Európában elsőként a márciusi UNIX-AMTS-en: Can-Am Maverick RXRS DCT Smart Shox 2024

Mint minden évben, idén tavasszal is azokat a kiállítókat övezi a legnagyobb várakozás az UNIX-AMTS kiállításon, akik olyan gépekkel érkeznek, amelyek a kiállítást megelőzően Magyarországon még nem voltak láthatóak.

Ebből a szempontból, a hazai autó, motor és tuning rajongók mekkájában, a 2024-es AMTS-en, március 22 és 24 között a budapesti Hungexpón az egyik meglepetés stand a Can-Am (brp.com) hazai importőre, a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) lehet. Tóth Árpád, a cég kereskedelmi igazgatója lapunknak elmondta: a kiállítás idejére megérkezik hazánkba a márka idei világújdonsága, minden idők legerősebb, legbrutálisabb homokfutója, a szinte luxusautók felszereltségét és kényelmét, sportmotorok dinamikájával ötvöző Can-Am Maverick Xrs DCT Smart Shox 2024 , amelyhez hasonló menetteljesítményekkel és felszereltséggel ellátott jármű még nem készül az iparág közel fél évszázados történetében.

Tóth Árpád kiemelte: a 4 pontos, kovácsolt alumínium lengőkar, nagy teherbírású csuklóval, a Smart-Lok első differenciálmű, a 26 centiméteres érintőképernyős kijelző, az első és hátsó kamera, a teleszkópos kormánykerék, a teljes értékű tető és haspáncél, a 4 pontos biztonsági öv csak ízelítő abból a technikai arzenálból, amit ez a gép felvonultat.

Tóth Árpád hozzátette: ezzel a járművel, amelybe a Rotax motorral hajtott Can-Am-ot is gyártó BRP minden eddigi technikai innovációt, a Dakar Rallykon és egyéb nemzetközi terepversenyeken megszerzett tudást, az összes saját gyári találmányt bebesűrítette, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy világossá tegye: ma a világban a cég magát tekinti az első számú gyártónak a gépjárműipar e speciális szegmensében.

A BRP termékeit, a Sea-Doo jet ski-ket, a Can-Am quadokat és homokfutókat immáron negyed százada Magyarországon forgalmazó, árusító és szervizelő cég kereskedelmi igazgatója hozzátette: “ahogy hosszú évek óta minden esztendőben, idén is az AMTS-en kezdjük a szezont és – szintén a hagyományoknak megfelelően – a kiállítás ideje alatt bárki számára biztosítunk ülés próbát is a világ kétségkívül legbrutálisabb homokfutóját is felvonultató látványos Jet Power Hungary standon.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Motor Utcán

Bemutatkozik az új Honda CB 1000 Hornet

A 2023-ban bevezetett CB750 visszahozta a legendás Hornet (magyarul lódarázs) nevet az európai köztudatba. A streetfighteres stílus, a lehengerlő erő és a tűpontos kezelhetőség elképesztően népszerűvé tette. Az idei évi eladások alapján, augusztusig bezárólag, kijelenthetjük, hogy Európa legkedveltebb naked motorját tisztelhetjük benne. A 2024-es modellév ugyancsak érdekesnek ígérkezik jön a szemet gyönyörködtető CB500 Hornet és […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Új Peugeot E-5008 Premier előtti pillantás az újdonságra

A kategóriák felett álló nagy elektromos SUV gáláns helykínálatot, 7 kényelmes ülőhelyet és könnyen hozzáférhető harmadik üléssort kínál. A hamarosan bemutatkozó újdonságot egy premier előtti videóban láthatjuk először, mely a legújabb, felső kategóriás, nagy elektromos PEUGEOT SUV belső terébe enged bepillantást. https://stellantis3.dam-broadcast.com/pm_12808_2419_2419427-ec4m0tyqok.mp4 Az új modell is megkapja a Panoramic PEUGEOT i-Cockpit® vezetőhelyet, mely magasabb szintre […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Nyolc generáció 50 év alatt – A Golf jegyében telik a 2024-es év a Volkswagennél

A Golf a Volkswagen márka szíve, amely szinte minden más modellnél méltóbb a „bestseller” jelzőre – nyolc generáció során több mint 37 millió példányban talált gazdára. A Volkswagen 2024-ben immár 50. születésnapja alkalmából méltathatja népszerű modelljét, a Golf ugyanis nem csak Németországban alakította jelentősen a mobilitás fejlődését, hanem a világ számos más régiójában is. A […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom