül az a legizgalmasabb, hogy az eddigi egy helyett immár kétféle full hibrid hajtáslánccal rendelhető a Yaris. A modell ugyanis kibővített vezetőtámogató és biztonsági arzenált, valamint feljavított infotainment tartalmat is kínál… először azonban mégis vegyük sorra az új hibrid rendszer részleteit. Annál is inkább, mert ez a fejlesztés minden eddiginél vonzóbbá teheti az európai piacokon a modellt, hiszen az eladásokat eddig is a benzin-elektromos verzió uralta: az Óvilágban 2022-ben értékesített Yarisok 79%-a (!) hibrid volt; 147 ezer eladott autóval a Yaris volt a Toyota legkeresettebb hibrid modellje.

Ez a határtalanul népszerű 116 lóerős hajtáslánc a továbbiakban is elérhető marad, a gazdagabb felszereltségű kivitelekhez azonban opcióként vagy alapfelszerelésként egy 130 lóerős hajtásláncot is kínál mostantól a Toyota. A modell kompakt méretei nem teszik lehetővé nagyobb benzinmotor beépítését, azonban erre nem is volt szükség: az újonc a már ismert belső égésű erőforrásra épül, az elektromos komponensek viszont a Toyota vadonatúj, ötödik generációs hibrid rendszeréből származnak.

A villanymotor nagyobb és erősebb, a motorvezérlés hardverét és szoftverét egyaránt lecserélték, ami azt jelenti, hogy a Yaris Hybrid 130 álló helyzetből 9,7 helyett 9,2 másodperc alatt éri el a 100 km/órát, a rendszer minden üzemi tartományban élénkebben reagál a gázparancsokra, élvezetesebben vezethető, miközben az előzetes kalkulációk szerint üzemanyag-fogyasztása és CO2-kibocsátása minimálisan változik (hiszen az extra erő elsősorban az elektromos komponensből fakad.)

Nem csak az autó lett azonban gyorsabb, hanem a továbbfejlesztett infotainment rendszer is, amely így zökkenőmentesen tárja az ügyfél elé a feljavított tartalmakat. A központi képernyő felszereltségi szinttől függően 9 vagy 10,5 colos, ennél is látványosabb azonban a műszeregység szériakivitelű 7 colos digitális eleme helyett elérhető 12,3 colos, teljesen digitális műszercsoport, amely négyféle üzemmódban jeleníti meg a kért információkat, tűéles grafikával és kiváló leolvashatósággal könnyítve meg a mindennapi használatot.

A már említett infotainment rendszer online navigációs rendszere percre kész forgalmi információkkal, a természetes beszédstílust felismerő hangvezérlés kéz nélküli parancsokkal egyszerűsíti le a vezetést. Igazi kényeztetés a vezeték nélküli okostelefon-integráció, de a rendszerszoftverek is online kapcsolaton keresztül frissíthetők. A Yaris egyes funkcióinak távvezérlésére szolgáló MyT alkalmazás izgalmas új lehetőséggel bővült: mostantól kulcs helyett telefonunkkal is kinyithatjuk a Yarist; ezt a digitális „kulcsot” pedig másokkal is megoszthatjuk, így nem kell a helyszínen lennünk ahhoz, hogy kölcsönadjuk autónkat egy barátunknak.

Ha a multimédiás funkciók bővítése a kényelmes felhasználást, a Toyota Safety Sense csomag kiegészítése az utasok biztonságát szolgálja. Új, szélesebb látószögű kamera és radar szolgálja ki például az ütközésmegelőző, kereszteződés-figyelő rendszereket, megjelent a kínálatban a téves pedálkezelésből eredő, véletlen, hirtelen gázadást elfojtó funkció.

Számos további ütközéselkerülő, automatikusan lassító funkció mellett három közvetlen életmentést szolgáló újdonság is megjelent a kínálatban. Az egyik figyelmeztet, hogy kiszálláskor semmiképpen ne hagyjuk az autóban a hátsó üléssoron utazó gyermekeket, kisállatokat; a másik megelőzi, hogy egy közeledő kerékpárosra rányissuk az ajtót; a harmadik pedig biztonságosan megállítja az autót a sofőr rosszulléte esetén. Mindezeken túl kibővült az adaptív tempomat tudása: a rendszer mostantól az előzések helyes és biztonságos végrehajtására is ügyel, és egy gombnyomásra alkalmazza a jelzőtábla-figyelő rendszer által észlelt sebességkorlátozást.

Az érdemi változások hosszú felsorolása után ejtsünk szót a ráncfelvarrásról, azaz az esztétikai fejlesztésekről is: az új karosszériaszín, a friss üléskárpit és az átrajzolt keréktárcsák minden kivitelhez elérhetők, megjelent viszont a kínálatban egy vadonatúj csúcsverzió is. A Premiere Edition exkluzív kéttónusú fényezést, speciális 17 colos keréktárcsákat, további egyedi kidolgozású belső teret kínál.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról

Legenda platóval – gyönyörűen felújított Peugeot 203 pick-up

Kevés olyan autó akad, amely úgy testesíti meg a francia eleganciát, a technikai előrelátást és a funkcionalitást, mint a Peugeot 203. A népes modellcsalád legritkább tagja a pick-up – és ezek közül is csupán néhány élte túl az idő vasfogát. Bemutatunk egy kivételes példányt, amely a gondos restaurálásnak köszönhetően új életre kelt, és büszkesége a […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motor Motorsport

Visontán küzdenek meg a világ legjobb Supermoto-versenyzői a hétvégén

Július 12-én és 13-án a visontai Black Star Speedway-en kerül sor a Supermoto GP világbajnoki sorozat magyarországi fordulójára, és ebben a szakágban most először rendeznek hazánkban vb-futamot, amelyen a Mátra lábánál a világ legjobbjait láthatja a közönség, köztük négy magyar indulóval. A Supermoto szakág eredetileg az Egyesült Államokból ered, mára azonban világszerte népszerűvé vált a […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Utcán Verdák

A Kia EV5 az elektromos mobilitást az európai vezetők igényeihez szabja

A Kia EV5 az elektromos innovációt hozza el az európai C-SUV szegmensbe, amely a kontinens legnagyobb és leggyorsabban növekvő járműszegmense. A Hyundai Motor Group dedikált EV platformjára, az Electric-Global Modular Platformra (E-GMP) épülő EV5 400V technológiával ötvözi a merész SUV-stílust, a való életben is használható praktikusságot és a legkorszerűbb technológiát. Masszív, ugyanakkor kifinomult formatervezésével, tágas […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom