Hátsó szélvédő nélkül a Polestar új kupé SUV-ja

Az egykoron a Volvo berkein belül működő, de ma már teljesen különálló márkának számító Polestar évről évre bővíti a most már teljesen elektromos palettáját. Újabban SUV vonalon erősítenek a gyáriak, így a Polestar 3 után nem sokkal meg is érkezett a Polestar 4, mely lényegében egy áramvonalas kupé SUV modell lett.

Megjelenését tekintve nem egy átlagos kupé SUV-ról beszélhetünk, hiszen ebben az esetben amit csak lehetett, azt a légellenállási tényező javításának jegyében alakítottak ki. Az autó orra elnyújtott és hegyes, a tetővonal lejtése látványosan dinamikus és egy a karosszéria túlnyúlásából adódó hátsó terelőszárnyban végződik.

Persze, egy elektromos autónak muszáj jó légellenállási tényezővel rendelkeznie, így érthető a dizájn. Az viszont kevésbé, hogy a Polestar 4 nem kapott hátsó szélvédőt, hanem egy a karosszéria színére fújt lemez került a helyére. Akkor hogy lát ki hátrafelé a sofőr? A digitális visszapillantón keresztül, mely a tetőre szerelt kamera képét veszi át.

Na de miért volt erre szükség? A Polestar közleménye szerint szimplán ez egy teljesen újszerű élményt ad a hátsó ülésen utazóknak. Persze, közel sem arról van szólva, hogy bunkerszerűen elszigeteli az utasokat a külvilágtól a Polestar, hiszen az oldalsó üvegek a panorámatetővel kiegészülve kimondottan világossá és élhetővé teszik az utasteret.

A belső térről még annyit érdemes elmondani, hogy a fenntarthatóság jegyében majdnem minden részlet újrahasznosított vagy környezetkímélő anyagból készült. Mostanság nagy divat lett a halászháló újrahasznosítás is, a Polestar is kiemeli ezt a közleményében a 4-es modell kapcsán.

Meghajtás tekintetében két lehetőség áll majd a vásárlók előtt, de mind a kettő egy 102 kwh-s akkumulátorcsomagot foglal magában. A belépő szint esetében csupán egyetlen elektromos motor jár az autóhoz, ami 280 lóerőt képes kipréselni magából, az egy töltéssel megtehető utazás hossza pedig 600 kilométerre tehető WLTP szabvány szerint. Jóval dinamikusabb mozgást ígér a kétmotoros változat, mely már 550 lóerőt képes leadni. Persze, ez hatótávba kerül, így itt már “csak” 560 kilométeres WLTP által meghatározott hatótáv-értékról beszélhetünk.

Kapcsolódó cikkek

Hírek Nagyvilág Verdák

A Neue Klasse modellgeneráció érkezésével a BMW még több aktív biztonsági funkciót kínál alapfelszereltségként

A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik a bajor prémiummárka ügyfeleit. A továbbfejlesztett kiszállás-figyelmeztető funkció (Exit Warning) képes késleltetni az ajtók kinyitását, hogy ezzel megelőzze a kerékpárosokkal történő ütközést. A BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológiával együttműködő biztonsági funkciók ráadásul egészen addig a háttérben dolgoznak, amíg hatékony beavatkozásra nincs […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág

Beyond the bike: Mitől lesz minden Hondának egyedi hangja?

A koncepcióalkotástól egészen a sorozatgyártásig az NVH-mérnökök a fejlesztés összes szakaszában részt vesznek, hogy a Honda kínálatában szereplő minden egyes motorkerékpár egyedi karakterrel és összetéveszthetetlen hangzással rendelkezzen Az egyes modellekre jellemző motorkaraktert számos paraméter alakítja, az égés időzítésétől kezdve a szívó- és kipufogórendszer kialakításáig A hagyományos módszerek és az emberi érzékelés továbbra is elsődlegesek: a […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról Motorsport

Négyszeres világbajnokkal készülnek a magyarok az S1GP Magyar Nagydíjra

Négyszeres világbajnok sztárpilótával készülnek a magyar versenyzők a 2026. szeptember 4-6. között a Black Star Speedway Visonta versenypályán zajló MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíjra: a BSSW új kezdeményezésének és a Team Undici együttműködésének köszönhetően a supermoto-legenda, Marc-Reiner Schmidt 2026. augusztus 30-án tréninget tart a visontai pályán, amelyen a magyar mezőny több kiválósága is részt […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom