Hyundai Kona Electric Long Range – Pozitív változások!

A koreai gyártó bemutatta a második generációs Konát, amely sok tekintetben követi az elődjét, viszont számos területen előre lépett. Pont azokon, amelyeket a legtöbb kritika érte.

A Hyundai cégcsoport maradt a bevált módszereknél: azaz a friss Konánál is kihasználta azt, hogy az újdonság – a lemezek alatt – a Kia Niróval azonos műszaki tartalommal fut. A Niro hibrid (HEV), tölthető-hibrid (PHEV) és tisztán elektromos (BEV) kivitelben érhető el. Így a zöld vonalon lefedtek minden rést.

Az első generációs Konának ezen felül az volt a feladata, hogy minden létező hajtásmódra és motorigényre megoldást adjon. Hogy a két azonos műszaki alapon nyugvó autó ne vegyen el egymástól vásárlókat, azt úgy oldották meg, hogy a Kona első generációja 4165 milliméter hosszú volt. Ez miatt, a kisebb városi SUV-ok közé tartozott. Ez a méret különbség, leginkább a hátsó ülések lábterében érződött. Ezért ott a hely, az alacsonyabb felnőtteknek vagy a gyerekeknek volt ideális. Plusz a csomagtértől sem volt „elájulás”, mert 323 liter volt az űrtartalma.

Változó méretek

A második generáció tengelytávja hat centit növekedett (2600 mm), miközben az autó hossza kereken 15 centit nőtt (4355 mm). Így a Kona megérkezett a kompakt szabadidő-autók közé. A külseje a csík első lámpának köszönhetően elég ufós és tipikus villanyautós lett. A „mentségére szolgál”, hogy hátul megkapta az Ioniq családban megismert négyzeteket. A világító pixel csík a hátsó lámpákat köti össze és a lökhárítón is található belőlük két vonal – ennek is köszönhetően – az újdonság karakteres jelenséggé vált.

A fülke

Úgy látszik a Hyundai szakemberei a való világban élnek, azaz figyelnek a vásárlók és a piac visszajelzéseire. Ez annyit jelent, hogy nem mentek el olyan irányba, mint a VW, ahol az évtizedekig felépített kiváló utastéri minőséget és színvonalat, a gombok megspórolásával és az olcsó műanyagok használatával leépítették (ID.3 és társai). És a körülményesen használható érintős gombok alkalmazásával és a problémás központi kijelző működéssel, a vevőknél jó pár fekete pontot szereztek (pl. VW Golf VIII). A lényeg, hogy a Konánál a létfontosságú funkciók külön kapcsolóval és gombokkal vezérelhetők, rövid megszokás után, szinte odafigyelés nélkül.

Sajnos ez nem a tesztelő „mániája”, és „a mindent a képernyőről történő működtetésnek” a totális ellenzése. Ha kicsit jobban megnézzük, az említett módszer inkább alkatrész spórolás, ami a trendi és az innovatív (a korábbinál fejlettebb, jobb megoldás alkalmazása) szavak gyakori használatával, szépen be lehet csomagolni. A legfőbb probléma ezzel, hogy a sofőr figyelmét elvonja az útról. A VW visszatáncolása pedig jól mutatja, hogy melyek a vásárlók mai elvárásaik az autók belsejéről.

A lényeg, hogy a Kona két szépen egybe fűzött képernyővel rendelkezik, ehhez tesznek hozzá jól kezelhető kapcsolók és ízléses műszerfal. Jó a mobiltelefonos összeköttetés, mi leginkább az Apple CarPlay rendszerét használtuk, vezeték nélkül. Hasznos még a vezeték-nélküli telefon töltési funkció is.

Praktikum és raktér

Az okos és hasznos ötletek miatt, a szerkesztőségben a Skoda Kona becenévvel illettük az autót. A hátsó ülésen már a 180 centi fölöttiek is elég jól elférnek, a fejnek és a lábaknak is akad hely. A hátsóülés támlája két állásban rögzíthető, így a csomagtér mérete is változtatható. A kalaptartó becsúsztatható a hátsó ülés mögé, így nem foglal helyet. A csomagtér padlónak a mélysége állítható, alul sok lapos holmit lehet elrejteni a kíváncsi tekintetek elől. A 466 literes raktérben csomagrögzítő háló, akasztók és lámpa segíti a pakolást. Elől található a töltő nyílás és a 27 literes csomagtartó, ahol kényelmesen elférnek a töltőkábelek. Így válik igazán praktikus villanyautóvá a 65,4 kWh-ás akkuval szerelt Kona Electric Long Range.

Hatótáv és társai

A belépő szintű Kona Electric 48,4 kWh-ás akkucsomaggal lép színre, aki többre vágyik, az 18,3 millióért, már élvezheti a nagyobb akkucsomag és a hőszivattyú jótékony hatását. A fogyasztásunk közutakon és autóutakon 18-20 kW/100 kilométerre jött ki, ami 300 kilométer fölötti hatótávot jelent. Aki sokat jár városban az ennél is jobb értékre számíthat. Az Eco mód, az erős visszatöltés és a kényelmes vezetés hármasa elhozza a valós 400 kilométer fölötti hatótávot, ami már elég megnyugtató. A hatótáv para elhessegetésében sokat segít, hogy a nagyobb hatótávú kivitel 100 kW-al gyorstölthető. Ha van otthon napelemünk akkor a költségek is minimálisra csökkenek…

A Kona nem egy kanyarvadász versenygép, ezt az N szériás kihegyezett sportváltozat képviseli majd, talán. Tesztautónk jó rugózású, kényelmes és praktikus villanyautó, ami jól használható utastérrel rendelkezik.

Benedek Attila
Fotó: Nyolczas Csaba

Kapcsolódó cikkek

Teszt Verdák

Az autóipar Buffalo cipője – Dacia Duster Extreme TCe 130 4×4 teszt

Kétség nem fér hozzá, a Duster a Dacia legsikeresebb típusa. Az első generációt 2010-ben mutatták be, azonnal vitték a népek, a második kiadás szintén a legkeresettebb Dacia-típus lett, 15 év elteltével pedig már a harmadik lövésnél járunk. A forma első blikkre nem változott, mégis radikálisan más, mint amit eddig megszoktunk. A román gyártó jobban ráúszott […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

A vadonatúj MAZDA6e: ahol a stílus és az elektrifikáció találkozik

Az új Mazda6e tökéletes egyensúlyt teremt a lendületes formavilág és a mindennapi praktikum között. „A külső design maradéktalanul megtestesíti az ‘Authentic Modern’ formanyelvet” – magyarázza Jo Stenuit, aki a Mazda európai formatervezési stúdiójának igazgatója, a németországi Oberurselben. A jármű elegáns, kupészerű sziluettje rövidre szabott hátsó szakasszal párosul, így sportos szedán hatást kelt, miközben megőrzi az […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Örök élet és egy nap

Sokszor halljuk, hogy egy autó túltervezett. A szó valódi értelme szerint ez azt jelentené, ha egy Corolla hibrid képes lenne 2 másodperc alatt 100-ra gyorsulni és 300-zal suhanni az autópályán. A túltervezettség tehát sokkal inkább azt jelenti, ha egy autó szinte hihetetlenül megbízható és strapabíró. Nézzünk néhány példát. A Toyota olykor szereti megmutatni a világnak, […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom