Hatkerekű tűzoltóautó épült a Toyota Hiluxból

Az egyre nagyobb ütemben terjedő villanyautóknak megvannak a maguk előnyei, de nagy kihívást is jelentenek a tűzoltók számára, mert több mázsa hevesen égő szilárd anyag (pl. lítium) van bennük, aminek égése során oxigén keletkezik. Ráadásul a nagy, nehezen oltható tűz könnyen gyújthat be más tárgyakat, autókat is maga körül. Igen nehéz eloltani az akkumulátortüzeket, különösen, ha olyan parkolókban fordulnak elő, ahol a hagyományos tűzoltóautók alig, vagy egyáltalán nem férnek hozzá a lángoló járműhöz. Pontosan ezért készítette el a brit ProSpeed cég a Hiload 6×6 Rapid Intervention Vehicle-t, amellyel a nehezen megközelíthető helyeken is hatékonyan lehet oltani.

A duplakabinos Toyota Hilux alapjaira épülő, 6×6-os meghajtású tűzoltóautó új alvázzal és osztóművel, valamint légrugós, szintszabályzós futóművel rendelkezik. Megtartották a 2,4 literes dízelmotort és a hatfokozatú automatikus váltót. Jó okkal kapta a jármű a Hiload (nagy terhelés) nevet, mivel a 3000 kg-os terhelhetősége a háromszorosára a normál Toyota Hiluxénak és a többi hasonló méretű pickupénak. Ezért is jön jól egy extra tengely számára, mert hat keréken jobban oszlik el a tömeg, mint négyen, és kisebb eséllyel süllyed be a laza, puha talajba.

Egyébként az össztömeg 5600 kg, a platója – amelyre tűzoltósági tároló konténer került – pedig 1230 mm-rel lett hosszabb a Hiluxénál (2755 mm), így a Hiload a vízen, szivattyún és fecskendőn felül minden egyéb, oltáshoz és mentéshez szükséges felszerelést (fűrészek, létrák, teleszkópos és hidraulikus Pentheon feszítőhengerek, vágószerszámok, rádiók, védőruhák) képes elszállítani akár úttalan utakon is.

Mivel a hatkerekű gépjárműfecskendő teljes magassága csak 35 mm-rel lett nagyobb a normál Hiluxénál (1850 mm), még elég alacsony ahhoz, hogy a legelterjedtebb, 1,9 méteres magasságkorlátozású mélygarázsokba és többszintes parkolóházakba beférjen. Ugyanakkor a nagy hasmagasság, a hatkerék-meghajtás, a differenciálzárakkal 6×4-es és 6×6-os konfigurációban fixre zárható hajtáslánc, valamint a durva mintázatú BF Goodrich terep gumiabroncsok az erdő- és bozóttüzek oltására is alkalmas járművé teszik a Hiloadot.

Az egyedi tervezésű, hosszú alváz és a harmadik tengely mellett a további külső módosítások közé tartozik a masszív gyűrűkkel és csörlővel ellátott első tereplökhárító, a nagyteljesítményű LED-es fényhíd, a tetőcsomagtartó és a hűtőmaszk mögé rejtett extra villogók. Még egy hőkamerát is elrejtettek a meghagyott Toyota embléma mellett, a jó felbontású képét a műszerfalon, egy utólag beépített tableten nézhetik a mentést végző szakemberek.

Az elektromos járművek a statisztikák szerint jóval kisebb valószínűséggel gyulladnak ki, mint a belsőégésű motorral (is) hajtott társaik, de a lítium-ion akkumulátorcsomagok nagy hőfokon, intenzíven égnek és nehezen olthatók. Nem a legpraktikusabb megoldás és sokszor nem is lehetséges az egész járművet egy nagy, vízzel megtöltött tartályba meríteni és ott napokig pihenni hagyni (ami a spontán újragyulladás ellen kitalált módszer), de a hagyományos villanyautó-oltási technika, a 6-10 ezer liter víz rászivattyúzása sem nevezhető hatékonynak és környezetbarátnak.

A Hiload 6×6-ot azonban egy innovatív, víztakarékos tűzoltó rendszerrel, a Coldcut Cobrával szerelték fel. Ez lehetővé teszi, hogy a tűzoltó egy tüskével a lángoló jármű padlójába és akkumulátorházba lyukat fúrjon, amelyen át nagyon nagy (300 bar) nyomással vizet lehet fecskendezni közvetlenül az akkumulátorházba, lehűtve a modulokat, ami megakadályozza a tűz terjedését. Független tesztek bizonyították, hogy a Coldcut Cobra 12 percen belül képes eloltani a tüzet a lítium-ion cellákban, ráadásul csak 240 liter víz felhasználásával, ami a Hiload víztartály-kapacitásának az ötödét sem éri el, és eltörpül a hagyományos villanyautó-oltások vízigényéhez képest. Nyomatékos dízelmotorjával, felezőjével, hatalmas tapadásával, vonóerejével és erős csörlőjével a Hiload könnyen ki is tudja húzni a kiégett járművet a mélygarázsból vagy akár az útszéli árokból.

A Hiload 6×6-ot Yorkban, Angliában tervezték és szerelték össze, jelenleg pedig Csehországban tesztelik. Állítólag már egy elektromos járműgyártó megvásárolta a tűzoltóflottájába, de a Prospeed nem árulta el, hogy melyik márkáról van szó. Egyébként más típusú 4×4-es és 6×6-os Hilux-konverziókat is kínál a cég, főleg katonai célokra: létezik mentő, 12 fős csapatszállító és még ágyúhordozó változat is, de civil változatokat (hálózat-karbantartó, hókotró, útsózó stb.) is készítettek már.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Itthonról Motor

Világritkaságok a Motorkiállítás 2025 – Márkák hétvégéje a Millenárison

Honda NR 750 – 300db készült belőle 1992-ben, egy különleges ovális alakú dugattyú megoldással, ezt a megoldást azóta sem használta egyetlen gyártó sem! A kiállításon megtekinthető motor még a 300 legyártott darabból is kiemelkedik, mert soha nem volt használva. 0km-es, ami rendkívül ritka, ilyenből csupán 1-2 db van a világon. Rendkívül értékessé teszi, hogy még […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Verdák

Elkészült az UNIX-AMTS 2025 nyereményautója!

Idén tavasszal is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt autó kerül kisorsolásra a látogatók között az UNIX-AMTS zárónapján. A sokéves tradíció és a játék feltételei változatlanok, a fődíj pedig a show történetének eddigi legfiatalabb, legerősebb és legértékesebb nyereményautója! A nemzetközi UNIX – Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) szervezői ezúttal sem tértek el a hagyományoktól. […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A BMW M divízió új biztonsági autót gurít pályára a MotoGP™ thaiföldi szezonnyitó futamán

+++ Az új BMW M5 Touring MotoGP™ Safety Car a kétkerekű versenysportok királykategóriájában dolgozó biztonságiautó-flotta új zászlóshajója +++ A bajor prémiumgyártó a február 28-i hétvégén elrajtoló szezonnyitóig Bangkokban állítja ki az új biztonsági autót +++ A MotoGP™ 2025-ös idénye egy rendkívül látványos, innovatív hétvégével vette kezdetét: a kétkerekű versenysportok királykategóriája Thaiföld fővárosába utazott, a sorozat […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom