Forma-1-es autók a belvárosban – négy kerék helyett síneken

A szeptember 20–21-i Red Bull Showrun „előszeleként” Budapest belvárosában, népszerű villamosvonalakon cirkál a Red Bull Racing és a Visa Cash App Racing Bulls versenyautója. Az igazi tűzijátékra – száguldás, versenymotorok bőgése, drift – a jövő hét végén kell számítani, amikor a Stefánia úton felvonul a Red Bull szinte teljes motorsport-arzenálja, sőt, nemcsak felvonul, hanem az egekbe küldi az adrenalint, ám addig sem tétlenkedik a csapat.

Ha már itt vannak az F1-es autók – a Red Bull Racing RB7-ese, valamint a Visa Cash App Racing Bulls 2025-ös festésével ellátott RB7-ese – akkor szeretnék megmutatni a nagyközönségnek. És persze a csapat imázsához illő, vagyis egyáltalán nem szokványos módon.

Egy villamoson, a belvárosi, népszerű villamosvonalakon „utazik” majd a két versenyautó, amelyek volánja mögé jövő hét végén két korábbi F1-es pilóta, David Coulthard és Patrick Friesacher ül be, hogy a motorhanggal és a fantasztikus manőverekkel kiegészülve pedig teljessé tegye autósport élményt a Stefánia úton.

De ne szaladjunk ennyire előre! Maradjunk a rendhagyó versenyautó-villamos kombónál, amely csütörtökön reggel hagyta el először a remizt, és a villamosra felszállhatott a CrossFit-világbajnok Horváth Laura, és az autóversenyző, autósport-szakértő Nagy Dani is, hogy részt vegyen a különleges utazás első részében.

Az egyedi dekorációval ellátott villamos különleges útvonalon közlekedik majd öt napot a Ferencváros kocsiszínből indulva, így érdemes figyelni, mikor lehet lencsevégre kapni az RB7-ekkel szááárnyaló járgányt:
09.11. – 10:30 – 13:30 – 1-es villamos vonalán, a Bécsi út érintésével
09.11. – 18:00 – 21:00 – 2-es villamos vonalán
09.12. – 09:00 – 12:00 – 47-es villamos vonalán
09.12. – 18:00 – 21:00 – 17-es villamos vonalán
09.13. – 11:00 – 14:00 – 4-es villamos vonalán
09.13. – 19:00 – 22:00 – 4-es villamos vonalán
09.14. – 11:00 – 14:00 – 4-es villamos vonalán
09.15. – 10:00 – 13:00 – 56-os villamos vonalán
09.15. – 18:00 – 21:00 – 17-es villamos vonalán.

A különleges kaland célja, hogy a Red Bull Showrun hangulatát a mindennapok részévé tegye, és segítsen ráhangolódni az egyedülálló motorsport élményre, ami jövő hétvégén vár ránk.

„Ami először eszembe jut, hogy mennyire szerettem mind autósport-kedvelőként, mind autóversenyzőként az összes ilyen típusú belvárosi rendezvényt” – nyilatkozta Nagy Dániel. – „A Red Bull Showrun remek eszköz arra, hogy az autósporthoz és az extrém sportokhoz közelebb hozza azokat is, akiket a hétköznapokban nem mozgat meg mondjuk egy F1-es szabadedzés. Amellett, hogy itt a sportszakma is megtalálja a neki való finomságokat, az általánosságban sportszórakozásra vágyó embereknek is nagy élmény lesz látni, hogy ezek a sportolók mi mindenre képesek egy ilyen kis területen, ott, ahol egyébként a mindennapokban közlekedünk. Az pedig, hogy a Red Bull Showrunt megelőző napokban egy villamoson láthatjuk a két F1-es autót, szenzációs ötlet, szerintem amellett, hogy a látvány meghökkentő lesz a városlakók számára, fel is kelti az érdeklődést ez iránt a szenzációs esemény iránt.”

A Red Bull Showrun szeptember 20-21-én, 10:00 és 19:00 óra között várja a látogatókat – szombaton a Puskás Aréna Parkban, vasárnap pedig a „paddock” mellett a pályán, is, ahová lelátójegyek még korlátozott számban kaphatók. További információk és jegyvásárlási lehetőség a Red Bull Showrun hivatalos weboldalán és a Facebook-eseményben érhetők el.

Forrás: RedBull

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

Vadonatúj Mazda CX‑6e: Intelligens technológia az elektromos teljesítmény szolgálatában

Az új Mazda CX-6e[1] a Mazda legújabb, tisztán elektromos középkategóriás szabadidő-autója, amely az elektromos autózás élményét intuitív csatlakoztathatósággal, gazdag alapfelszereltséggel és átfogó biztonsági rendszerekkel egyesíti. A hátsó tengelyre szerelt elektromos motor 190 kW (258 LE) teljesítményt és 290 Nm azonnal rendelkezésre álló forgatónyomatékot továbbít a hátsó kerekekhez, magabiztos gyorsulást és precíz kormányzást biztosítva. A hajtásrendszerhez […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Jön a Geely E2: heteken belül megérkezik Magyarországra a világ legnépszerűbb kisautója

A részben vagy teljesen elektromos meghajtások és a biztonsági technológiák vezető fejlesztőjeként ismert, Magyarországon idén márciusban a plug-in hibrid STARRAY EM-i és tisztán elektromos E5 családi SUV-okkal debütáló, és azóta a magyarországi újatuópiacra valósággal berobbanó Geely már a hazai piacra való megérkezésekor ígéretet tett arra, hogy még az idei évben két további modellel bővíti portfóliját […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Race

ADAC Opel GSE Rally Cup: az Opel radikálisan átalakítja töltő infrastruktúráját és vele az elektromos raliversenyzést is

Fenntarthatóbb: újdonságok a 2026-os ADAC Opel GSE Rally Cup sorozatban Rugalmasabb: az új töltőrendszerrel a speciálszakaszok közötti “távolsági töltés” is lehetséges Nagyobb hatótáv: a hálózatfüggetlen rendszer bárhol és bármikor képes a versenyautók töltésére Több akció: a mobiltöltéssel a hatótávolság is megnő Hivatalos premier: Ausztriában, a Weiz ralin, az Opel Mokka GSE Rally versenyautók – most […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom