Két évtized múltán is dübörög a HunGarian Baja – Bemutatkozik a Ford Raptor T1+

Festői környezetben, impozáns rajtceremónia nyitotta meg Várpalotán a Thury-vár előtt a HunGarian Baját. A három napos rendezvényre immár 21. alkalommal gyűlnek össze itt a tereprali nagyjai. Az autósok számára a Baja idén is az Európa-kupa része, míg a motorosok, quadosok a Baja világkupában gyűjthetik a pontokat.

A 515,85 kilométer össztávú versenyen 383,77 kilométer lesz a két szelektívből és egy prológból álló mért szakasz, aminek a kötelező programok után 27 motoros és 52 autós vág neki. Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen múltú futamot nehéz évről-évre megújítani, de a verseny fő szervezőjét, Garamvölgyi Zoltánt épp ez inspirálja arra, hogy mindig valami újdonsággal rukkoljon elő. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez most is sikerült. Idén visszatérünk kicsit a kezdetekhez, az ikonikusnak számító lőtér újra szerepel a programban – ez a szakasz méltán kedvence a mezőnynek. A HunGarian Baja most visszatérő különlegessége egy tizenöt éve nem használt komolyabb hurok, amelyet a verseny régi motorosai igencsak hiányoltak, az újonc szereplők pedig kíváncsian várnak.

A Várpalota környéki katonai terület hatalmas ugratói, ritmusváltásokkal teli tempós szakaszai igazi kihívást jelentenek majd a versenyzőknek. Ez a színes és változatos terep sokakat megihletett és versenyre hívott: óriási büszkeség, hogy az M-Sport és a Ford Performance közös szülöttét a Ford Raptor T1+-t itt fogják első alkalommal versenykörülmények között tesztelni. Ezt a csemegét a Fordos csapat még azzal is fokozni tudta, hogy nem más ül a kormány mögött, mint a kétszeres Dakar-győztes Nani Roma, aki nem mellesleg kétszer volt a HunGarian Baja abszolút győztese. A spanyol legenda és csapata a 2025-ös Dakarra itt készül, és nagy örömmel vesz részt ebben a hatalmas projektben, ezzel az ikonikus márkával.

A Dakar-győztes mellett a 2022-es portugál Európa Kupa bajnok João Ferreira is rajthoz áll, aki jelen pillanatban vezeti a bajnokságot. „Mindehhez az kell, hogy ilyen összetett csapat álljon mögöttem, mint ami van. Így szelhetjük át a leggyorsabban a célszalagot.” – nyilatkozta Ferraira a verseny előtt. Az autósoknál nem hiányozhatnak a kategória éllovasai sem, mint például João Diaz, aki a Challengerben áll az élen, és az Italian Baja-n elért győzelme után a HunGarian Baja elsőségére hajt, vagy Fidel Castillo Ruiz, aki a tereprali mellet a pályaversenyeken is sikeres.

A magyar színeket az Európa Kupa mezőnyében a T1-seknél Lónyai Pál, a T3-asoknál Trébitsch Miklós, a T4-eseknél pedig az új Yamahát bemutató apa-fia páros Lukács András és Csucsu képviselik.

A motorosok/quadosok versenyében elindul a portugál többszörös Európa-bajnok és világkupa győztes Pedro Bianchi Prata, aki már több ízben tiszteletét tette a Baja magyar állomásán. A spanyol Bajáról érkező versenyző igazi veteránként indul, mindent megtesz annak érdekében, hogy a tavalyi harmadik helyét előkelőbbre cserélje. A FIM pódiumra vágyik a magyar Hodola Richárd is. Az egyesült arab emírséget képviselő Mohammed Al Balooshi is rendszeres résztvevője a Baja Világkupának, és itt van az első világbajnoki címet nyert indiai motorosnő, Aishwarya Pissay is.

A verseny központja a Thury vár lesz, ide tér vissza körről körre a mezőny, pénteken és szombaton különleges zenés programok, meglepetések várják a nézőket.

Szerző: Papp Zsuzsa
Fotó: Pataky Péter

Kapcsolódó cikkek

Hírek Motor Nagyvilág

A EUROPEAN HARLEY OWNERS GROUPTM RALLY 2025-BEN IS VISSZATÉR, MÉGHOZZÁ HORVÁTORSZÁGBA

A Harley-Davidson® örömmel jelenti be, hogy a European Harley Owners Group (H.O.G.) évente megrendezésre kerülő, hatalmas érdeklődéssel várt 31. Harley Owners Group (H.O.G.) Rally-nak 2025. június 12-15. között a horvátországi Medulin ad otthont. Az Európai H.O.G. Rally minden évben más-más helyszínre költözik, ezzel is erősítve a közösség nemzetköziségét. A rendezvény résztvevői -vagyis a Harley-Davidson egyedülálló […]

Olvass tovább
Hírek Nagyvilág Verdák

Különleges plug-in hybrid hajtáslánccal is rendelhető a Peugeot 3008

Teljessé válik a Peugeot 3008-paletta: az eddigi tisztán elektromos és öntöltő hibrid változatok mellett mostantól rendelhető a tölthető hibrid is, amelyet nagy teljesítménye és hosszú elektromos hatótávja emel a kompakt kategória fölé. A Peugeot tovább folytatja a járművei elektrifikációja terén megkezdett munkát. Ezúttal a bemutatását követően azonnal sikeres Peugeot 3008 kínálata lett gazdagabb egy hálózatról […]

Olvass tovább
Hírek Itthonról

Kemény kérdések, kritikák, humor és szakmaiság: Ilyen volt az ENDURANCE KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ

Aki az elmúlt hét szombatján a budafoki Gokart Arénába látogatott, az kuriózumot látott és hallott. Itt rendezték ugyanis Magyarország első Endurance Közönségtalálkozóját, amely nem volt híján a sztárvendégeknek sem. Vályi István neve Magyarországon már-már a legenda státuszba igazodik. A népszerű autós újságíró ízes véleményei valósággal ömlenek a közösségi csatornákból (is), ezért magától értetődő volt, hogy […]

Olvass tovább
error: Védett tartalom